Menu

Karácsonyi hangverseny a Kolozsvárban

2006.12.25.

Hangversennyel köszöntötték a karácsonyt december 20-án a Kolozsvár Általános Iskola és Óvoda tanulói és ovisai, akik közül mintegy százötvenen léptek fel.

A műsort az Aulich és a Mézes utcai óvodások nyitották meg táncos-zenés előadásukkal, majd ezt követte az alsó tagozatosok hagyományos betlehemes játéka az alsó tagozatos tanulókból álló kórus közreműködésével. A felső tagozatos kórus előadásában olyan ismert dallamok csendültek fel, mint például Vivaldi: Négy évszak című darabjának Tél tétele. A műsort ezúttal hangszeres kísérők is színesítették, valamint számos diák hangszeren: fuvolán, zongorán, szintetizátoron is játszott az est folyamán. A hangulatos műsort a már hagyománnyá vált tanári kórus fellépése zárta. Az est végén a nyolcadik osztályosok még egy meglepetés tánccal is készültek: az általuk előadott angol keringő láthatóan elnyerte a közönség tetszését.