Menu

11-es párbaj Pápán

2003.10.29.

Az NB I/B 10. fordulójában a Rákospalotai EAC labdarúgó csapata Pápára látogatott. Az elmúlt hetek sikertelensége után joggal várta a szakvezetés, hogy a bajnokságban előttük álló dunántúli együttes elleni meccsel megkezdhetik végre a felzárkózást.

A mérkőzést ennek szellemében kezdte a fővárosi gárda: már a 2. percben megszerezte az áhított vezetést. Történt hogy Nyerges került gólhelyzetbe, ám a védők buktatták. A jogos 11-est Kőhalmi lőtte a pápai kapuba. Aztán 5 perc múlva Stevica cselezgetett a REAC 16-osán belül, és a védők őt is csak szabálytalanul tudták szerelni. Ez is 11-es, amit Germán biztosan értékesített. A 21. percben megint Nyerges került gólhelyzetbe: egyedül törhetett volna az ellenfél kapuja felé, ám Kozmér, a pápaiak utolsó embere a 16-oson belül lerántotta, amiért Kiss Béla játékvezető azonnal kiállította a hátvédet. Közel 70 percig játszott emberelőnyben a REAC, a győzelmet mégsem sikerült megszereznie. Először is azért, mert a Kozmér-szabálytalanság miatt megítélt büntetőt Kőhalmi kihagyta. Másrészt azért, mert az 51. percben a palotai védők megint hibáztak. Ezúttal Hudákot buktatták a 16-oson belül, és a megítélt büntetőt Germán megint csak a jobb alsó sarokba rúgta. Harmadszor pedig azért, mert Havránnak a 65. percben rúgott szépségdíjas gólján kívül a pápai hálóőr, Szép Tamás vagy a hazai kapufa megakadályozták, hogy újabb fővárosi gól szülessen. Ezek után Mészöly Géza, a REAC vezetőedzője is elismerte, hogy a sok kihagyott palotai helyzet ellenére igazságos volt a döntetlen. Így egyelőre a csapat nem tud elmozdulni a táblázat középmezőnyéből.