Menu

A „fehérbot” nemzetközi napja

2018.10.15.

A fehérbot nemzetközi napja október 15-én a látássérült emberek helyzetére kívánja felhívni a figyelmet. A fehérbot közlekedést segítő eszközként való elterjesztésének ötlete a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik.

Az 1920-as években egyre több autó jelent meg Párizs utcáin. A grófnő megfigyelte a vakokat, ahogy tétován, bizonytalanul közlekedtek az utcákon. Veszélynek voltak kitéve a járműforgalom miatt, ezért jutott arra az elhatározásra, hogy egy könnyen használható és messziről felismerhető eszközt ad a kezükbe. Vannak, akik vakvezető kutyával közlekednek. Intelligens négylábú társuk gazdájuk vezényszavait követve akár a buszmegállóhoz, vagy boltajtóhoz is elvezeti őket.

Manapság már hangjelzéses közlekedési lámpák, hangos utas tájékoztató-rendszerek és bottal tapintható útburkolatba épített felületek, vezető sávok segítik a látássérülteket a közlekedésben. Természetesen többnyire számíthatnak a járó-kelők odafigyelésére és előzékeny segítségére. Egy-egy ilyen alkalommal az embereknek lehetősége nyílik rá, hogy a segítésen túl a mindennapjaikra vonatkozó kérdéseket tegyenek fel nekik. A látássérültek általában nyitottak és szívesen fogadják az érdeklődést. Ma már számos technikai eszköz is megkönnyíti az életüket: Számítógépet és okos telefont használnak a képernyőt felolvasó programok segítségével. Fontos tudnunk: ők nem egy zárt külön világban élnek. Tanulnak, dolgoznak, gyermeket nevelnek, barátságokat ápolnak, szórakoznak, sportolnak, kirándulnak, olvasnak, színházba, moziba, közösségekbe járnak. Egy ilyen közösségre a XV. kerületben is találunk példát: 2017 márciusában alakult meg az ERESZ Látássérültek Egyesülete, amelyről korábbi cikkünkben már írtunk: https://regi.bpxv.hu/hirek/keruleti-jo-ugyekert-12