Menu

Érdekes előadás az olvasástanításról

2007.03.11.

Az elmúlt hét péntekén ismét ellátogatott a kerületbe, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ Kossuth utcai általános iskolájába Steklács János, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar intézetigazgazgatója, főiskolai docense. Azért ismét, hiszen éppen egy évvel ezelőtt februárban a Kossuth NOK-ban A stratégiai olvasás tanításának módszerei címmel tartott előadást.

Szerencsére, most sokkal több pedagógus tudott részt venni az előadáson annak ellenére, hogy délelőtti időpontban került sor minderre. A tanár úr ismét érdekfeszítő tájékoztatót adott, mely Az olvasási stratégiák tanításának elmélete és gyakorlata címet viselte.
Előadásában elsőként az olvasáspedagógia változásának szükségszerűségéről beszélt, majd az olvasási stratégiák fogalmáról esett szó.
-Miért van szükség az olvasási stratégiák tanítására?- tette fel a kérdéset, majd szemléletesen bemutatta ennek okait. Épp ezért kidolgozták munkatársaival az olvasási stratégiákra épülő kísérleti fejlesztő programot, melyet már kipróbáltak 4 iskola 9 osztályában 4 kontroll csoporttal és 5 kísérleti csoporttal. Mindezt megelőzte egy előteszt illetve a végén utótesztre került sor. Maga a kísérlet nyolc hétig tartott: tavaly márciustól májusig. Az elért eredményekről is beszélt Steklács János, de kihangsúlyozta annak fontosságát is, hogy otthon mit tehet a szülő annak érdekében, hogy valóban értő legyen a kisgyermek olvasása. Többek között beszélgethetünk az olvasásról, az olvasmányról illetve nem mindegy, hogy milyen az együtt történő tanulás és a lecke kikérdezésének módszere.

Steklács János előadásának anyaga .

Kapcsolódó cikk:

Kapcsolódó link: