Menu

Konferencia a fenntarthatóságra nevelés feladatairól

2006.09.28.

Pénteken a XV. kerületi Önkormányzat és a Micimackó Környezeti Nevelési Oktatóközpont adott otthont az Országos Környezetvédelmi Nevelési Konferenciának, amely A fenntarthatóságra nevelés feladatai óvodás kortól felnőttképzésig címet viselte.
A konferenciát Hajdu László polgármester nyitotta meg, aki először egy rövid történeti áttekintést adott a kerületről, majd szólt arról is, hogy a kerület fekvése környezetvédelmi szempontból kedvező, hiszen majdnem 1,5 millió m2 zöldterületünk van, s így közel 13,5 m2-nyi jut egy-egy lakosra. Ennek a gondozása azonban nagyon sok pénzbe, s energiába kerül.

Megnyitójában a polgármester hangsúlyozta, hogy a kerületben jelentős hagyománya van annak, hogy az óvodákban, iskolákban tudatos, tervszerű környezeti nevelés folyik.
Hajdu László szólt arról is, hogy mennyire fontos, hogy lassan az egész kerültben meglesz a szilárd útburkolat (eddig 120 utcával van kész a kerület, s még három évre való maradvány van hátra), hiszen a por bejut a lakásokba, amely allergiát okoz.
-A környezetvédelmet az oktatás részeként kezeljük. Sajnos, a több, mint 100 civil szervezetünk közül csak 3 foglalkozik környezetvédelemmel. Ám stratégiai fontosságú a környezetvédelem.
-Mivel az októberi hónap a tisztaság hónapja a kerületben, így ebben az időszakban még inkább kiemelt szerephez jut a környezetvédelem. Mivel minden mindennel összefügg, így nagyon fontos a globális gondolkodás, a szemléletváltás ezen a területen is.
Kerületünkben a települési hulladék kezelése, a szelektív hulladékgyűjtés szintén kiemelt szerepet kap – a fővárosnak jó partnere a kerület! Ugyanakkor a zöld udvarok létesítése lakossági értetlenséggel találkozik: ?ne az én házamnál legyen!?, aláírásokat gyűjtenek ellene, így sok helyen nem lehet kihelyezni a hulladékgyűjtőket.
Az oktatási intézmények szerepe azonban nagyon fontos abban, hogy a gyermek tanulja meg a környezettudatos magatartást- mondta.
Simonyi István, az Oktatási Minisztérium szakreferense arról beszélt, hogy milyen környezeti ártalmak érnek bennünket, ám jogszabályok lehetővé teszik, hogy az iskolában környezeti neveléssel és fogyasztóvédelemmel lehessen foglalkozni. Ugyanis a közoktatási törvény kötelezően előírja, hogy a pedagógiai program része kell, hogy legyen a környezeti nevelés.
Előadásában többek között kitért azokra a programokra, amire pályázhatnak az oktatási intézmények. Így az Erdei Iskola Program, ÖKO iskolai program, a Zöld Óvoda program (idén először írta ki erre a pályázatot a minisztérium), GLOBE környezet nevelési program, míg az Erdei Óvoda Program jelenleg kidolgozás alatt van. Az előadó hangsúlyozta, hogy a minisztérium célja az új ismeretek átadása, a motiváció fejlesztése a gyermekekben.
„Amikor a változás szele fúj, egyesek védőfalat építenek, mások szélmalmokat.”- tartja a kínai mondás, s ennek a jegyében folytatódott a konferencia.
Bánsági György, a Fővárosi Közgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke A főváros törekvései a fenntarthatóságra nevelés támogatásában címmel tartotta előadását.
Kiemelte, hogy szemléletváltozásra van szükség a környezetvédelem terén, ami nem kapta meg méltó rangját.
-A szükséges megközelítéseket a tankönyveknek is tartalmaznia kell! S ma már nem elégséges a megelőzés, hanem alkalmazkodni kell a változásokhoz (pl. fényszennyezés, elektroszmog egészségügyi hatása) Beszélt a VAHAVA (változás, hatás, válaszadás) programról, majd előadásában felhívta a talajszennyezés komolyságára a figyelmet, ami annak ellenére fenn áll, hogy a csatornahálózat kiépítésével viszonylag jól áll a főváros, a lakók ugyanis nem használják ki ezt a lehetőséget.
-Magyarországon az 1 főre eső energia felhasználása háromszorosa a szükségesnek. A főváros törekvései: a napenergia felhasználási lehetőségeinek felkutatása, megteremtése.
Az energia fogy, meg kell találni a kiváltó forrásokat!
-Mivel az októberi hónap a tisztaság hónapja a kerületben, így ebben az időszakban még inkább kiemelt szerephez jut a környezetvédelem. Mivel minden mindennel összefügg, így nagyon fontos a globális gondolkodás, a szemléletváltás ezen a területen is.
A zajszennyezéssel kapcsolatban kitért arra, hogy főváros zajtérképet készít. A létrehozott adatbázisból pedig meghatározható, hogy egy-egy kerületet milyen terhelés ér. A zöldfelület fejlesztéséről elmondta, hogy a főváros pályázatokkal támogatja az ilyen irányú kerületi fejlesztési terveket.
-Az iskolák és az óvodák a Környezetvédelmi Alap pénzeire szintén pályázhatnak programjaikkal. A parlagfűnek még mindig nagy a koncentrációja! 1995-ben kezdte a főváros ezt a mozgalmat, érezhetően csökkent a szennyezettség, azonban nehéz megfékezni.
-Szmogriadó tervünk is van, szerencsére nem kellett még igénybe venni. Az ifjúság nevelése jelentős fejlődést eredményezhet a hulladékgazdálkodásban, a zöld-szigetek létrehozásában.
Ezután korreferátumokat tartottak néhány óvoda és iskola képviselője.
Kelecsényiné Szűcs Katalin környezetpedagógus, a XV. kerületi Micimackó Környezeti Nevelési Oktatóközponti Óvodából hangsúlyozta, hogy 1998-tól kiemelt feladat programjukban az esztétikai és környezeti nevelés. Gyermekeiket a környezettel való együttélésre, a környezeti kultúra kialakítására nevelik. Komplexitásra törekszenek, érzelmi nevelést nyújtanak, az érzelmeken keresztül hatnak a gyerekekre. Csoportszobáikban élő-sarok van, állatgondozással, szelektív hulladékgyűjtéssel is foglalkoznak.
Kerezsi Andrásné óvodavezető, Dunakeszi, Gyöngyharmat Óvoda 28 éves óvodájuk környezeti sajátosságait mutatta be.
A környezeti nevelést kiemelten kezelik, programjuk is ezt a nevelési elkötelezettségüket foglalja magában, s az óvoda arculata is ezt tükrözi. A folyosón akvárium, terrárium van, vízesést, csobogót, floráriumot alakítottak ki, védett madarak képeivel dekoráltak állandó kiállításukon. Csoportszobáikban természetsarok van, az udvaron pedig helyet kapott a játszóudvaron kívül a tankert is. A 2004/2005.-ös tanévtől 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzést, bemutatókat tartanak. 1992 óta a Környezet- és Természetvédők Országos Oktatóközpontjának tagja és több elismerésben részesültek. Emellett felvállalták a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozást is.
Dériné Fekete Edit, a Hartyán NOK Általános Iskolából érkezett, akinek a témája volt ?A pedagógus szerepe a környezettudatos magatartás kialakításában kisiskolás korban.
Mottója: „Hogy életben maradhass, méltó társa kell, hogy légy a Földnek!”
Meggyőződése, hogy nem ismereteket kell átadni, hanem érzelmeket kell alakítani! Kiemelte a személyes példa felelősségét, s a pedagógiai alapelvek érvényesülését , melyeket az egyes szakórákon alkalmazható példákon keresztül mutatta be. Kihangsúlyozta a tanórán kívüli foglalkozások élményeit, azok maradandó hatását és kifejtette, hogy bár ezek költségesek, de megtérülnek, így ezzel nem szabad spórolni! Kifejtette, hogy kerületünk adottságai lehetővé teszik, hogy gyermekeinket sokfelé elvihessük, ahol természeti megfigyeléseket tehetnek. Pl. a Fővárosi Csatornázási Művek jóvoltából megfigyelhetik a víz biológiai tisztítását, Rákospalotán pedig a Hulladékhasznosítóba látogathatnak. Ezek a foglalkozások azonban csak akkor érik el hatásukat, ha megfelelően előkészítették azokat.
Dériné Fekete Edit köszönetet mondott az önkormányzatnak a támogatásért, majd egy újabb idézettel köszönte meg a figyelmet:
?Ha az utolsó fát ledöntöttétek,
az utolsó folyót megmérgeztétek,
az utolsó halat kifogtátok,
akkor fogtok rájönni,
hogy a pénzt nem lehet megenni!?
Ezután, meglepetésként a Micimackó Óvoda ovisai jöttek be, akik a Somvirág című dalt énekelték el, majd elszavalták Osváth Erzsébet: Jött őszanyó című versét. A dal éneklése közben pedig a hallgatókat kis papírpillangókkal ajándékozták meg.
A szünetet követően Benkovics Sándor, a Dózsa György Gimnázium tanára előadásában többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy „kis dolgokon múlnak a nagy dolgok”. A gyermekekben tudatosítani lehet az energiatakarékosságot.
-Például a saját iskolájukban takarékoskodjanak többek között a villanyárammal.
A konferencia zárásaként a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. rákospalotai Hulladékhasznosító Művébe látogattak el a résztvevők, ahol a hulladék kezelésével kapcsolatos információkhoz jutottak.