Menu

A művésztanár grafikái
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.03.25.

Varga Péter grafikusművész kiállítása látható április 10-ig a Csokonai Művelődési Házban, melynek megnyitójára március 20-án került sor, melyen a Budapesti Református Kántorképző Máté János Kamarakórusa közreműködött.

A megnyitón Kőhegyi Gyula grafikusművész felelevenítette azt az időszakot, amikor tanártársak voltak Varga Péterrel egy zuglói iskolában. Azóta hosszú idő telt el, sőt a kiállító művész a Kézműipari Szakközépiskola igazgató-helyettese is volt, majd nemrégiben ment nyugdíjba. Tanítványaival és művészkollegáival már többször állított ki a fővárosban, ám saját alkotásaival is megjelent már több helyszínen.
-Varga Péter hozta létre a grafikai osztályt a szakközépiskolájában- mondta Kőhegyi Gyula megnyitó ünnepség alkalmával. A grafikus művésztanár s szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett matematika-rajz szakon Fischer Ernő festőművész tanítványaként, s 1971 óta tanít. Miután 2000-ben az Iparművészeti Egyetemen posztgraduális képzésén elvégezte a rajz-vizuális kommunikáció valamint akkreditáltként az elektrografikai szakot -betűírást és számítógépes grafikát tanított.
Varga Péter jelenleg kiállított grafikái kisméretű grafikák, könyvméretűek.

Kapcsolódó anyagok:
(MP3 formátumban)

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló