A művészi graffiti

A kiállítást közel két hete látogathatják az érdeklődők, de még most sem késő benézni a Zsókavár Galéria falai közé, hiszen április 9-ig gyerekek és felnőttek számára igen érdekes graffiti rajzokat tekinthetünk meg.
A kiállítást Rozsáli Oszkár, a Kontyfa Közéiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó elnök-igazgatója nyitotta meg, aki a következőket mondta:
-„Fújni, vagy nem fújni” ez itt a kérdés…Ha Hajdú József Ferenc kiállításának képeit nézzük, láthatjuk: ez itt és most nem kérdés: „Fújni márpedig kell!” Azt gondolom, hogy „Tanár úr”-nak (így nevezik őt fiatal graffitis barátai) sokat köszönhetünk.
Nem csak azért, mert másfél évtizede fáradhatatlanul járva világunkat, archivál, és számunkra is elérhetővé, megérthetővé tesz egy általunk kevéssé ismerhető másik világot; Nem csak azért, mert egy hivatalosan tiltott, ezért többnyire csak titokban működő szubkultúra elhivatott követeként próbál utat törni A TEHETSÉGNEK. Ráadásul mások(!) tehetségének; hanem azért is, mert mindeközben egyszerre segít pártfogoltjainak, és nekünk. Pártfogoltjainak azzal, hogy kaput nyit (legyen az bármilyen kicsi is) arra a társadalomra, amelynek a fal ugyanolyan fontos, mint a „falfirkálók”-nak, csak persze másképp. A fal – szimbolikusan – ugyanaz, csak nem mindegy, hogy ki melyik oldalán van. A graffitisek, akik – szinte minden esetben, de akció közben egészen biztosan a fal külső oldalán találhatók – munkafelületként néznek rá (Ha megkérdeznénk, hogy miért kell összefesteni egy szép, nagy falfelületet, lehet, hogy csak annyi lenne a válasz, amit Hillary mondott akkor, amikor az Everest megmászásának okát tudakolták tőle: „Mert ott van!”)
Nekünk azzal segít, hogy az általa megnyitott kiskapun keresztül mi is kikukucskálhatunk a biztonságosnak hitt belső oldalról, és rádöbbent bennünket arra, hogy van élet a falon kívül is. A kiállítás anyaga számomra teljesen meggyőzően mutatja: felfedezetlen, feltáratlan kincseink vannak. A legmisztikusabb az egészben, hogy ezeknek a műveknek az alkotója éppúgy lehet vadidegen, mint a szomszéd tini, vagy a mihaszna tanítvány, aki az iskolában semmire sem jut, és tanárait az őrületbe kergeti azzal, hogy bóbiskol a matek órán- mondta az elnök-igazgató, majd a következő szavakkal folytatta a megnyitót- Mindenkitől elnézést kérek ezért a közhelyért, de muszáj azt mondanom: a kiállítás a maga nemében egyedülálló.

Ha ugyanis ezeket a művészi alkotásokat eredetiben szeretnénk megnézni, akkor két lehetőség közül választhatnánk: vagy egy repülőgéphangárt kellene kibérelni, ahol talán elférnének a graffitik, vagy térben és időben egyaránt hosszú útra kéne kelnünk. Térben több ezer kilométert, időben legalább másfél évtizedet lennénk kénytelenek keresztül-kasul beutazni, pedig – egy kivétellel – a kiállításon látható valamennyi alkotás hazánkban látható. (vagy volt látható) Sajnos nem véletlen a „volt” szó. A félszáz itt kiállított fotónak „modellt álló” műből… ma már nem létezik, hiába is keresnénk.
Bármennyire is képzavarnak tűnik, a graffiti törékeny művészet. A fal persze kemény, viszont „mindenkié”. Az érvényesül, az látszik, aki később fúj. A szépség, az esztétika nem minden esetben védi meg a művet például a „tag”-ezőktől. (Ők azok, akik csak jelölnek, betűket firkálnak.)
Ha van olyan művészeti ág, amelyre igaz, hogy a jelen, az adott pillanat művészete, akkor a graffiti ilyen.
Az alkotó(k) legtöbbször éjjel, rendőröktől, biztonsági őröktől, „faltulajdonosoktól”, vagy azok kutyáitól rettegve kénytelen(ek) dolgozni. Nincs idő szemlélődni, nincs idő ihletre várni, nincs idő és lehetőség finom ecsetvonásokkal javítgatni. Amit kinyomtam a flakonból, az ott van. Azonnal, visszavonhatatlanul, és sokszor kijavíthatatlanul. Abszolút a mai világ művészete.
Soha sincs művésztelepi feltöltődés, gyakran van viszont futás, ami hasznos. Nem elég a gyors és biztos kéz, időnként kell a gyors láb is. A graffiti-készítés nélkülözhetetlen anyaga – a különböző festékeken és fixálókon túl – az adrenalin.
Az elkészült művek sokszor (ha elég gazdag a „faltulajdonos?) már a következő nap végét sem érik meg, mert lemossák, átmeszelik, eltüntetik.
Ha erre nem is kerül minden esetben azonnal sor, de a fal könnyen elérhető, akkor következhet be az, amit már az előbb is említettem: az alkotást felülfestik. Vannak persze olyan művészek is, akik igyekeznek alkotásaikat szinte megközelíthetetlen, ellenben jól látható helyekre fújni. Ez ugyanis legalább annyira jellemez némely alkotót, mint a stílus, vagy az aláírás.
Az építési területeken, vagy – éppen ellenkezőleg – a bontásra ítélt negyedekben hamar változnak a falak, ilyenkor számtalan mű esik áldozatul.
Mindebből látható, hogy a graffiti nem az örökkévalóságnak készül.
Ennek ellenére, vagy – a fiatalok között talán – éppen ezért (?), a graffiti, mint az önkifejezés eszköze, egyre elterjedtebb, és a hozzáértők, (fogyasztók?) tábora is egyre nagyobb.
Lehet, hogy a művészi graffitit értékelő – ma még fizetőképtelen fiatal nemzedék – fogyasztóvá válásával az irányzat – belátható időn belül – beilleszkedik az elismert és keresett művészeti ágak sorába. Ugyanúgy, mint ahogy azok a zenei irányzatok is, amelyek nem egyszer ihletet adnak az alkotóknak, és amelyek éppúgy pukkasztják a polgárokat, mint a naturalisztikus képek, vagy helyenként szókimondó feliratok.
Többek között ehhez is – mármint a művészi graffiti meg- és főleg elismertetéséhez – van szükségünk a „Tanár úrhoz? hasonló elkötelezett képviselőkre, kapcsolattartókra. Az alkotók ugyanis – ma még teljes joggal – bizalmatlanok.
Természetesen nem tennék egyenlőség jelet a művészi graffiti és az öncélú, kizárólag a provokáció kedvéért létrehozott, kárt okozó firkálás közé, de ezt a fiatalok sem teszik…Akik elutasítják a graffitit, és a jelenségnek kizárólag a tulajdon megsértésében betöltött kártékony szerepét látják, azok valószínűleg csak az utóbbival találkoztak. Megvallom, iskolánkban mi is küzdünk a frissen festett falat, az ablakokat, a csempét filctollal összefirkálókkal szemben.
A jelenlévő képeket viszont akár az iskola falán is el tudnám képzelni, akár kívül, akár belül. (Lehet, hogy egy ilyen falra a filctollazók sem firkálnának?!)
Én azt hiszem, hogy valahol itt kell keresni ennek a kezdeményezésnek az értelmét:
Aki ma még csak firkál, lehet, hogy kis segítséggel holnap már alkotni fog.

A „Tanár úr” missziója ezért is fontos. A képek ismeretlen szerzők munkáit épp úgy bemutatják, mint a graffitisek világában ismert és elismert művészek (RAPA, TISCH, NIKON) alkotásait. Éjjel, törvénytelenül készült művek mellett megrendelésre készültek is vannak. A „Tanár úr” zsinórmértékei a tehetség, a kreativitás, az esztétikum. A tárlat ötven képe több ezer fotóból választatott ki. Ha azonban valaki azt gondolná, hogy ez a top 50, és az otthon maradt néhány ezerből nem lehetne még akár 50 – hasonló színvonalú – kiállítást létrehozni, az nagyon téved. Talán nem tartanak udvariatlannak, ha „jó szórakozás” helyett inkább kellemes rácsodálkozást, és jó elgondolkodást kívánok mindenkinek.
Rozsáli Oszkár megnyitó szavait követően a válogatás szempontjairól, a művek történetéről, a megörökítés, a dokumentáció szintén művészi színvonalú – sokszor kalandos – hátteréről Hajdú József Ferenc „Tanár úr? beszélt érdekes előadásában, melyet Graffiti-Tehetséggondozás-Gyermekvédelem címmel tartott a Kerületi Nevelési Tanácsadó felkérésére.
A megnyitón bemutatót is láthattak az érdeklődők arról, hogy hogyan is készül egy graffiti.
Az április 6-i rendezvényre pedig olyanoknak érdemes ellátogatniuk, akik jártasak a graffiti rajzolásban, akiknek a témával kapcsolatban kérdése van illetve, akik rajzaikat szeretnék megmutatni szakembereknek.
Mi az a graffiti?
-Falfestészet a valóságos világ sajátos művészi formában való visszatükröződése az emberi megismerés során. A természeti-társadalmi valóságot a konkrét ember valóságaként ragadja meg, a lényeget – a jelek világával – fogalmi és képi ábrázolással, a külső,-, belső terekben egyaránt megjeleníti. (Hajdú József Ferenc)

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)