Menu

Beszámoló jelentés a BKIK Kamarai napok ünnepségsorozat „Palotai Randevú” néven rendezett kulturális rendezvényéről.

2006.09.28.

A „Palotai Randevú”az 1850 ben alapított, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által minden évben megrendezett „KAMARAI NAPOK” Budapesti, rendezvénysorozatának, kulturális bevezető része, amit immár második alkalommal rendezhetünk kerületünkben. A Főváros XV. kerületi Önkormányzat segítségével és anyagi, szervezési, technikai támogatásával, ami rendezvényünk költségvetésének részeként igen nagy segítségünkre volt. Segítségüket ezúton is szeretném megköszönni, magam és a kerület vállalkozóinak, valamint mindazoknak a polgároknak a nevében, akik ezen a háromnapos rendezvénysorozaton jól érezték magukat.

Az idén 156 – éves a kamara.
Én társaimmal együtt igen büszke vagyok arra, hogy a BKIK. Kerületünkben nyitja meg ünnepi rendezvénysorozatát és a felfokozott politikai légkörben minden atrocitástól mentes háromnapos rendezvényt szerveztünk, rendeztünk.
Nagysikerű szakmai programot szerveztünk a kerületi oktatással megbízott alpolgármester és a kerületi oktatási központok, iskolák vezetőivel a rop programról. A kamara szakemberei adtak részletes tájékoztatást a program részleteiről, szakmai megoldásokra hívták fel a helyi szakemberek figyelmét, amit örömmel fogadtak és egy jóízű beszélgetésnek minősítettek.
A három nap alatt a Széchenyi kártya után volt a legnagyobb érdeklődés ,a központból megjelent kollégák és a kerületi tagcsoport tagjai adtak ügyeletben felvilágosítást a számos érdeklődőnek a külön erre a célra berendezett, installációval bőven ellátott sátorban. A kulturális programok a 156 éves kamarai napokhoz igázottak.
Igyekeztünk politikamentesen összeállítani programjainkat. A protokolláris megnyitót Hajdu László polgármesterünk, és Tóth Imre a kamara tiszteletbeli elnöke nyitotta meg.

Üdvözölte a résztvevőket Vajda Pál a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármester-helyettese, aki a főzőverseny zsűri elnöki tisztét is volt szíves elvállalni.
A protokoll megnyitó részeként a BKIK tagcsoportja és az „Alapítvány a holnapért” alapítvány közös pályázatának nyertesei vehették át jól megérdemelt jutalmukat 2×50.000 3×15000 és 3x 10000 .- Ft értékben .
A kiírás szerint vállalkozás ismeretből, szakmunkás képzésből lehetőségeiről adtak számot, az általános iskolát most befejező, és szakmunkásnak jelentkező diákjaink. A díj átadáson a kuratórium elnöke valamint a kerületi tagcsoport elnöke adta át a díjakat és az igazoló okleveleket.
A nyerteseknek a főpolgármester helyettese, a kerületünk polgármestere valamint a BKIK tiszteletbeli elnöke gratulált. Majd kezdetét vette a nívós művészekből álló kulturális műsor, amit igen nagy tetszéssel fogadott a nagy számban megjelent közönség 10.000.- ember a három nap alatt.(A biztonsági szolgálat szerint)

A pénteki programot utcabál és tűzijáték zárta. A szombati napot az a lézershow zárta, ami a Budapest Térképkontúrból kiemelkedő BKIK lógókép a 156.- számmá változva úszott az égen. Vasárnap 20 órakor zártuk az igen nagy sikerű rendezvényünket minden atrocitás és rendkívüli esemény nélkül.
Budapest, 2006. szeptember. 25.

Lowescher Vilmos
XV ker. tagcsoport