Menu

Az erőszak soha nem magányügy

2020.11.25.

A 16 Akciónap a nők elleni erőszak alkalmából jelentetett meg Nem magányügy! címmel kiadványt az önkormányzat és a XV. Kerületi Egyesített Szociális Intézmény. Ennek anyagait adjuk közre, elsőként Cserdiné Németh Angéla polgármester írását.

A darnózseli hentes, a lúgos orvos, a pedofil nagykövet – csak pár eset, amelyben a családon belüli erőszak, a bántalmazás súlyos áldozatokat követelt. Az egyik esetben egy édesanya brutális meggyilkolásával, a másik esetben egy nő megcsonkításával ért véget a bántalmazás. A harmadikban a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek ártatlanságával éltek vissza.

A bántalmazást sajnos sokan a mai napig csak a családra tartozó magánügynek tekintik, és nem ismerik fel, milyen súlyos következményei lehetnek.

Édesanyaként, nőként és polgármesterként is kötelességemnek érzem, hogy kiálljak a bántalmazottak mellett. Főleg egy olyan járványhelyzetben, mint a mostani, amikor családok, párok – közöttük bántalmazók és bántalmazottak – kell, hogy összezárva éljenek.

Az Életképek november 26-i számában megjelent Nem magánügy! című melléklet innen elérhető!

Kevesen tudják: a járványhelyzet nem elhanyagolható mellékhatása a családon belüli erőszak felerősödése. A korlátozások, a karantén okozta be- és összezártság, az elszigetelődés, a bevételkiesés okozta szorongás az egészséges kapcsolatokat, embereket is megviseli. Így a türelmetlenség, az érzékenység, a hibák, a napi feszültségek és koccanások felnagyítása szinte természetes reakció.

Normális körülmények között az érzéseinket ezerfelé csatornázzuk. A sokszínű, sokfelé tartó társas érintkezéseink lehetőséget adnak erre. A sokszínűség hiányzik az elmúlt időszak mindennapjaiból.

Fontos, hogy értsük: a koronavírushoz köthető korlátozások, a bezártság nem okozzák a bántalmazást, csak kiélezik a már egyébként is egyenlőtlen, bántalmazó kapcsolatokat. Több felületet biztosítanak a hatalomgyakorlásra, a bántalmazó akaratának fizikai betartatására. Ezért mindenkinek egyértelműen azt üzenem: az erőszak, a bántalmazás soha nem magánügy! Soha nem az áldozat hibája.

A XV. Kerület Önkormányzata az Egyesített Szociális Intézménnyel, valamint a mértékadó szakmai és civil szervezetekkel a veszélyhelyzetben ezért csatlakozik a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen rendezvénysorozathoz. Büszke vagyok a „Nem magányügy” plakátkampányunkra, a ma megjelenő kiadványunkra és az online cikksorozatunkra.

Bízom abban, hogy így is segíthetünk abban, hogy az áldozatok és közvetlen környezetük felismerje a bántalmazást, és tudják, hol és kihez tudnak segítségért fordulni. Hiszem, hogy elérjük a célunkat, és aki az anyagaink olvasása alapján azonosítja magát vagy a szomszédot, az tudja, hova kell mennie, mit kell tennie.

Tudom, hogy akiknek kell, értik ezeket a mondatokat: nem a te hibád! Nem az alkohol! Segítségre van szükséged!

Kérem, ha bántalmazást tapasztalnak, mindenképp forduljanak a kiadványban, a plakáton szereplő önkormányzati és civil szervezetekhez!

Vigyázzunk egymásra, és ha segítségre van szükségük, ne szégyelljenek kérni!

Cserdiné Németh Angéla

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány fő célja a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása – ennek érdekében tájékoztatást nyújt a jelenségről. Az akciónapban részt vesznek többek között civil szervezetek – NANE Egyesület, Patent Egyesület, a Stop-Férfierőszak Projekt –, valamint a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) – és egyetlen települési önkormányzatként a XV. kerület. Az akciónapról, a csatlakozók soráról a https://16akcionap.org honlapon tájékozódhatnak. A XV. kerület „Nem magányügy” címmel tájékoztató, figyelemfelhívó, a segítségkérési információkat bemutató, 8 oldalas mellékletet adott ki az Életképek november 26-i számában – ezzel összesen 31 ezer postaládába jutnak el a nők elleni erőszakról szóló írások és a segítségkéréshez, -nyújtáshoz elengedhetetlen információk. A kiadvány itt pdf formátumban elérhető. A kerület fő pontjain, intézményeiben 200 darab A2-es plakát jelenik meg az önkormányzat kiadásában, a regi.bpxv.hu önkormányzati honlapon pedig december 10-ig cikksorozat olvasható – az Életképekben megjelent cikkek hosszabb verziói jelennek meg.