
1956-os megemlékezések a XV. kerületben
A koronavírus-járvány miatt az ilyenkor szokásos megemlékezéseket szűk körben tartották meg.


Hajdu László országgyűlési képviselő a Lobogás emlékműnél arra emlékeztetett, hogy az emlékmű helyett 14 évvel ezelőtt majdnem benzinkút lett. Akkor azonban kerületi összefogással sikerült a már kiásott tartályokat betemetni, és egy közös emlékező helyet építeni. „A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetséggel és az 56-os Szövetséggel közösen kiválasztott emlékmű mindössze négy évet élt meg. A helyére ez az új emlékmű került. Remélhetőleg több változás már nem fogja érinteni ezt a helyet, és a jövőben nyugodtan tudunk majd emlékezni az ‘56-os események hőseire és mártírjaira. S hogy mi volt a tanulsága az október 23. és november 4. közötti 12 napnak? Hogy a magyar nép igenis képes az összefogásra. 64 évvel ezelőtt az emberek életük kockáztatásával is fel mertek lépni a diktatúra ellen. A kerület, az ország és a demokrácia érdekében ma is szükségünk van az összefogásra. Erősek ugyanis csak együtt tudunk lenni.” – tette hozzá.
Fotó: XV Media