Menu

A Kolozsvár Általános Iskola az árvízkárosultakért

2010.10.04.

Szeptember 9-én és 10-én a Kolozsvár Általános Iskola adománygyűjtést szervezett a Borsod megyei árvízsújtott településeken lakó gyermekek számára. A kezdeményezés ötlete Nádai Miklósné, elnök-igazgatótól származik.

Az adományokat az iskola tanulói, a szülők és az intézmény dolgozói ajánlották fel. Nagy öröm, hogy szinte minden osztályból érkeztek felajánlások: iskolaszerek, játékok, ruhák, tartós élelmiszerek. A legtöbbet ruhákból és játékokból gyűjtöttünk. Meglepetés volt számunkra, hogy a gyerekek a saját játékaikat is elhozták a rászorulóknak. Fontos pedagógiai szempont volt, hogy az iskolások értsék a program lényegét, és együttérzésük jeléül részt vegyenek az akcióban. A rossz idő ellenére szépen gyűltek az adományok, több mint egy teherautónyi. Reméljük, hogy e helyi kezdeményezése célt ér, és a rászoruló gyerekek örömmel fogadják a küldeményeket- számoltak be a Kolozsvár Általános Iskola pedagógusai.