Menu

A kerületiekkel közösen alkotnak költségvetést

2019.12.03.

A Mindenki a Tizenötödikért-frakció képviselői elmennek minden választókerületbe, hogy a jövő évi büdzséhez kérjék ki az itt élők véleményét, javaslatait.

„A kétharmadosnál is erősebb többségünk ellenére sem gondoljuk azt, hogy mi mindent jobban tudunk a kerület lakóinál. Legutóbbi frakcióülésünkön arról döntöttünk, hogy az egyéni képviselők február közepéig felkeresik választókerületükben élőket azzal a céllal, hogy közösen találjuk ki, hogy a XV. kerület jövő évi költségvetésében milyen, az itt élők életét jobbá tévő  kiadások és beruházások szerepeljenek” – jelentette be Tóth Imre alpolgármester kedden. A Mindenki a Tizenötödikért frakcióvezetője kéthetenkénti 15Infó sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy napokon belül megkezdődik a 2020-as büdzsé előkészítése és a Cserdiné Németh Angélát támogató képviselők nem egyszerűen önkormányzati költségvetést szeretnének alkotni, hanem az itt élőkkel közösen elhatározott fejlesztésekben gondolkodnak.

Tóth Imre emlékeztetett rá, hogy a XV. kerület kemény éven van túl: a költségvetés blokkolásával ugyanis a Fidesz 2019-ben mindent megtett azért, hogy működésképtelen legyen 80 ezer ember otthona. „Mi azt ígértük, és azért találkoztunk a kampányban 10 ezer XV. kerületivel, hogy >>mindenki a tizenötödikért<< fog dolgozni és ezt a választókkal együtt tesszük meg” – mondta a frakcióvezető.

December közepétől, de még inkább az ünnepi időszak után tehát a képviselők felkeresik a választókerületük lakóit. Arra kérik majd őket, hogy osszák meg velük, melyek azok kisebb-nagyobb beruházások, amelyekre szüksége van egy fejlődő, 21. századi XV. kerületnek és benne az ő szűkebb lakóhelyüknek, utcájuknak vagy éppen az általuk használt közintézményeknek.

Mint ismert, az októberi választások után megalakult képviselő-testületben valamennyi egyéni mandátumot a Mindenki a Tizenötödikért-frakció tagjai szereztek meg, így Tóth Imre szavainak megfelelően valamennyi választókerületbe eljutnak a képviselők.

Fotó: Vargosz/XV Média