Menu

161 évvel ezelőtt történt-ünnep három helyszínen
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.03.18.

A XV. kerületi Önkormányzat március 15-én három helyszínen emlékezett az 1848-as forradalom és szabadságharc történéseire: a Széchenyi téren a Batthyány-emlékmécsesnél, a Kossuth szobornál, valamint délután a Pestújhelyi téren.

Reggel térzenével vette kezdetét az ünnepségsorozat, melyen a Hubay Jenő Zeneiskola fúvószenekara közreműködött, vezényelt Gayer György, majd a jelenlévők köszöntését követően a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskoladiákjai és tanárai tartották meg ünnepi műsorukat, felkészítő tanáruk Petényiné Egri Erzsébet volt.
Az ünnepi beszédet ezen a helyszínen Kiss Péter országgyűlési képviselő, kancellária miniszter tartotta.
– 1848. márciusa sorsfordító időszaka volt a magyarság történetének. Nemzedékek voltak és még lesznek is büszkék azokra az emberekre, nőkre és férfiakra, akik ekkor kézbe vették az ország sorsát. Nemzedékek próbálták, és még próbálják a jövőben is a nekik szóló üzenetet megérteni, továbbadni abból az időből, amikor a nemzet és a szabadság eszméje dicsőségesen összefonódott. Magyarországnak manapság különösen nagy szüksége van minden okos szóra, objektív, kiegyensúlyozott javaslatra, és a múlt tanulságaira is. Oda kell, hogy figyeljünk. A világgazdaság válsága olyan, ami alól nem tudjuk kivonni magunkat. Napról napra érkeznek a hírek, melyek arról tanúskodnak, hogy a magyarországinál nagyobb, erősebb gazdasággal rendelkező országok is küszködnek. Új és új megoldásokat keresnek, hónapról hónapra megváltoztatják az előrejelzéseiket, és elölről kezdik a megoldáskeresést. A 48-as forradalom és szabadságharc tanulságai alapján nem írhatunk azért receptet előre. Nem írhatunk receptet a mai helyzetre. De két dolgot érdemes lenne mielőbb megtanulnunk a nemzet egykori nagyjaitól: az egyik a határozott, de körültekintő cselekvés, a másik az összefogás, a közös tennivalók és az elkülönült és konkrét tettek egymást erősítő hatása. 48. márciusának szereplői ugyanis a tettek emberei voltak. Nemcsak arról beszéltek, hogy szerintük ki a hibás, nem csak arról beszéltek, hogy szerintük kinek kellene a kezébe venni az irányítást, hanem átfogó politikai programmal rendelkeztek. Szabadságpárti, progresszív nemzeti programmal. Ez a program nem március 14-én este keletkezett, hanem évek alatt formálódott, a reformkor lenyűgöző korszakának vitáiból és közös gondolkodásából származott. Abból a korszakból, amikor egy Széchenyi és egy Kossuth vitatkozott. Amikor egy Dessewffy Aurél is a haladás pártján állt. Ez a negyedszázados folyamat vezetett március idusához, majd az áprilisi törvényekig, a magyar parlamentáris demokrácia kezdőpontjához.
Mindannyiunk számára világos, ma is cselekednünk kell! Nem egy megszálló hatalom ellen, de ugyanabból a célból, a haza védelmében. Nekünk ma az a dolgunk, hogy a válságos helyzetben megoldásokat találjunk, és azokat alkalmazzuk is. Tudnivaló, ma nem hogy negyedévszázad, de negyedév sem áll rendelkezésünkre a cselekvésre. Persze, kell mérlegelnünk a szükséges lépések hatásait, várható következményeit, de nem ígérhetjük, hogy nem lesznek érdeksérelmek. Mert lesznek. De, ha valamit meg lehet védeni az eddigi vívmányokból, akkor azt kötelességünk megvédeni. Ezt pedig csak cselekvéssel lehet, anélkül nem.
A forradalmárok szeme előtt 161 évvel ezelőtt nem csak az aznap lebegett, ők fényes jövőt akartak teremteni Magyarországnak. Megteremtették a lehetőséget arra, hogy szabadon éljen e nemzet, és szabadon élhessen mindenki e hazában. A ma választott vezetőinek, beleértve a teljes politikai elitet az a dolga, hogy olyan válságkezelő megoldásokat válasszanak, amelyek a jövőről is szólnak. Nem a hatalom birtoklásának a jövőjéről, hanem a haza jövőjéről. Fontos, hogy az állampolgárok is megértsék, döntő fontosságú, hogy utat engedjenek a változtatásnak. Muszáj elfogadnunk, hogy ez a tettek ideje, a felelős cselekvésé. A tét nem a hatalom, hanem a haza. Nincsen semmiféle csodaszer, amit bevethetnénk, nincsen olyan, amit ellenünkre megvalósítanánk. Ha lenne, nyilván e csodaszert alkalmazná a világ, és a válság már csak egy múló rossz volna, de nincs így. Ma tehát cselekedni kell, és nem leszólni, elgáncsolni a cselekedni akarókat.
1848. márciusának másik fontos üzenete az összefogásról szól. Petőfi a többi Márciusi Ifjú nélkül, és az ifjak a pesti nép nélkül alig ha értek volna el bármilyen fontos eredményt is. Miközben Pesten spontán forradalom volt, Kossuth Bécsben tárgyalt. A szereplők tehát összefogtak, tetteik egymást segítették, végeredményben pedig egyként a hazát szolgálták. Ma már azt is sejthetjük, hogy a forradalom és szabadságharc talán nagyobb és tartósabb sikereket arathatott volna, ha sikerül megtalálni a módját a nemzetiségekkel való együttműködésnek. Fontos megemlíteni, annál is inkább, mert erről alig esik szó. Hogy Magyarország roma közössége, a magyar romák tevőleges és hazafias szerepet játszottak az akkori világraszóló eseményekben. Ők is magukénak érezték a forradalmat, ők is magukénak érezték a függetlenségért folytatott háborút, katonaként, iparosként egyaránt részesei voltak az eseménynek. Végül is nincs ebben semmi különös. A hazájukért harcoltak. Fogadjuk hát el, akkor is, most is, ez az ő hazájuk is, hogy Magyarország mindannyiunké.
A múlt dicső eseményei nem szorulnak idealizálásra. Tudjuk, hogy a Habsburg-házzal folytatott nyílt háború vállalása vagy éppen az állami berendezkedés körüli viták rendkívül komolyak voltak az akkori politikusok között. Ez befolyásolhatta a küzdelem hatásosságát is, azonban a helyzet mégis csak úgy állt, hogy a vitatkozó felek egyaránt a haza győzelméért munkálkodtak, nem pedig arra játszottak, hogy nekik akkor lesz jobb, ha Magyarországnak rosszabb lesz. Ezt valószínűleg ők elképzelni sem tudták volna.
Nyilvánvaló botorság volna, ha ma bárki 1848 hősei történelmi szerepének, történelmi jelentőségének megismétlésére törekedne. De annak a felelőségnek a súlya bizony ránk nehezedik, az országért felelős választott vezetőként az örökükbe lépünk, és meg kell próbálnunk felnőni az előttünk álló feladatokhoz. Ezt pedig csak akkor mondhatjuk el magunkról, csak akkor nézhetünk lelkiismeret-furdalás nélkül gyermekeink, unokáink szemébe, ha az átgondolt tettek és összefogás politikáját választjuk, hajtjuk végre ma. Közös felelőségünk, és együttes érdekünk megértetni Magyarországgal, szükség van a változásra, amely nem csak a válság átvészeléséhez segít hozzá, hanem a válságot követő prosperáló éveket is megalapozza. A változáshoz ugyanakkor mindenkire szükség van, és senkit sem hagyhatunk az út szélén. Itt az idő, most vagy soha, hogy cselekedjünk történelmi nagyjaink, egykor volt kiválóságaink iránti tiszteletből, és az utánunk következő generáció jövője érdekében.

Az ünnepi beszédet követően a pártok, egyházak, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorújukat miután az országgyűlési képviselők nevében Kiss Péter és Hajdu László-, a XV. kerületi Önkormányzat nevében Gyurcsánszky János, Király Csaba, Dr. Pálinszki Antal alpolgármester és dr. Herczeg Julianna aljegyző-, a XV. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevében Szécsényi Ferenc polgármester, Kiss Gábor és Muster Mercédesz képviselők helyezte el koszorúját, majd a Kossuth szobornál folytatódott az ünnepség, ahol a Rákospalotai Gazdakör és a Szilas Néptáncegyüttes műsorát követően ünnepi beszédet mondott Dr. Varga Pál, a Gazdakör elnöke.
– Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei a történelmi Magyarország különböző helyszínein zajlódtak. Ezek nagy része ma már a jelenlegi határokon kívül esik. Sok város és község, mint például Szepezdszombat mára már elvesztette magyar ajkú lakosságát, más vidékek pedig, mint Székelyföld, megőrizték magyarságukat. Mindnyájan tudjuk, hogy a szomszéd ország magyarjainak is ugyanolyan lélekemelő ünnep, hálával teli emlékezés a magyar politikai nemzet születésnapja, Március 15., mint a palotaiaknak. Nekünk, az Európai Unióban élő magyaroknak sohasem lehet célunk szomszédjaink lebecsülése vagy nemzeti érzelmeinek megsértése. Sokkal inkább a barátságuknak, megértésüknek elnyerése. A mi reményünk, a szomszédjaival békében élő magyar társadalom, mely vállalja a történelmét és a hagyományait. Bíznunk kell abban, hogy a környező országok vezetői által mutatott ellenkezést felváltja az a felismerés, hogy 1848. márciusa minden népnek a nagyobb szabadság lehetőségét teremtette meg. Teljes szívünkkel reméljük, hogy a szlovák nyelvtörvény, a romániai vezetés elutasítása az autonómia-törekvésekkel szemben, a szerb elnök ellenkezése Sólyom László vajdasági útja miatt csak múló epizód.
Remélem, ez a mi kis ünnepségünk is hozzájárul az elszakított szálak némelyikének összekötéséhez, a nemzeti identitás megőrzéséhez, a kulturális nemzet egységének megerősítéséhez. Ha ezekhez a célokhoz bármilyen kicsiny mértékben sikerül hozzájárulni, az akkori képviselőszavaival élve „volt emlékezetünk a hálára”- mondta, majd ezen a helyen is koszorúzásra, a megemlékezés virágainak elhelyezésére került sor.
Aznap délután a Pestújhelyi téren a Pestújhelyi Nevelési – Oktatási Központ, Általános Iskola és Óvoda óvodásai és diákjai tartottak egy színvonalas ünnepi műsort.A József Attila utcai Manóvár óvoda ovisait Dobos Rita és Tóth Gáborné készítette fel, míg a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ 4. osztályos tanulóinak műsorát Kiss Viktória, Kicsinyek kórusát Gergely Árpádné és Soósné Kállay Ágnes tanította be.

A műsort követően dr. Pálinszki Antal alpolgármester tartotta meg ünnepi beszédét.
-Tisztelt kerületi polgárok, pestújhelyiek, palotaiak, újpalotaiak!
„A Szabadság az Istennek ezen legszebb ajándéka, mint gyémánt bérczek keblében, úgy van az emberek előtt mélyen rejtve” – mondta Széchenyi, a „legnagyobb magyar”. És valóban, március 15-e minden évben felveti a szabadság nagy kérdését. Mi is a szabadság? Fontosnak tartjuk? Megbecsüljük? Vagy rejtve marad előttünk, mint gyémánt a bérczek kebelében?
Hölgyeim, Uraim! E napon, március 15-én, hazánknak minden településén, a környező országok magyarlakta területein, de mondhatjuk, szerte a világban ünneplik az 1848-as márciusi forradalmat, amely elhozta hazánknak a szabadságot. Az ünnepi szónokok általában felelevenítik a forradalom legfontosabb történéseit, vagy valamely jellemző eseménysorát.
Petőfi Sándor legnagyobb forradalmi költőink barátai előtt már március 12-én így írt:
„Olyan dalt írok, hogy meg fog tőle mozdulni az egész ország, még ezek a komisz pesti németek is”. Petőfi másnap megírta a Nemzeti dalt, és 15-én kitört a forradalom, amely a Pilvax kávéházból indult el.
Nézzük az eseményeket!
Egyszerre csak dörgő éljen zúg végig a Pilvax oszlopos boltívei alatt. Az udvari ajtó kitárul, s a keretben megjelenik Petőfi, Jókai, Irinyi és mások.
Az éjjelezéstől karikás a szemük. Petőfi és Irinyi máris siet az utcára nyíló ajtó felé. Künn permetez a tavaszi eső, de azért a tömeg rendületlenül kitart a várakozásban. Amikor Petőfit meglátják, szűnni nem akaró éljen harsan végig az utca hosszán.
Petőfi is, Irinyi is papírlapokat lobogtat a kezében, szólnának is valamit, de a zajban szavukat sem érteni. Végre elindulnak a Hatvani utca felé, s mögöttük lelkendezve, rajongva a sokaság. Sejtelmük sincs, hogy az óra, amelynek most nekiindulnak, egy nagy vajúdás végső felvonása, most fog megszületni a magyar sajtó, a magyar gondolat szabadsága.
Alig ér a tolongó menet a Hatvani- utcába, mindjárt megtorpan a tömeg.
Petőfi meg Irinyi bemegy abba a helyiségbe, amelynek homlokzatán „Landerer és Heckenast” büszke cégére díszlik. Tudják ugyan mindkét tulajdonosról, hogy a titkos rendőrség besúgói, és Heckenast nyomban el is iszkolt, mihelyt azt látta, hogy nyomdája felé tart a veszedelmes felvonulás. Landerer azonban itt maradt. S amikor a ifjúság vezérei az követelik tőle, hogy a náluk lévő két nyomtatványt rögtön szedesse ki, első kérdése ,az, hogy hol van a kéziratokon a cenzori stempli. Mivel pedig ilyen engedélyük nem volt, jó hangosan kijelentette Landerer, hogy a munkások is hallhassák, ha netán majd a rendőrség vizsgálatot talál indítani, hogy nagyon sajnálja, de engedély nélküli írást nem szabad kinyomtatni. Hanem aztán nyomban odahajlik Irinyi füléhez és súgva adja neki a jótanácsot: – Foglaljanak el egy gépet!
Irinyi aztán ünnepélyes gesztussal ráteszi kezét az egyik sajtóra és elkiáltja magát: – E sajtót a nép nevében lefoglaljuk.
Az „erőszaknak” most már Landerer is kénytelen engedni, a szedők máris kikapják Petőfi és Irinyi kezéből a papírlapokat és egy óra multán röppenve szálldogálnak szét a nyomda ajtajából a sajtószabadság elsőszülöttjei: Irinyi „ tizenkét pont” – ja és Petőfi „Nemzeti dal” – a ….
Szónoklatok dübörögnek fel, éljenek harsognak minduntalan az ifjúság zúgva visszhangozza a „Talpra magyar” esküjét!
Ez ebéd előtt volt. Délután háromra újra összeverődött a tömeg s az ifjak vezérlete alatt a Nemzeti Múzeum elé vonult. Olyan népgyűlésforma. Irinyi kiállott a főlépcső balpárkányára s felolvasta a tizenkét pontot, Utána tombolva követelték, akik már délelőtt is hallgatták, Petőfi „Nemzeti dal” – át.
Ezek a fiúk akik ettől kezdve, ”márciusi ifjak” – nak nevezték magukat, s tisztában voltak cselekvéseik jelentőségével.
A „Talpra Magyar” Petőfije másfél év múlva a „Tizenkét pont” Irinyije tizenegy év múlva nincs már az élők között.
De tudva tudják, hogy azok a papírlapok, amelyeket kezük most idegesen gyúr-gyömöszöl ott a lépcső tetején, a magyar történelemnek olyan dokumentumai, amelyek fölérnek sok száz másfajta királyi, országgyűlési írással.
Ezért hát nyomban a népgyűlés után azzal a kéréssel fordulnak a Nemzeti Múzeum igazgatójához, helyezze ezt a két kis papírlapot a nemzet levéltárába, örök emlékezet okából.

Palotai elődeink 1898-ban a forradalom félszázados évfordulóját testületi díszgyűléssel ünnepelték.
Tóth István palotai bíró ezekkel a szavakkal nyitotta meg a megemlékezést: „Mi, a község képviselőtestülete pedig kifejezést óhajtván adni a tagjaink szívében égő hazafias lelkesedésnek, s külsőképpen is leróni akarván a nemzeti nagy múlt iránti kegyelet adóját.”
Mi az utódok, Pestújhely és Palota polgárai is ezért, jöttünk össze. Példát venni és erőt meríteni eleink tetteiből.
Ha 48 eszméire és célkitűzéseire gondolunk, könnyen beláthatjuk, hogy azok ugyanolyan időszerűek, mint másfél évszázaddal ezelőtt: lokálpatriotizmus, hazaszeretet. A társadalmi összefogás, a közös célokért való áldozathozatal ma is a nemzet egységének, hazánk boldogulásának a záloga.
Pestújhely idén 100 éves. Identitását, arculatát tudatosan őrzi, azután is, hogy polgárai 1950 óta, a XV. kerület és Nagy-Budapest lakói.
Tóth István, Palota jeles bírája, a márciusi forradalmat követően, tizenhat éves ifjúként, huszonkettedmagával (mind palotai születésű ifjak) csapott fel nemzetőrnek. Az ifjú bognármester fegyverrel harcolt a hazáért. A forradalom és szabadságharc bukása után is hű maradt eszméihez, harcostársaihoz és barátaihoz. A korabeli források szerint „több elszegényedett, jónevű hazafinak nyújtott menedéket, asztaláról morzsalékot, pincéjéből enyhülést.” Táncsics Mihály vagy Horváth Mihály püspök is gyakran megfordult nála.
Tóth István nevét ma utca őrzi, csakúgy, mint Aulich, Damjanich, Gábor Áron, Perczel Mór és a többi kortársét.
Nem elég azonban, ha csak közterületek neveiben, beszédekben és koszorúkkal emlékezünk rájuk. Tetteinkben is legyünk hűek az ő eszméikhez.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplők!
Mi lehet a tanulság? Mi az, amit hasznosíthatunk ma 2009-ben, 161 évvel később az 1848/49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges eseményeiből?
Mit tudunk hasznosítani ma, amikor Magyarország, a Magyar Köztársaság szabad, független? Amikor több éve már tagja vagyunk a nagy európai közösségnek, az EU-nak? És mit tudunk hasznosítani ma, amikor az egész világot, köztük Magyarországot is mélyen érintő, talán soha nem látott gazdasági, pénzügyi világválság sújtja? Szerintem a legfőbb tanulság az összefogás, az együttműködés üzenete. A forradalom azért volt sikeres, mert összefogtak a márciusi ifjak egymással, összefogtak a pesti néppel. A magyar szabadságért nemcsak magyarok, hanem német, szerb, osztrák, horvát, lengyel örmény hősök harcoltak, köztük olyanokkal, akik még magyarul sem tudtak. Mi ez, ha nem az összefogás, az együttműködés példája?
Követnünk kell ezt a példát, nem szabad megengednünk, hogy hazánkban a széthúzás, a szembenállás legyen a jellemző. Nem szabad megengednünk, hogy továbbfolytatódjon a szellemi árokásás, amely családokat, barátokat, közösségeket választ szét értelmetlenül, és céltalanul. Történelmi bűnt követ el az, aki megosztja a nemzetet. Nem szabad megengednünk, hogy önjelölt, küldetéstudattal rendelkező pártvezérek megosszák nemzetünk egységét. Küzdelmeinket csak akkor fogja siker koronázni, ha megfogadjuk a forradalmi üzenetet, és összefogunk, és együttműködünk a haza érdekében. Van tehát teendőnk együtt, egymásért.
Tisztelt Ünneplők! Honfitársaim! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!- mondta zárásképp dr. Pálinszki Antal, majd a korábbi hagyományoknak megfelelően a pártok, egyházak és a civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.
A Szózat hangjainak elhangzását követően a jelenlévők a téren található kisszínpadhoz vonultak át, ahol hagyományőrző programok várták a megjelenteket: volt kovácsműhely, lópatkolás, nyomda, ahol a 12 pontot mindenki saját kezűleg nyomathatta ki, ágyúlövés és népzene, illetve vers. Olti Máté szavalta el Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét, miközben a jelenlévők együtt mondták vele a költemény refrénjét. A programot a pestújhelyi fiatalok szervezték a Pestújhelyi Közösségi Ház, a kerületi önkormányzat és a Pestújhelyi Pátria Egyesület támogatásával a Pestújhely 100 programsorozat keretében.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:



Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló