Menu

A bécsi küldöttség az idősügyi helyzetről tájékozódott

2006.06.22.

Az elmúlt héten többnapos látogatáson járt testvérkerületünk, Bécs 23. kerületének küldöttsége városrészünkben. A küldöttség tagja volt Karl Svoboda, a Fortuna Nyugdíjas Ház igazgatója, ifj. Karl Svoboda, főmérnök és Stefan Pöttler kiadóvezető.

A program részeként a polgármesteri hivatal Kossuth termében a kerületi idősügyi szervezetek vezetőivel, munkatársaival is találkoztak az osztrák vendégek.
A tájékozódó megbeszélésen Hajdu László polgármester köszöntötte az idősügyi politikával foglalkozó bécsi vendégeket, s mutatta be kerületünk jelenlévő idősügyi szervezeteinek vezetőit, majd átadta a szót Kalr Svobodának.
A Fortuna Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy nem az első alkalom, hogy külföldre mennek és tájékozódnak az idősügyi helyzettel az adott országban, városban. Amint elmondta, az általuk vezetett nyugdíjas intézmény 35 éve jött létre, s az utóbbi 14 évben nagyon sokat fejlődött.
-Nagyon sok területen dolgozunk együtt a XV. kerülettel, mint testvérkerülettel, s épp ezért egymás hibáiból is tanulunk, hogy a másik már ne kövesse el a későbbiekben ugyanazt. Budapesten a lakosság 25%-a 65 évnél idősebb, de Bécsben is hasonló ez az arány. Nálunk a lakosság 20-25%-át teszi ki a lakosság e szelete. Döntő többségük nő. Ám életkor szempontjából megpróbálunk differenciálni közöttük is, hiszen más-más problémákkal küzdenek: vannak a fiatalabbak (65-75 év közöttiek), az idősebbek (75-85 év közöttiek) és az igen idősek (85 éve felettiek). A korosztályok kívánságai eltérnek egymástól. A célunk az, hogy ameddig lehet, a saját lakásukban maradjanak az érintettek. Ám vannak olyanok közöttük, akik nyugállományba vonulásukat követően otthonokba szeretnének menni. Ezt a célt szolgálják a mi otthonaink. Ezek a lakások teljesen akadálymentesítve vannak kialakítva, kaphatnak az otthonban ellátást is, de nem szükséges igénybe venniük, hiszen önálló konyha is található itt. A város természetesen támogatja azokat, akik nem tudnák kifizetni az ellátásukat. Célunk, hogy a lakásokhoz, lakrészekhez az ambuláns szolgáltatásokat teljesen kiépítsük. De terveink között szerepel ápolás osztályok, ápolási intézmények kialakítása is, ám ezekről tudni kell, hogy nem kórházak. Akik ezt az ellátást nem tudják kifizetni, azokat a város támogatja. Bécsben sok olyan intézmény van, ahol önkéntesek tevékenykednek. Ezeken a helyszíneken lehetőség van különböző szellemi, kulturális és egyéb programok meghirdetésére. Amikor Hajdu László polgármester járt nálunk, láthatta a mi fejlődésünket.
Svoboda úr példaként említette, hogy több alkalommal is megvalósították a könyv akciójukat, melyben ingyen osztottak ki százezer példány könyvet az idősebb korosztály számára.
A tájékoztatót követően a XV. kerületi idősügyi szervezetek képviselői és a bécsi küldöttség tagjai beszélgettek egymással. Szó volt arról többek között, hogy nálunk a nyugdíjasokat ellátó házakban kevesebben vannak, mint ahány hely lenne, ám nagy nehézségbe ütközik az idős emberek megszólítása. A nyugdíjas otthonokban- ha lenne erre igénye a házaspároknak- ki lehetne alakítani apartmanokat. Továbbfolyt a beszélgetés az ellátórendszerekről: így például arról, hogy a kórházi ellátás és az otthoni ellátás között van egy küzbülső forma: az otthonokban történő ellátás.
Kovácsné Márkus Éva, a hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályának vezetője beszámolt arról, hogy nemrégiben nyílt meg a kerületben, a Beller Imre utcában a Szociális Információs Szolgálat, ahol az érdeklődők segítséget kaphatnak, s a megfelelő helyre irányítják őket az ügyintézésben. Beszélt arról is, hogy az otthoni, csuklóra szerelt jelzőrendszer bevált a kerületi ellátórendszerben: az igénybe vevők elégedettek ezzel a szolgáltatással. Gondként említette azonban azt, hogy bár az Értelmi Fogyatékosok Napközi-otthona valamint a Fejlesztő Gondozó Központ is itt működik a kerületben, de nemcsak kerületi, hanem távolabbi kerületekből, az agglomerációból is naponta hozzák ide a gyermekeket, a fiatalokat illetve a kevésbé fiatalokat. Az ő szállításukat a szülők oldják meg, ám aggodalommal tölti el őket, hogy mi történik akkor, ha ők már nem lesznek, esetleg elutaznának egy rövidebb időre, hogyan oldják meg gyermekeik ellátást. Az elhelyezési gondokat valószínűleg csak egy regionális beruházással lehetne megoldani.
Mind Benedek Istvánné Terike, az Egészségmegőrző Egyesület vezetője, mind Rezács Istvánné, a XV. kerületi Idősek és Nyugdíjasok Egyesületének elnöke beszélt arról, hogy az idősek életének könnyebbé tételéhez kedvező árú nyaralási lehetőséget szerveznek, egyéb közös programokkal töltik el az időt.
A bécsi vendégek szót ejtettek arról, hogy miután megtekintették az Arany Alkony Otthon törökbálinti épületét (a korábbiakban a kerületünkben lévő intézményben már jártak) illetve az Erdőkerülő utcában található Gondozó Házat, azt javasolják, hogy az épületre való emeletráépítés helyett érdemesebb oldalról az épülethez építeni egy-egy szárnyat, ezzel is bővítve az intézmény befogadóképességét.
A bécsi vendégek és a kerületi részt vevők egyaránt érdekesnek és hasznosnak tartották a találkozót, hiszen mindkét fél új információkhoz juthatott, tapasztalatait kicserélhette egymással.