Menu

Regionális konferencia 1956 jegyében

2006.10.22.

Csütörtökön és pénteken a Csokonai Művelődési Házban került sor az „1956 a közvéleményben” című regionális konferenciára, amely egyben az ’56-os Emlékhét nyitórendezvénye volt.

A programban az előadások és a filmvetítések között került sor az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve, az 50. évforduló tiszteletére rendezett kiállításra is.
A konferencián Frák Erika, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ elnök-igazgatója köszöntött mindenkit, majd Kecskés Mihály, a POFOSZ XV. ker. szervezetének elnöke, az 56-os Emlékbizottság társelnöke nyitotta meg hivatalosan is a rendezvénysorozatot.
Beszélt az 1956-os emlékeiről, arról, hogy hogyan élte végig az október 23-november 4-e közötti időszakot, majd szót ejtett arról, hogy 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, melyből 18 hónapot töltött le. Külön kiemelte szavaiban, hogy Rákospalotán élő közül a kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy tizenöten vesztették életüket az események következtében.
Hajdu László polgármester rövid beszédében szintén üdvözölte a teremben helyett foglalókat, s külön azokat a fiatalokat, akik csak a történelemkönyvekből ismerik az ötven évvel ezelőtt történt eseményeket.
-Nekünk kell ápolni azokat a történelmi eseményeket, azoknak a szellemiségét, amit 1848/49 jelentett, s amit 1956 jelent. Meg kell érteni mindezt- mondta a polgármester, majd kiemelte a színházteremben díszletként kiállított kockaköveket, melyeken gyertyák voltak. Ezeken a kockaköveken hajdanában vér folyt, s jelképesen gyertyát állítottunk ide, ami jelképezi azt, hogy miről is szól ez az Emlékhét.
Szólt arról is Hajdu László, hogy még tavasszal létrejött az 56-os Emlékbizottság ennek a programsorozatnak a megvalósítására, s amely bizottságban a civil szervezetek, tanárok mellett, a POFOSZ, az 56-os szervezetek vezetői helyet kaptak azért, hogy az ötven évvel ezelőtti események helytörténeti feldolgozásában segítséget nyújtsanak.
-Hetven programot valósítunk meg az elkövetkező napokban, amelyhez sokan csatlakoznak reményeink szerint. Mi így szeretnénk méltóképpen emlékezni a forradalom 50. évfordulójára.
A polgármester szavait követően a múlt tényei mutatkoztak meg a filmkockákon. A történelmi eseményeket elevenítette fel korabeli dokumentumfilmek alapján „A forró ősz a hidegháborúban, Magyarország 1956-ban” című film, melyet a helyszínen közösen tekintettek meg a résztvevők, majd Dr. Fazekas Zoltán emlékezett meg néhány mondatban az 1956-ban általa átélt eseményekről.
-Engem 1957. februárjában tartóztattak le és ítéltek öt évre, melyből több mint három és negyed évet voltam börtönben- mondta dr. Fazekas Zoltán, majd megnyitotta a tárgyi emlékekből, fotókból, korabeli dokumentumokból álló kiállítást.
Ezen a délutánon Szécsi István tartott előadást 1956 a közvéleményben és a köztudatban címmel, illetve Kecskés Mihály az 1956-os emlékhelyek közül a XV. kerületi Epres soron található emlékmű létrejöttének körülményeiről beszélt. A délutáni program kötetlen beszélgetéssel zárult, majd másnap ismét előadások hangzottak el, és sor került dokumentumfilmek vetítésére is. Így láthatták az érdeklődők a Magyarország lángokban és a Nagy Imre temetése című filmet, majd az 1956-os élményekről szóló beszélgetést követően az áldozatok és a hősök tiszteletére gyertyagyújtással ért véget a konferencia.