Menu

50 éves a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2018.09.26.

A XV. Kerületi Állami Zeneiskola 1968-ban kezdte meg önálló intézményként való működését. Ebben az évben a fővárosi zeneiskolai hálózat körzeti iskoláiból minden kerültben önálló iskola alakult 50 évvel ezelőtt.

Nagyon gazdag 50 évet tudhat maga mögött a zeneiskola. 203 növendékkel, és 5-6 tanárral indult útnak az intézmény, ahol zongora, hegedű, cselló, fa- és rézfúvós hangszerek tanulását kezdhették meg a jelentkezők. A számok ma már sokszorosára növekedtek, több mint 900 növendékkel, és 68 kollégával működik az intézmény. Ezek a szép számok köszönhetőek annak a nagyszerű támogatásnak, amelyet kellőképp nem tudunk meghálálni a kerületi önkormányzatnak, az óvodáknak, általános és középiskoláknak, a kerület lakóinak, a nálunk tanuló diákokat támogató szülőknek, és nem utolsó sorban a tanárainknak, akik nagyon komoly, és áldozatos munkát fektetnek a növendékek fejlesztésébe, zenei nevelésébe. A létszámbeli fejlődés segítette az iskolai együttesek kialakulását is. Először a máig működő vonószenekar alakult meg, melynek akkoriban még a Csokonai Művelődési Ház adott helyet a próbák megtartásához.

Újpalota felépülésével robbanásszerűen megnőtt a tanulói létszám, így az eleinte méltatlan körülmények között működő zeneiskola átköltözött a Bocskai utcai Általános Iskolából, a Neptun Utcai Általános Iskolába, ahol saját épületrészt kapott.

Ekkor lehetőség nyílt a tanszakok bővítésére, így elkezdődött a gitár, cimbalom, ütőhangszerek, és a magánének oktatás is. Ezzel egy időben, a fővárosban elsőként, elindult a klasszikus balett oktatás is, amely máig is nagy népszerűségnek örvend. Iskolánk rendezi meg háromévenként az Országos Klasszikus Balett Versenyt, alapfokú iskolák számára.

A Hartyán közi bölcsőde megszűnésével a zeneiskola pályázat útján saját épületet kapott, így fizikailag is független intézményként működött tovább.

Ehhez az épülethez kötődik a képzőművészet tanszak bevezetése is, így teljessé vált a művészetoktatási képzés iskolánkban.

Végre megkaptuk az első, és egyben utolsó épületet is, a mai Bocskai utcai épületet, ami helyet tud biztosítani a máig magas színvonalon működő intézménynek. Folyamatosan kialakultak a hangszeres együttesek, mint például az Ifjúsági Fúvószenekar, a Gitáregyüttes, a Tücsökzenekar, a Citerazenekar, különböző népzenei formációk, a Virágzó Énekegyüttes, és a Klarinét-Szaxofon Együttes. Ezek az együttesek rengeteg fellépéssel örvendeztetik meg a zeneszerető közönséget, ezzel is emelve az intézményben folyó munka magas színvonalát, de erről a színvonalról tesz tanúbizonyságot az elmúlt évtizedek során több mint háromszáz zenei pályát választó, itt végzett növendék.

Hubay Jenő halálának 55. évfordulója alkalmából, 1992. március 12-én az iskola felvette a nevét, remélve, hogy tovább tudjuk öregbíteni ezt a méltán híres nevet, és gondozni ezt a csodás hagyatékot.

Az elmúlt 50 évnek a méltó megünneplésére indítjuk el a Hubay Jenő Zeneiskola 50 éves Jubileumi Rendezvénysorozatát, melynek nyitórendezvényét szeptember 29.-én szombaton 16:30-tól az elmúlt évtizedekre visszatekintő filmvetítéssel, és ünnepélyes nyitóhangversennyel kezdjük meg, ahol fellépnek iskolánk volt növendékei, a hazai, és nemzetközi zenei élet kiválóságai.

Sok szeretettel várunk minden kedves vendégünket.

Hosszú, de csodás út van mögöttünk, de legalább még ennyivel tervezünk.

(szöveg és kép: Hubay Jenő zeneiskola)