Menu

101 évesen vidáman
(képes beszámoló a cikk végén)

2011.01.19.

Éppen tíz éve él Almássy Gizella Anna az Arany Alkony Idősek Otthonában. No, nem e kerek évforduló miatt kereste fel László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő, Bitvai Nándor alpolgármester, Kovácsné Márkus Éva, az Egészségügyi és Szociális Osztály vezetője és Dárdai Éva, a Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottság tagja az otthonban Gizi nénit, hanem egy másik- igen komoly – évforduló miatt. Gizi néni ugyanis éppen 101 éves.

Az ünnepen most is vidáman várta szobájában az ünnepelt a köszöntésére érkezőket, akik sok szép ajándékkal halmozták el. Az önkormányzat nevében a polgármester virágcsokrot, bonbont, kalendáriumot és egy köszöntő oklevelét adott át Gizi néninek, aki bár a négy évvel ezelőtt elszenvedett combnyaktörése miatt kerekesszékben fogadta a jókívánságokat, ám annál nagyobb jókedvvel mesélt életéről.
Az ünnepelt a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, üzemírnokként, majd bérelszámolóként dolgozott 1956. november 17-én aztán világgá ment. Ez a kalandozás éppen három évtizedig tartott. Ezen időszak alatt New Yorkban húsz évig, míg Kaliforniában nyolc évig élt. S bár csak látogatóba érkezett haza gépészmérnök férjével 1984-ben, annak tragikus körülmények közötti halálát követően 1986-ban végleg hazajött. Pár évig ezt követően testvérével lakott, majd tíz évvel ezelőtt az Arany Alkonyba költözött.
Amint Dr. Faddi Piroska, az otthon főorvosa elmondta, Gizi néni nagyon jó állapotban van- szellemileg nagyon friss, és korához képest a fizikai kondíciójával sincs semmi baj. S bár néha elgondolkozik azon, hogy az életbe belefáradt, ám ekkor megrázza magát és újból vidám éli tovább napjait ismerősei, családtagjai körében.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló