Menu

Tíz napon belül mindenki CT-vizsgálathoz és eredményhez juthat

2020.11.30.

Nemcsak munkába állt a XV. kerületben a saját forrásból beszerzett diagnosztikai gép, hanem Karácsony Gergely bejelentése értelmében a főváros 74 millió forintért kapacitást is vásárol, így segíti a működtetését.

„Rendkívüli hónapokat, heteket, napokat élünk. A rendkívüli helyzetek rendkívüli felelősséget kívánnak. Mi ezt a felelősséget Karácsony Gergellyel közösen nap, mint nap vállaljuk. Így a budapestiek, a Tizenötödik kerületeik ma már pontosan tudják: számíthatnak ránk” – jelentette ki hétfőn Cserdiné Németh Angéla. A XV. kerület polgármestere Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy az idén munkába állt CT-berendezéssel és a járóbeteg-ellátással kapcsolatban tettek bejelentést. Cserdiné Németh Angéla hangsúlyozta: „A budapestiek és a Tizenötödik kerületiek ma már azt is pontosan tudják, hogy csak egymásra számíthatunk. A kormányra nem. A kormány helyett cselekedtünk akkor is, amikor minden kormányzati segítség nélkül megvalósítottuk legfőbb ígéretünket, és a Tizenötödik kerületiek egészségének védelme érdekében saját erőből megvettük CT-gépünket.”

„A diagnosztikai vizsgálatokkal kapcsolatban nemcsak a berendezések a fontosak, hanem azok finanszírozása is. Jóval több budapesti juthatna hozzá a szükséges vizsgálatokhoz, de nincs meg a forrás azok elvégeztetéséhez. És néhány milliárd forint hiányzik ehhez. Az az alku, amit egy évvel ezelőtt kötöttünk a kormánnyal a képalkotó diagnosztikai – CT- és MR- – eljárások finanszírozására, a szükséges szakmai előkészítés után most valósulhat meg a gyakorlatban” – mondta el Karácsony Gergely. A XV. kerület által saját forrásból beszerzett és munkába állított CT-berendezés működtetéséhez járul hozzá a főváros 74 millió forinttal. „Ezzel lehetővé tesszük, hogy minden XV. kerületi 10 napon belül hozzájusson a vizsgálathoz és az eredményhez. Ez élet-halál kérdése” – mondta a főpolgármester, aki érzékeltette, ez azért fontos, mert brutálisak a magyar egészségügyi statisztikák a megelőzhető halálozások számát tekintve. Azzal, hogy a főváros pénzt szerzett a kormánytól erre a célra, másfélszeresére nő a CT- és egyaránt az MR-diagnosztika finanszírozása Budapesten.

A vizsgálatok azért fontosak, mert így megelőzhető lenne, hogy olyan sokan haljanak meg daganatos betegségekben, mint jelenleg – erről már Havasi Gábor fővárosi egészségügyi tanácsnok beszélt. Lesújtó adat, hogy az EU-ban nálunk a legnagyobb a daganatos megbetegedések aránya és az ebből következő halálozás; csak tavaly több mint 5000 budapesti vesztette életét ilyen okból. A mostani megállapodással évente 1313 eljárás finanszírozását biztosítják a XV. kerületben.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a kormánnyal kötött – összesen 50 milliárd forintos – megállapodás keretében további 630 millió forintos forrás jut a XV. kerületi járóbeteg-ellátás fejlesztésére. Ez azt jelenti, hogy megújul a Hősök útja 1. alatti rendelő és ott szájsebészeti centrumot hoznak létre.

(Cs.B.)

Fotók: Vargosz/XV. Média