Menu

Folytatódott az irodalmi- és képzőművészeti sorozat

2007.01.06.

Az új esztendőben folytatódott a 2005-ben elkezdett irodalmi és képzőművészeti rendezvény sorozat a FSZEK Eötvös utcai Könyvtárban. Az első alkalomra január 4-én délután került sor.

Az összejövetel v. Kovács Imre, ősiben élő festőművész gyönyörű tájképeinek bemutatásával, megnyitójával kezdődött. A 102. kiállítást a legilletékesebb, a festőművész felesége, Kovács Imréné mutatta be és ismertette a művész életútját, műhelytitkait. Így például szót ejtett arról, hogy a két méteres szentkép megfestéséhez egy különleges széket kellett elkészíteni, hogy felérje a festményt. A súlyos agyvérzésen túl lévő festőművész hatalmas lelkierővel dolgozik minden centiméter megfestésével, de ez élteti, ez ad új erőt a mindennapokhoz, s az, hogy a kiállításai a kedves közönséget mindig, s mindenhol lebilincselik.
A festőművész az utóbbi időben több szentképet, hittel kapcsolatos festményt adott át különböző falvak, városok templomaiban, s így festményei eljutottak már többek között Nyíregyházától-Győrig, Erdélytől- Kanadáig.
-A festőművész bemutatását követően népdalokat énekelt Tófalvi Szilvia, akinek az éneke nagyon illett a gyönyörű tájképek hangulatához- mesélte a program folytatásáról lovag Kanizsa József író, költő, a Krúdy Kör titkára, aki az irodalmi részben ismertette a Krúdy Gyula Irodalmi Kör eddigi 25 évének főbb eseményeit, s hogy 15 évvel ezelőtt P. Horváth Gábor újságíró, költő az újságírás miatt hagyta el a kört.
A bemutatásban P. Horváth Gábor titkait elárulva kitért a szabad vers rejtelmeire, melyet továbbfejlesztve a prózavers felé tudja igazán lelkivilágát kifejezni, közkinccsé tenni. Az újságírás csak egy kitérő volt számára, ugyan most is külsősként még készít riportokat, főleg a pedagógusokkal, de mégis az igazi a költészet a számára. Az összejövetelen szabad versekkel és prózaversekkel kényeztette el a közönséget, majd P. Horváth Gábor után a Győrben élő Porubszky Ildikó költő 2005-ben megjelent „Fürge fürkész útrakész” című gyermekvers kötetét mutatta be és kedveskedett a diákoknak- mondta Kanizsa József, akit nagy tapssal jutalmaztak a diákok, miután ő tolmácsolta Porubszky Ildikó verseit, mivel a szerző sajnos nem lehetett jelen a könyvbemutatón.
-A gyermekversek mellett nagyon szép, irodalmilag értékes felnőtt verseket is ír Porubszky Ildikó-mondta Kanizsa József, majd hozzátette, hogy 2006-ban „A szellemidéző szellemtánc” című kötete jelent
meg a felnőtt olvasók örömére.
Ismét egy értékes, szép délutánnal lepte meg a kedves olvasó és kiállítást szerető közönséget a könyvtár. Aki pedig nem lehetett jelen, az február 7-ig megtekintheti Kovács Imre festményeit a helyszínen.

Kapcsolódó cikkek









Kapcsolódó link: