Menu

Bemutatóterem, új modell, kiállítás
(képes beszámoló a cikk végén)

2006.09.23.

E három kijelentéssel lehet összefoglalni mindazt, ami szeptember 21-én volt a Palota Automobil Kft. Szentmihályi úti Skoda Palota telephelyén.

A cég több mint négy éve van jelen a XV. kerületben, s most a bemutatóterem nagysága növekedett meg 60%-kal. Beniczky Ádám, a Palota Automobil Kft. Ügyvezető igazgatója elmondta az avatóalkalmával, hogy kezdetben 23 fő dolgozott ezen a helyen, ami mára 38 fő foglalkoztatására nőtte ki magát. Az elmúlt időszak alatt 3300 autót adtak el, s több mint 40 ezer járművek szervizeltek.
-Remélem, hogy a kerület fejlődéséhez hozzá tudtunk tenni mi is, hiszen nagyon sok lokálpatrióta jár hozzánk illetve munkatársaink nagy része is itt a kerületben, a környéken lakik.
Hajdu László polgármester a kerület nevében szólt a jelenlévő ünneplőkhöz, s mesélt a kezdetekről.
-Amikor hajdanában felmerült az az ötlet, hogy itt egy autószalon lesz, még egy szemétdomb volt. Amikor Schiller Péter úr megkeresett, álmodozásnak tekintettem mindezt. S mégis az álom megvalósult, hiszen 2002 óta üzemel itt ez a szalon, s most majd a duplájára nőtt a területe.
Azonban nemcsak a szalon bővült, hanem a szolgáltatás is, hiszen a falakon festményeket látunk, Nagy Előd alkotásait. A Skoda Palota ugyanis egy olyan lehetőséggel kísérletezik, hogy miközben valaki a szalonban tartózkodik, megnézi a képeket, s esetleg még vásárol is belőlük. Nagy Előd kiállítása itt most az első, s nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Skoda Palota egy kerületi művészt kért fel első kiállítóként. Mivel Nagy Előd nem a szavak embere, gondolatai a festményeken keresztül fogalmazódnak meg.
A szalon beruházásából az önkormányzat is nyer, hiszen mindehhez egy fillért sem kellett adnia, ám a sikeresség okán az adóbevételünk nő- mondta a polgármester.
Dalnoki Balázs, a Skoda Magyarország értékesítése vezetője ezek után a Skoda új modelljét, a Skoda Roomstert leplezte le, s mutatta be a közönségnek, miközben három csinos lány tánccal vezette be a bemutatót.

Kapcsolódó linkek:

Képes beszámoló