1956 ünnepén
(képes beszámoló a cikk végén)

A himnusz közös előadását követően -szólót énekelt Barta Viktória, a Hubay Jenő Zeneiskola magántanulója-, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda diákjainak megemlékező műsorát tekinthették meg az egybegyűltek, melyet Bacskai Attila tanár úr állított össze.
Ezt követően Kiss Péter, miniszter, országgyűlési képviselő tartotta meg ünnepi beszédét:
-Ma 50 évvel ezelőtt felemelő, tiszteletre méltó történelmi jelentőségű események kezdődtek egy kis ország életében.
Politikai meggyőződéstől függetlenül, minden tisztességese, felelősen gondolkodó magyar úgy érezte, eljött az összefogás ideje: baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok egyaránt. A nemzeti önrendelkezés, a függetlenség, a haza polgárainak szabadsága és demokrácia, egyenlőség és szolidaritás: ezek a nemes törekvések jellemezték 1956-ot. Magyarország megmutatta a világnak, hogy az emberek képesek hallatni a hangjukat, képesek kiállni igazságukért, hitükért, meggyőződésükért, a sztálinista diktatúra ellen egy igazabb szabad Magyarországért.
A diktatúra sosem lehet tartósan győztes – természeténél fogva ideig-óráig tartó hatalmi képződmény. Amint az ember rájön arra, hogy szabadon dönthet, élhet, vállalkozhat, szerethet és tartozhat bárhova, bárkihez, a diktatúra alapjai azonnal meglazulnak. 1956 azt a pillanatot szimbolizálja, amikor a magyar társadalom bebizonyította – nem utolsósorban önmagának bizonyította be, hogy polgárai képesek az összefogásra, képesek egy demokratikusabb, egy szerethetőbb és élhetőbb országért küzdeni. 1956 a pluralizmust, az eszmék sokaságának békés egymás melletiségét példázza.
Arisztotelész a bátorságot minden más erény elébe helyezte, mint az összes többi erény előfeltételét. Mert bátorság nélkül senki sem lehet igazságos, nagylelkű, vagy akár csak barátságos. A bátorság abból áll, hogy az ember valamely cselekedetével kockára teszi akár a jó hírét, az állását, a tulajdonát, végső soron az életét. A magyarok, akik 1956-ban a függetlenségért, az önrendelkezésért harcoltak, történelmi jelentőségű bátorságról tettek tanúbizonyságot. A szabadság megteremtése azonban soha véget nem érő feladat. Nekünk is szólnunk, tennünk kell a jelenben a szólás szabadságáért, minden olyan kirekesztő, gyűlöletkeltő nézet ellen, amely szerint az egyet nem értés egyenlő lenne az árulással.
Márai Sándor 1956-os híres naplóbejegyzése a következő: „Október 23.- Isten malmai gyorsan őrölnek.” Márai naplóbejegyzéseiben egy csupasz tőmondatban írt meg mindent, ami megírható, elhagyott minden magyarázatot és kommentárt. Így lett a naplóbejegyzés prózájából szívbemarkoló üzenet. „Október 23. – Isten malmai gyorsan őrölnek.?
1956 a szabadságról, a szabad és független Magyarországról, a megosztottság nélküli Európa megteremtéséről szóltak akkor is, most is. Követendő példaként áll előttünk az akkori történések és emberi nagyságok sora. 50 év elteltével hisszük, mert hinnünk kell, hogy lesz elég energia ebben a nemzetben, hogy útja a népes családjában felfelé vezessen. Hogy európai mintaként, példaként, vonzó és rokonszenves, tisztességes és vendégszerető, befogadó és elfogadó társadalom hírében álljunk. Kell ebben higgyünk és kell ezért tegyünk!
Mécs Imre képviselőtársam, barátom két évvel ezelőtt mondott mondatai jutottak eszembe, amikor a mai ünnepségre készültem: „azt hiszem, hogy álmot látok, hogy mindazok a vágyak, amikért ’56-ban elindultunk, azok nagyrészt megvalósultak, de egyedül a szívekben van a baj, az, hogy nem tudjuk egymáshoz megtalálni a hangot. A vita természetes, de ne gyűlöljük egymást, és amikor fontos lépéseket kell tenni, akkor igenis találjuk meg egymást, és forrjunk össze közösségé, forrjunk össze magyar nemzetté. Vajon mindenki felbátorodott már ugyanúgy, mint 1956-ban, mindenki bízik a másikban, mindenki jó szándékúnak tartja a másikat, mindenki hisz a másik emberben, a nemzeti kérdésekben össze tudtok fogni, nemzeti kérdésekben tudtok-e együttműködni, együtt cselekedni, ugye nem gyűlölitek egymást?- mondják az 56-os halottak.
A felejtés a zsarnokság szövetségese, a méltó emlékezés a nyugodt és sikeres Magyarország ünnepe. A köztársaság a közös múltból, polgárai hitéből, bátorságából, történelmi nagyságából is meríti erejét. Mert nincs nemzet, nincs köztársaság, nincs azonosságtudat és összetartó társadalom közös emlékezet nélkül. Közös felelősségünk méltósággal emlékezni és emlékeztetni a nemzet hőseire.
Mit tehetünk most ’56 ötvenedik évfordulóján? Nagy Imre lánya, Nagy Erzsébet 12 évvel ezelőtti sorait idézem: „Fogjatok össze! Igen, ezt üzenné nekünk apám, ha tehetné. Béküljetek meg önmagatokkal! Barátkozzatok, ne gyűlölködjetek! Szeressetek!- ezt mondaná.”
A miniszter szavai után a kopjafa koszorúzására került sor: elsőként a XV. kerületi Önkormányzat ksozorúja került a kopjafához, majd az önkormányzat ’56-os Emlékbizottsága, az MSZP, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Görög Kisebbségi Önkormányzat, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a POFOSZ XV. kerületi Szervezete, az ’56-os Szövetség XV. kerületi Szervezete, az ’56-os Emigránsok, a BKIK XV. kerületi Tagcsoportja, az Idősek és Nyugdíjasok Egyesülete, a LAÉT, a Palotai Polgárőrség, a ROM SOM Cigány Kulturális Egyesület, az Igazgatói Munkaközösség valamint a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.
A Karácsony Benő parkban tartott ünnepség végén a megemlékezők közösen elénekleték a Szózatot, majd átvonultak az Epres sorra, ahol az ’56-os Emlékoszlopnál folytatódott a program.
Ezen a helyszínen a Dózsa György Gimnázium diákjai adtak elő egy színvonalas műsort,majd Bácskai Endre, az ’56-os Emlékbizottság társelnöke, az ’56-os Szövetség alelnöke tartott ünnepi beszédet.
— 1456., 1848., 1956 és 1989. egyaránt meghatározó állomások a magyar nép történetében. A magyarságot az államalapítástól kezdve mindig űzte-verte a sors. Hol a tatár, hol a török, hol az osztrák, a szovjet. Fennhatóságuk alatt akarták tartani, legyűrni igyekeztek a magyart. Soha nem voltunk függetlenek. De 1956-ban 13 napig szabadok voltunk. Az egész világ figyelte a szabadságunkért való harcunkat. A szikra 1956. június 28-án a lengyelországi Poznanban villant fel, és ez kölcsönhatással volt a mi októberünkre. 1945-től 56-ig a háború romjait takarítottuk el, építenünk kellett a romok helyébe, talpra kellett állnunk. A háború utáni időkben szigorú bezártság alatt álltunk. Irányított kultúra, irányított termelés és irányított életünk volt. De volt egy szépsége is ennek a kornak, hogy fiatalok voltunk. Az 1956-os forradalom és szabadságharc lázadás volt az elnyomó diktatúra ellen. A szabadságunk azonban nem tartott sokáig. November 4-én a szovjet csapatok rettenetes erővel a már szinte teljesen felépített fővárosunkat kegyetlenül lerombolták, és igyekeztek leverni a szabadság iránti törekvéseinket. Megtorlás következett: 3000 halott 20.000-nél több sebesült volt a harcok eredménye. A halálra ítélések futószalagon készültek, közel 300 kivégzést hajtottak végre. A börtönök megteltek a szabadság harcosaival. A forradalmi ifjúság, az egyetemisták és a munkás fiatalok palackba zárultak. De fiatalok voltunk, és bíztunk a jövőben, és bíztunk egymásban. Újraépítettük megint országunkat. A Kádár-korszakban egy egész emberöltő élte életét, amire azt mondhatjuk, hogy kemény munkával egy langyos életet élhettünk, de építő szándékunk töretlen volt. Ez a korszak egy egyszer megélhető élet volt. 1989-ben ismét felvillant a szabadság lehetősége. Október 23-án kikiáltották a magyar köztársaságot. A lehetőség megvolt, nem éltünk vele, az ezer év óta feldarabolt ország maradványai is kettészakadtak. Súlyos belső viszályok vannak a hatalomért, miközben nem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni, hogy a tőkés hatalmak birtokukba akarják keríteni országunkat. Nem élünk a szabadság lehetőségével, a tőkés világ megszállta országunkat. Egy nappal korábban csodálatos élményben volt részünk. Az emlékév alkalmából a kormány pályázatot írt ki, hogy méltóan emlékezhessünk meg az ötvenedik évfordulóról. A kerületi 56-os Szövetség az önkormányzattal közösen pályázott, és egy kerékpáros felvonulásra igényelt támogatást. Ezt a pályázatot elfogadták és támogatták. Az önkormányzat és a társadalmi szervezetek emlékbizottságot hoztak létre, és ennek a lelkiismeretes, nagy munkának óriási sikere volt. Sikerült bebizonyítani, hogy össze tudunk fogni, és a nemes célok érdekében tudunk együtt dolgozni. Ezúton köszönöm meg a szervezésben és a részvételben közreműködők áldozatos munkáját. Remélem, hogy ez a kerékpáros felvonulás egy hagyomány kezdetét jelenti. Kérem, emlékezzünk együtt az ötven évvel ezelőtti szabadságharcra, és törekedjünk arra, hogy békében élhessünk együtt. Egyesítsük országunkat, magyarok legyünk és szabadok! Kérem fiatal barátaimat, segítsenek és támogassanak ebben- mondta Bácskai Endre.
A program végén ezen a helyszínen is koszorúzásra került sor.

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)