Menu

Régi kívánsága teljesült a kerület lakóinak

2021.04.06.

Elkészült az Istvántelki P+R és Bike+Ride parkoló első üteme.

Istvántelek vasútállomás és környéke már régóta fejlesztésre szorul. Most megkezdődött a terület rekonstrukciója és a napokban kerültek átadásra az állomás szomszédságában kialakított parkolók, amelyek nagy segítséget jelenthetnek az innen vonattal a belváros vagy a Göd, Vác, Dunakanyar irányába utazóknak. Ez a P+R parkoló már nagyon régi kívánsága a kerület lakóinak.

„Ígéretünkhöz híven ezt meg is valósítottuk. Az önkormányzat saját forrásból biztosította, amely nagyságrendileg 60 millió forintba került. Ebbe beletartozik a 34 parkolóhely az autóknak 12 kerékpár számára pedig fedett biciklitároló, a zöldterület kialakítását és szikkasztó telepítése is, amely a csapadékvizet fogja elvetetni. Jelenleg 10 napelemes LED lámpa biztosítja a világítást” – mondta el Farkas Edit a Mindenki a Tizenetödikért frakció önkormányzati képviselője.

Beke Károly, a XV. kerületi Polgármesteri Kabinet Stratégiai és Tájékoztatási Csoportjának vezetője a helyszínen ismertette, hogy „ Ez a fejlesztés is azt bizonyítja, ez a most átadásra kerülő első ütem, amely az elmúlt hetekben lett kész, és majd a későbbiekben megvalósuló második ütemes fejlesztés ,hogy az önkormányzat teszi a dolgát. Megvalósítja azokat az ígéreteket, amiket tesz, hagyják dolgozni, ha nem vonják el tőle a forrásokat. Azzal megszorító intézkedéscsomag ami most sújtja az önkormányzati vezetést, pont azt jelenti a kerület életében, hogy hasonló típusú fejlesztésekre nem tud sor kerülni, hogy a mindennapos működés biztosítsuk”.

Farkas Edit elmondta továbbá, hogy a második ütemben a Wysocki utca – Pázmány Péter utca csomópontban mindkét irányon átvezető gyalogos átkelőhely létesül, várhatóan a nyár közepére.
A gyalogosátkelők és a hamarosan telepítésre kerülő biztonsági kamerák is nagyban hozzájárulnak az erre közlekedők biztonságához.

 

Videó: XV Media