Menu

A kerületben, a kerületért

2021.10.25.

Október 23-án átadták a díszpolgári címeket.

Cserdiné Németh Angéla polgármester úgy fogalmazott: „büszke a díszpolgári címet átvevő kerületi kiválóságainkra, akik szakmai életútjukkal, tisztességükkel, empátiájukkal méltó példát mutatnak mindannyiunknak. Ők az igazi hazafiak, ők a mi nagyszerű lokálpatrióta hőseink”.

Díszpolgári Címben részesült Bori Ferenc volt önkormányzati képviselő.

Bori Ferenc születése óta, 1937-től él a XV. kerületben. Nős, 4 felnőtt gyermeke van. Mérnöki végzettsége mellett többirányú szakképesítéssel rendelkezik. 1997-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Osztályvezető főmérnökeként vonult nyugdíjba.

Közéleti szerepvállalása a kerületben 1994-ben kezdődött, amikor önkormányzati képviselővé választották az MDF színeiben. Három cikluson, 12 éven keresztül volt tagja a Képviselő-testületnek, 1994-től 2006-ig. Ezen időszak alatt a Jogi, Ügyrendi és Közrendvédelmi Bizottság elnöke; a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagja volt. Mérnökként precízen, alaposan, szakmai véleményét minden esetben előtérbe helyezve végezte feladatati, amelyeket soha nem rendelt alá politikai nézeteknek. Képviselői munkáját ugyancsak a szakértelem, a tisztesség és a keresztény értékrend alapján végezte. Önkormányzati tevékenységét pártállástól függetlenül minden önkormányzati képviselő elismerte. 2006-ban a kerületet szolgáló munkáját képviselőként befejezte, a rá jellemző barátsággal köszönt el a Képviselő-testület tagjaitól. Jelenleg a Rákospalota-Óváros Református Gyülekezet presbitereként tevékenykedik

Bori Ferenc huzamos időn keresztül a XV. Kerület fejlődése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a közösséget szolgáló önkormányzati munkája elismeréseként kapta a díjat,

 

Díszpolgári Címben részesült  Varga Imre volt önkormányzati képviselő.

Varga Imre 1938-ban született egy szigetközi 4 gyerekes parasztcsaládban. Kiemelkedő tanuló volt és a háború után lehetővé vált, hogy a család legalább egy gyermeket taníttasson. Ennek köszönhetően Mosonmagyaróváron érettségizett, majd ezt követően 1961-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetemen vegyészmérnökként diplomázott. Pályafutása alatt a Műszaki Egyetemen gazdasági mérnök, valamint a Közgazdasági Egyetemen közgazdász végzettséget szerzett.

Aktív éveiben dolgozott a Budapesti Vegyiművekben, az Országos Tervhivatalban, valamint az MSZMP Központi Bizottság ipari-mezőgazdasági és közlekedési, illetve gazdaságpolitikai osztályán.1984-től nyugdíjba vonulásáig a Budapest Vegyiművek Vállalat vezetője volt.

A kerülethez való kötődését meghatározza, hogy 1973-ban költözött Újpalotára feleségével és 3 gyermekével, az első önálló lakásukba, ahol ma már közel 50 éve él. Akkoriban a fiatal családok közös élménye volt az önálló élet megteremtésének öröme és közösségépítés. Társadalmi munkában a társasház pénzügyi és ellenőrző munkáját végezte. Nyugdíjazását követően négy cikluson keresztül a XV. Kerületi Önkormányzat önkormányzati képviselője és tanácsnoka volt. Ezen időszak alatt a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke,  majd tagja, a Közbeszerzési Bizottság elnöke, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke, majd alelnöke volt. 1994-től 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés kerületi küldötte volt, amelynek kollégiumában elnökségi tagként, illetve alelnökként tevékenykedett. Gazdasági, közgazdasági szakemberként a pénzügyi, gazdálkodási, költségvetési ügyekben, döntésekben segítette az önkormányzat munkáját. Kiemelkedő szerepet vállalt a XV. kerület oktatásának átszervezésében. Elemzéseivel, gazdasági számításaival nagyban hozzájárult az önkormányzat költségvetésének elkészítéséhez, a fővárosi és országos szintű pályázatokhoz, illetve az infrastrukturális fejlesztésekhez.A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének munkájában pénzügyi, gazdasági ügyekben a polgármester tanácsadója volt.

Varga Imre másfél évtizeden keresztül a XV. Kerület fejlődése érdekében, eredményes működésének elősegítésében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a közösséget szolgáló munkája elismeréseként részesült az elismerésben.