Menu

Kislány után kisfiú
(képes beszámoló a cikk végén)

2007.01.09.

Takács Lili Zsófia, a lassan kilenc éves kislány igazán boldog lehet ezekben a napokban, mivel öccse, Takács Gergő László, aki január 7-én 12 óra 25 perckor 3500 gramm súllyal, 51 centiméter hosszúsággal látta meg a napvilágot, lett az újpesti Károlyi Sándor Kórházban született első XV. kerületi gyermek.

A család tősgyökeres újpalotai, ugyanis a 35 éves édesanya, Takács Lászlóné Ildikó a Páskomliget utcában nőtt fel, míg férjével és gyermekeivel a Legénybíró utcában él. Érdemes azonban arról is szólni, hogy nemcsak a kis Gergő, hanem édesanyja, Ildikó is a Károlyi Sándor Kórházban született.
A hagyományoknak megfelelően idén is a kórház és a kerület vezetése köszöntötte az ebben a kórházban született első XV. kerületi babát és édesanyját, s vittek nekik ajándékokat is. A rövid ünnepségre január 9-én kora délután került sor, amikor is az újpesti Szülőotthonban Hajdu László polgármester, Király Csaba alpolgármester, dr. Küttel Péter kórházigazgató, dr. Neszt Kálmán a XV. kerületi Egészségügyi Intézmények vezető főorvosa, dr. Hintalan Albert osztályvezető főorvos, valamint Kovácsné Márkus Éva, a polgármesteri hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályának vezetője virágcsokorral, plüssállattal és egy 100.000 Ft-os egyszeri támogatással lepték meg az immár kétgyermekes boldog édesanyát.
Mint köztudott, egy későbbi időpontban köszönti külön a kerület vezetése a XV. kerület első újszülöttjét, aki lehet, hogy az elmúlt napokban az ország másik egészségügyi intézményében született meg. Erről azonban csak a későbbi hetekben tudunk beszámolni.
Addig is jó egészséget kívánunk Gergőnek és édesanyjának!
Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló