Menu

Új megoldással a tiszta parkokért

2021.06.10.

Új szereplőt vont be az önkormányzat a zöldfelületek kezelésébe.

Június 1-étől új rendben folyik a XV. kerületi parkok, zöldfelületek kezelése. A szolgáltatás színvonalának további emelése érdekében az önkormányzat úgy döntött, hogy újabb szereplőt von be a feladatok ellátásába. A kerületben lévő körülbelül 424 hektár közterület 92 százalékát a kerületi önkormányzat kezeli, részben tulajdonosként, részben a főváros által rendeletben meghatározott formában.

„A kerületünk Budapesten nagyon zöldnek számít, a parkok, zöldfelületek aránya nagyon magas, elég csak Újpalotára gondolni” – mondta Benedekné Bagyinszki Márta, a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztályának vezetője, hozzátéve, a lakosság elégedettsége érdekében az eddigi erőfeszítések mellett újabb lépésekre volt szükség.

A kerületi kezelésű területeken eddig egyedül a Répszolg Kft. végezte a parkfenntartást – közszolgáltatási szerződés keretében. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő cég vezetői az elmúlt két évben sokat tettek a jobb feladatellátás biztosításáért: átalakították a cég szervezeti felépítését, a feladatellátást, új szakembereket vettek fel és a géppark cseréjét, pótlását is elindították, jelentős mértékben vontak be külső cégeket alvállalkozóként. Ezen folyamatok mellett azonban további változásokra van szükség a tisztább, rendezettebb kerület érdekében.

Az elhatározást tettek követték, Cserdiné Németh Angéla polgármesternek a képviselő-testület hatáskörében február elején hozott döntései között szerepelt a területalapú feladatellátás bevezetése a parkfenntartási és köztisztasági faladatokban. A polgármester javaslatára mostantól a XV. kerület két részre oszlik ebből a szempontból: az M3 autópályától nyugatra eső (Újpest irányába) területén továbbra is a Répszolg Kft., látja el a zöldfelület-fenntartási és hulladékkezelési feladatokat, míg a sztrádától keletre eső (a XVI. kerülethez közelebbi) területen közbeszerzésen kiválasztott cégé lesznek ezek a feladatok.

Ennek megfelelően idén tavasszal uniós nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatásával választották ki a kerület keleti felének kezelésére a ZÖFE Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő Kft-t. A céggel kétéves szerződés keretében kezdődött meg a közös munka június 1-től.

Benedekné Bagyinszki Márta elmondta, ha lesznek is kezdeti zökkenők az új felállás elindulásával, arra törekszenek, hogy minél gyorsabban a lakók nagyobb megelégedésére dolgozzon az új szolgáltató, illetve a kerület többi részében a Répszolg. A főosztályvezető azt is hozzátette, hogy az elmúlt napokban mindenkit foglalkoztatott a parkokban, közterületeken hirtelen megnőtt fű látványa – azonban ilyen időjárás mellett, vagyis a hetekig tartó esőzés után következő jó időben országos problémáról van szó, nem helyi gondról és ennek kezelése időt vesz igénybe. Ehhez kérik a lakosság türelmét.

(Cs.B.)

Borítókép: rendezett térrészlet a Zsókavár utcában; szövegközi kép: belső park az Énekes utcai házak között; fotók: Nagy Botond/XV. Média