Menu

1956.november 4.
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.11.09.

Ez a dátum is sokak emlékezetébe beivódott. Épp ezért két évvel ezelőtt a Pestújhelyi Pátria Egyesület emléktáblát avatott az Őrjárat utca 1-3. szám alatt található volt kórház főbejáratának falán, ahol azóta minden évben leróják kegyeletüket a megemlékezők.

-1956. november 4-e Pestújhely életének egyik legszörnyűbb eseményének előestéje volt: ekkor innen a kórház területéről nagyon sok orosz tank indult a város több pontja felé, hogy a barikádokon harcolókat leverje. Ezért ezen a napon tartjuk ezt a koszorúzási ünnepséget- mondta Báder György, az egyesület alelnöke, majd Kajó Nikolett, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ diákja furulyaszólót, Erdélyi Mira és Nagy Veronika szintén ?pestújhelyis? diákok furulya duót játszottak. Ezt követően Pritz Gyula közgazdász, aki Pestújhelyen született emlékezett vissza az 52 évvel ezelőtti eseményekre, majd Olti Máté egyetemi hallható mondta el Szabó László Dezső: Nem hagyjuk annyiban című versét.
Az emléktábla mellé mécsesek, gyertyák kerültek, illetve Donga Árpádné és Angyal József a Pestújhelyi Pátria Egyesület-, Bencsics Aranka és Antal György a XV.kerületi FIDESZ MPP nevében helyezte el koszorúját.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló