Menu

XV. kerületi intézmények: a járvány és a megszorítások présében

2021.03.01.

A védekezés eddigi tapasztalatai és költségei, valamint az önkormányzatot érintő kormányzati elvonások egyaránt kényszerpályára tették a kerületi intézményrendszer gazdálkodását. A Gazdasági Működtetési Központ, az Egyesített Szociális Intézmény és a Csokonai Kulturális Központ 2021-es kilátásairól kérdeztük a vezetőket.

Einstand címmel jelent meg melléklet a kerületi lapban, a Tizenötödikben a kormányzati elvonások okozta károkról.
A teljes kiadvány itt található meg lapozható formában.

GMK: fejlesztések helyett szinten tartás

„A 2021-es költségvetés tervezésekor alapvető elem volt a védekezés költségeinek meghatározása. Az intézményi beruházások és felújítások során figyelemmel kellett lenni az önkormányzatot érintő kormányzati elvonásokra, a korábbiakhoz képest csökkenő költségvetési keretekre” – tudtuk meg Bárkai Katalintól, az önkormányzati fenntartású kerületi intézményrendszer – valamennyi óvoda, bölcsőde, szociális intézmény, valamint a Csokonai Kulturális Központ – gazdálkodását és működtetését végző Gazdasági Működtetési Központ (GMK) főigazgatójától.

Érdemes felidézni ehhez, hogy a 2020-as járványhelyzet milyen terheket rótt a GMK-ra. Az önkormányzat közvetlenül a GMK-hoz rendelte a fertőtlenítők, védelmi eszközök beszerzésének költségét és az intézményekhez való továbbítás feladatát; erre 47,7 millió forintot kellett fordítani. Megszorításra, a költségvetés átrendezésére volt szükség, ezért beruházásokat, felújításokat kellett elhalasztani – az intézményrendszer zökkenőmentes működése és a munkavállalók bérének megőrzése érdekében. Ennek jegyében az átcsoportosításokkal összesen nettó 300 millió forintot takarítottak meg. Ez a rendkívüli helyzet anyagi része volt, de az év jelentős részében nem működhettek a XV. kerület sportfelületei, nem nyithattak ki a nyári táborok, az eddigiektől eltérő módon kellett megszervezni a közétkeztetést. A GMK a tavaszi pandémiás időszakban komoly segítséget nyújtott a rászorulók támogatásában, részt vett az étel házhozszállításban, a bevásárlásban, szervezte az adományként érkezett fertőtlenítőszerek központi átvételét és elosztását. Ahogy valamennyi munkáltató esetében, a GMK-nak is feladata az egészség védelmét legjobban szolgáló munkakörülmények biztosítása.

A 2020-as védekezés tapasztalatai jelentős mértékben meghatározták a 2021-es költségvetés tervezését. Ennek során figyelemmel kellett lenni az önkormányzatot érintő kormányzati elvonásokra, a korábbiakhoz képest csökkenő költségvetési keretekre. Éppen ezért a XV. kerületi intézmények működését tekintve idén a súlypont a folyamatos, biztonságos üzemeltetésre terelődik. „Fejlesztések terén az elmúlt évekhez képest szerényebb lehetőségekkel számolunk. Az idei évben összesen közel nettó egymilliárd forintot terveztünk intézményi szinten beruházásokra, felújításokra. A működtetésben a karbantartásokra fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Az eszköz- és anyagbeszerzéseket csak a feltétlenül szükséges mértékben terveztük be. Az idei év sokkal inkább a szinten tartást, semmint a minőségi fejlesztést szolgálja” – derült ki Bárkai Katalin tájékoztatásából.

ESZI: növekvő igény a szociális szolgáltatásokra

„Az állami normatíva, illetve az ESZI saját bevételei mellett az intézményi költségvetés jelentős része az önkormányzattól érkező fenntartói támogatás. Ezt a részt mindenképpen érinti a kormányzati elvonás – jelentette ki a 2021-es év gazdálkodásával kapcsolatban Gráczer Irma, az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) igazgatója. Az ESZI a XV. kerületben élők szociális és gyermekjóléti alapellátását végzi és az egyes szociális szakosított ellátási formákat működteti, vagyis szervezi a területi ellátást, fenntartja a családsegítőt, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonát (ÉNO), a Fejlesztő Gondozó Központot (FENO).  „A költségvetési kiadások csökkentésére oly módon készülünk, hogy megtaláljuk a kevesebb kiadás mellett annak a lehetőségét, hogy az ESZI képes legyen a szolgáltatásait a legmegfelelőbb módon nyújtani az igénybe vevők számára.”

Az már biztos, hogy az eredeti tervekkel ellentétben 2021-ben elmarad az Árendás köz 4. alatti volt óvodaépület felújítása. Ráadásul a járványhelyzet és az azt övező gazdasági visszaesés már 2020-ban is éreztette hatását a szociális ellátásban. Jelentős többletköltséget jelentett a koronavírus elleni védekezés, az ehhez szükséges eszközök, felszerelések beszerzése. A romló gazdasági helyzet pedig tovább nehezíti sok család, az egyébként is rengeteg hátránnyal küzdő különböző társadalmi csoportok helyzetét. Már most érezhető a szociális, a család- és gyermekjóléti alapellátás iránti igények dinamikus növekedése – tette hozzá Gráczer Irma. Az igazgató szerint átgondolt, körültekintő intézkedésekkel valódi válságkezelésre lenne szükség. Sajnos az is az ágazat szomorú tapasztalatához tartozik, hogy a szociális területen dolgozók munkájának megbecsülése kormányzati szinten rendre elmarad.

Csokonai Kulturális Központ: új utakon

„Egyelőre bizonytalan, meddig fog tartani a vírushelyzet második hulláma, meddig lesznek zárva a kulturális intézmények és mikor fogadhatunk újra vendégeket. Addig minden lehetséges eszközzel és formában próbálunk virtuálisan kapcsolatban maradni a kerületi polgárokkal, intézményeink régi látogatóival és csoportjaival. Online programokat tervezünk és valósítunk meg, előre rögzített felvételekkel, vagy élő streamelésekkel közvetítjük a kulturális programokat, vetélkedőket. Kvízjátékokat szervezünk, virtuális kiállításokkal, interjúkkal pótoljuk az élő kapcsolatot közönségünkkel” – számolt be Bezerédi Erika igazgató a Csokonai Kulturális Központ intézményeinek jelenlegi életétől.

Az immár majdnem egy éve tartó állapot miatt az önkormányzatokat és intézményeiket a bevételkiesések és kormányzati megvonások többmilliárdos terhe nyomasztja. A Csokonaira a rendezvények, események elmaradása mellett plusz terhet rótt 2020-ban az, hogy olyan technikai eszközöket, berendezéseket kellett beszerezni, amelyek az élő közvetítések és a jó minőségű felvételek, közvetítések elengedhetetlen kellékei és feltételei. Így tudtak alkalmazkodni az új helyzethez és a kihívásokhoz.

Szakmai terveikben természetesen szerepelnek a hagyományos nagyrendezvények városrészenként és telephelyenként (Pestújhelyi Napok, Újpalotai Napok, Kozák téri nap, Újpalotai Nyári Játékok, Múzeumok éjszakája), a központi szintű jeles napok és ünnepek rendezvényei (Kultúrházak éjjel-nappal, Magyar Kultúra Napja, Anno Művészeti Hét, Rövidfilm Szemle), de a megvalósítás függ a vírushelyzettől és a kerületi költségvetés elfogadásától. Attól, hogy a fenntartó önkormányzat végül melyeket tudja támogatni – tette hozzá Bezerédi Erika.

 

(Cs.B. / D.I.)
Fotó: XV Media