Újpalota regénye II: Beköltöztünk

A XV. kerület régi-új időkapszulájának Fő téri újratemetésével kezdődött és egy újabb érdekes beszélgetéssel folytatódott csütörtökön az a hatrészesre tervezett rendezvénysorozat, amelyet az Együtt Újpalotáért Egyesület, valamint a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület szervez Újpalota 50. születésnapja alkalmából az Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Házban.

Jó barátok

A házigazda és a moderátor most is Németh Angéla polgármester volt, és természetesen ezúttal is ott ült az asztalnál Gugyella János, aki 50 éve elsőként költözhetett be az lakótelepre. A kör azonban újabb „mesemondókkal” bővült: az Újpalota történetét feldolgozó Szepes Erikával és Tamás Jánossal, a Lila (leánykori nevén Kavicsos) iskola egykori technika-, történelem- és testneveléstanárával, aki a kezdetektől egészen 2006-ig tanított a ma már László Gyula nevét viselő nyolcosztályos gimnáziumban és általános iskolában. És ott volt dr. Valachi Mária, a kerület egykori tanácselnökének, a városrész életét a lakótelep megépítésekor is irányító dr. Valachi Gyulának a leánya, valamit Hajdu László országgyűlési képviselő is, aki 1974-ben költözött Újpalotára, azóta pedig több cikluson vezette polgármesterként a XV. kerületet.

Az első

A Gugyella János beköltözését (is) megörökítő archív filmhíradó felvételeiből készült film levetítése után az érintett folytatta az első rendezvényen elkezdett visszaemlékezések sorát. A nézők ezúttal a beköltözés viszontagságain, az első napok, hetek nehézségein, az új liftek az új lakások bosszantó műszaki hibalistáján derülhettek. Megtudhatták azt is, hogyan alakult meg és működött az első lakótelepi lakásszövetkezet, sőt, megismerkedhettek Bálint Jánossal, a háztömb akkori, főállású gondnokával is, aki a hallgatóság soraiban ült. Gugyella János színesen mesélt a korabeli nyüzsgő közösségi életről, amelynek ma már nyoma sincs: az életre szóló barátságokról, amelyeket a lakótelepi életkezdés nehézségei kovácsoltak össze, a közös, „egybenyitott” lépcsőházi szilveszterekről, az olimpiai bajnokkal is megerősített, kék-fehér mezes, lakótelepi csapat meccseiről a focipályán, amelyet aztán telente fellocsoltak, és máris koripályává vált.

A krónikás

A mesélést ezután Szepes Erika folytatta, aki anyaként és pedagógusként is együtt élt az Újpalotai lakóteleppel. Ő is az összetartó közösségeket emelte ki, amelynek tagjai – ma már nehezen elképzelhető módon – nagyon sokat támogatták egymást. Beszélt arról, mekkora könnyebbség volt akkor szülőnek, gyereknek, hogy a bölcsi, az ovi, az általános és középiskola gyakorlatilag egy tömbben volt, így a kicsiket egy úttal haza lehetett hozni, az anyukák gyakran összejöttek, ha pedig kellett, egy-egy szülő, nagyszülő több gyerekre is vigyázott a játszótéren. Mesélt a lila (Kavicsos) iskoláról is, ahova gyermekei jártak, és amelynek egykori technika-, történelem- és testneveléstanára ezután át is vette a szót. (Szepes Erika egy olyan anyák napi ajándékot is hozott magával, amelyet a gyerekek még a tanár úrral csináltak.)

A keresztapa

Tamás János az iskola megalapításától fogva 2006-os nyugdíjazásáig dolgozott a ma már László Gyula nyolcosztályos gimnáziumként és általános iskolaként működő intézményben, amelynek egyébként  ő volt a„keresztapja”, és ő járta ki a László családnál azt is, hogy az intézmény felvehesse a nevet. A tanár úr mesélt arról, hogy annak idején annyi volt a gyerek, hogy két műszakban tanítottak, és hét párhuzamos osztály is futott, 40-es létszámokkal. Beszélt az iskola nyüzsgő sportéletéről, a megszámlálhatatlan szakkörről, a társadalmi munkában dolgozó szülőkről, a bernecebaráti sporttáborokról és a híressé vált Lila-napokról is. (Ma egyébként egy-egy tanterem viseli Tamás János és felesége nevét az iskolában.) A sort Hajdu László zárta, aki hálás szavakkal emlékezett vissza elődje, dr. Valachi Gyula munkásságáról, majd 1974-es beköltözőként színes képkockákat elevenített fel az Újpalotai lakótelep „gyerekkorából”.

Fotó: Nagy Botond, XV Média