Menu

A pestújhelyi nyárba belopakodik az ősz

2011.08.29.

Itt van az ősz, a pestújhelyi ősz. Bár Petőfi Sándor verse nem éppen így kezdődik, és, ha kinézünk az ablakon, láthatjuk, Pestújhelyre sem köszöntött be az ősz, ám a Kertünk kincsei című kétnapos programmal mégis kezdetét veszi a közösségi házban az őszi rendezvénysorozat.

A természet igazi színkavalkádban pompázik, ami még így a tanév kezdetén, és az őszi idény beköszönte előtt is jobb kedvre deríti az embert. Főként, ha itt Pestújhelyen van egy kis kertje, ahova kilépve láthatja kétkezi munkájának gyümölcsét…a szó legnemesebb értelmében. Szőlőfürtök, szilva, alma, körte, dió, mogyoró, citromfű és bazsalikom, és még ki tudja, mennyi minden megteremhet az akár „zsebkendőnyi” nagyságú területen is.
S ha már megtermett itt a XV. kerület eme szegletében minden földi jó, akkor mindezt érdemes megmutatni a többi itt élőnek, netán a gyerekekkel is megismertetni a zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket- gondolhatták a Pestújhelyi Kertbarát Kör tagjai, akik a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársaival közösen idén már ötödik alkalommal szervezik meg a Kertünk kincsei elnevezésű kétnapos programot.
A ház színházterme egy igazi kincsesbányává alakul ilyenkor át. A zöldségektől, gyümölcsöktől, befőttektől, fűszernövényektől roskadásig tele vannak az asztalok. A lokálpatrióta pestújhelyiek épp úgy elhozzák a kiskertjükben termett padlizsánt, zöldpaprikát, paradicsomot, uborkát és sárgarépát, diót és mogyorót, a szép befőttesüvegben eltett szilva- és baracklekvárt, az alma- és körtekompótot, mint a szintén üvegben tárolt ánizst, bazsalikomot, kakukkfüvet.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően szeptember 2-án,pénteken a kerületi óvodások és iskolások ismerkedhetnek meg Pestújhely kincseivel- így többek között növényfelismerési vetélkedő, gyümölcskóstolás, terménybáb készítés, fűszerolaj készítés várja a gyerekeket. Természetesen, nem maradhat el a szőlőpréselés sem: felnőtt segítséggel saját maguk állíthatnak elő friss szőlőlevet, amit helyben jóízűen el is fogyaszthatnak. A növényekkel is sokkal közelebbről ismerkedhetnek majd meg, mint egy piaci bevásárlás során: szagolgathatják, ízlelgethetik, kóstolgathatják- mindezzel elsajátítva egy-egy növény legfontosabb tulajdonságait.
Aznap és másnap, azaz szeptember 2-án és 3-án a felnőttek is ellátogathatnak az igazi Paradicsommá átalakított helyszínre, ahova egyrészt elhozhatják és bemutathatják saját „kincseiket” is – remélhetőleg, akár a korábbi években lesz itt füge, csipkebogyó, patisszon, paprika, karalábé, cukkini, zeller, borsó, zöldbab, számos díszbe öltöztetett bio-lekvár és befőtt, dzsem és szörp-, valamint hasznos tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők a növény- és gyümölcstermesztéssel, kapcsolatos kérdéseikre.
Bár ez a program, melyen nagyon sok érdekes előadás lesz, és amelyet László Tamás polgármester nyit meg hivatalosan pénteken délután 13 órakor, csak két napos lesz, csak remélni lehet, egyre többen érzik úgy, hogy a kert egy igazi kincsesbánya, ahol egy kis szeretettel, kétkezi munkával csodákat lehet elővarázsolni a földből. Ha pedig mindezt gyerekeinkbe, unokáinkba is beleplántáljuk, akkor amellett, hogy idén, jövőre, azután, és még sok év múlva is találkozhatunk egymással egy-egy terménybemutató alkalmával, s mondhatjuk, hogy „itt van az ősz, itt van újra”, és Pestújhelyen még szebb az ősz, mint máshol.

A részletes program a rendezvénynaptárban található.

Kapcsolódó hanganyag:
László Tamás polgármester nyitógondolatai a programon