Menu

Nyugdíjba vonult Pestújhely értékteremtője

2020.12.04.

Pintér Zsuzsánna majdnem három évtizedig vezette az intézményt, Cserdiné Németh Angéla köszöntötte az alkalomból.

1991-től 2020. november 30-ig volt a Pestújhelyi Közösségi Ház, illetve annak elődje, a Diáktanya vezetője Pintér Zsuzsánna,  aki idén december 1-ével vonult nyugdíjba. A pestújhelyi közösségi élet fáradhatatlan szervezője ez alkalomból a napokban a Polgármesteri Hivatalban járt, ahol Cserdiné Németh Angéla köszöntötte.

„Zsuzsa Pestújhelyen született, hely- és emberismerete óriási. Vezetésével az egykor csak a gyerekekért és fiatalokért működő intézmény ma már minden korosztály számára kínál az igényeknek megfelelő és a pillanatnyi igényeken túlmutató, színvonalas programokat, klubokat, köröket, rendezvényeket. A település híres és kevésbé ismert polgárainak bemutatása volt a célja, amikor sok-sok évvel ezelőtt elindította Pestújhelyi Desszert című sorozatát, ami a közelmúltban a „Tudod-e, hol laksz?” alcímet kapta, és az emberek mellett a régi, funkciójában megváltozott épületek történetét mutatja be. Zsuzsa mindig pontosan végig gondolta, hogy egy település életében – a hasznos hétköznapok mellett – mennyire fontosak az ünnepek, az együtt megélt pillanatok” – méltatta nyugdíjba vonulása alkalmából Pintér Zsuzsánnát a Csokonai Kulturális Központ igazgatója, Bezerédi Erika.

Emlékeztetett: a 28 éve három napos rendezvényként induló, később már tíznapos Pestújhelyi Napok rendezvénysorozat Pintér Zsuzsánna irányításával, ötleteivel a településrész igazi ünnepévé vált. De ugyanígy ünnepet teremtett az adventi programokkal, a farsangi felvonulásokkal, a szilveszteri koccintással, az emléktáblák koszorúzásával, a Pestújhely egykori temetője helyén szervezett halottak napi gyertyagyújtással, a temetői sétával. „Zsuzsának elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy a pestújhelyiek összefogásával a katolikus templom tetejére felkerült az óra”

A kertváros kertet művelő lakosai lelkesen csatlakoztak hozzá, mikor kitalálta a pestújhelyi kertbarát klubot, és a klub évenkénti bemutatóját, a Kertünk kincsei rendezvényt.

Pintér Zsuzsánna, aki jelenleg a Pestújhelyi Pátria Egyesület elnöke, a kilencvenes évek legelejétől lelkes híve és segítője a civil szervezeteknek. Tudta, hogy a civilek által létrehozott egyesületek, szervezetek nemcsak a húszas, harmincas években bírtak jelentőséggel egy település életében, hanem napjainkban is fontos, támogatásra méltó, alkotó elemei társadalmi-kulturális életünknek.

„Közel 30 éves telephelyvezetői és művelődésszervezői munkájával értéket őrzött és értékeket teremtett, hagyományt őrzött és hagyományt teremtett Pestújhelynek ugyan úgy, mint a XV. kerületnek. Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk munkájára!” – zárta a méltatást Bezerédi Erika.

(Cs.B.)