Menu

Fontos változások az új megjelenés mögött

2021.05.27.

Új dizájnt kaptak a XV. kerületi önkormányzati rendészet autói – azonban nemcsak ráncfelvarrásról van szó.

Egységes, új megjelenésben láthatóak néhány napja a XV. kerület utcáin a közterület-felügyelői és mezőőri feladatot ellátó rendészek autói. Ennek kapcsán kérdeztük meg Homa Gabriellát, a Polgármesteri Hivatal Rendészeti Osztályának vezetőjét a munkájukat érintő fontos változásokról.

„A testület döntése értelmében január 1-étől az önkormányzati rendészet munkatársai látják el a mezőőri szolgálatot is a kerületünkben. Az önként vállalt feladatot korábban a Rákosmenti Mezei Őrszolgálatot Fenntartó Társulás kereteiben látta el a XV. kerület, azonban az önkormányzat vezetése úgy ítélte meg, hogy ezt a feladatot a saját keretei között költséghatékonyabban tudja ellátni, ezért történt a változás” – mondta el Homa Gabriella.

Januártól négy mezőőri státusz tartozik a Rendészeti Osztályhoz. A négy státuszt májusra betöltötték közülük hárman tapasztalt mezőőrök, mivel eddig is ezt a feladatot végezték. Az osztályvezető elmondta, alapjában véve a feladatuk a XV. kerületi termőföldek védelme – ezek aránya ugyanis magas a városrészben, annak ellenére, hogy a fővárosról van szó. A mezőőrök jó kapcsolatot ápolnak a földtulajdonosokkal, ami fontos a hatékony munkához. A másik fontos feladat a külterületi illegális szemétlerakás megakadályozása, a szemetelők tetten érése. A kisebb fokú szemetelők tetten érése esetén szabálysértési bírságot szabhatnak ki a rendészek, de a jogszabályok értelmében, ha valaki sittes autóból ipari mennyiségben borítja le a hulladékot, azért bírságolni nem tudnak; ha ezt észlelik, a mezőőrök észlelése alapján az Rendészeti Osztály ügyintézői feljelentést tesznek a hatáskörrel rendelkező hatóságnál.

A változás azt is jelenti, hogy jelentősen nőtt a Rendészeti Osztály létszáma. A közterület-felügyelőknél a korábbi évekkel ellentétben sikerült szinte teljesen feltölteni a létszámot. Mindeközben tovább bővül a térfigyelő kamerák rendszere – éppen telepítés alatt vannak újabb12 helyszínen. Örömteli a bővülés, de mindez azt is jelenti, hogy a rendészek kinőtték az eddigi Illyés Gyula utcai helyüket, így újra használatba kellett venni a korábbi, Beller Imre utcai irodát – mondta el Homa Gabriella.

Ebbe a bővülési, megújulási folyamatba illeszkedik be jól az, hogy új arculatot kaptak a rendészek, mezőőrök által használt autók. Az egységes, új megjelenéssel észrevehetőbbek lesznek a közteresek, így jelenlétük az eddiginél is határozottabbá válhat – és nőhet az itt élők biztonságérzete is.

(Cs.B.)