Menu

103
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.08.26.

A 103 prímszám, a periódusos rendszer 103. eleme a laurencium, míg a 103-as számú kisbolygó a Héra. Most jelen cikkünkben nem véletlenül a 103-as szám kerül a középpontba. Ugyanis éppen 103 éves volt a minap a Pestújhelyen élő Jelinek Jánosné Rózsi néni, akit születésnapja alkalmából szerettei körében köszöntött Hajdu László polgármester és Reiszné Naszádi Magdolna a, polgármesteri hivatal szociális és egészségügyi osztályának csoportvezetője.

A köszönteni jövők nem érkeztek üres kézzel: hoztak virágot, csodálatos kerámiatálat és természetesen tortát is, melyen az ünnepi gyertyákat Rózsi néni fújta el.
Amint elhangzott, Rózsi néni 1911 óta él Pestújhelyen, miután Amerikában született szülei kivándorlását követően. A szülők azonban elváltak, Rózsi néni pedig 4 évesen idekerült Pestújhelyre, abba a házba, ahol most is él unokájával.
Köszöntésén jelen volt a veje, az unokája és annak férje, a dédunokája, sőt a legkisebb családtag, a 7 hónapos ükunoka is is.
Rózsi néni miután felnövekedett csipkeverést, gobelinkészítést, harisnyakötést tanult, majd miután édesanyja meghalt és örökölt, így a házhoz, ahol korábban is élt hozzáépített, illetve vett egy egy Singer varrógépet is, amivel dolgozhatott és pénzt kereshetett.
Huszonnégy évesen férjhez ment és egy gyermeke született. A férje elesett a második világháborúban 1943-ban, így Rózsi néni lett a családfenntartó, azonban azt eldöntötte, hogy férje emlékére való tekintettel soha nem megy férjhez. Folytatta a zoknik kötését, a kézimunkát, ebből próbált elég pénzt előteremteni a megélhetésre. Az évek alatt készített gyönyörű kézimunkáiból jó néhány megtalálható a Rákospalotai Múzeumban.
A munkás évek után nyugdíjasként is igen aktívan élt. Bár jó egészségnek örvend, ma már csak inkább otthon pihen, mivel nagyon rosszul lát és keveset hall, de még így is nagyon szereti , ha a Tótné Petrányi Erzsébet gondozónő felolvasást tart neki. Legszívesebben novellákat, a híres emberekről szóló történeteket hallgatja meg. Ezekben a napokban éppen Vitray Tamás interjúkötetének részleteit olvassa fel neki a gondozónő.
További jó egészséget kívánunk családja körében Rózsi néninek!

Kapcsolódó cikkek:




























Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló