Menu

Zöldülő kerület

2020.10.21.

Újabb facsemetékkel gazdagodik a XV. kerület.

A 2020-as költségvetés – amely már a tervezés időszakában épített a kerületben élők bevonására – a korábbi évekhez képest is további fejlesztésekre biztosít forrást a kerület mindhárom részét érintő közterületeken.

A városvezetés és a Tizenötödikben élők számára is egyaránt fontos a környezet megóvása. Ezt bizonyítja az is, hogy 10 helyszínen több mint 30 ezer négyzetméter park zöldfelület-fejlesztését biztosítja az önkormányzat és éghajlatvédelmi stratégia is készül. A fejlesztéseknek kedvezett az enyhe tél is, ezáltal 2020-ban hamarabb kezdődhettek a közterületi munkálatok, amelyek folyamatosan zajlanak több területen is. A munka itt nem áll meg. További faültetések is várhatóak, melyről dr. Matlák Gábor környezetvédelmi ügyekben illetékes alpolgármester számolt be hétfői sajótájékoztatóján.

Archív |  Forrás: xvmedia.hu (2015 szeptember 16. )

„Tizenöt rendkívül környezetbarát, úgynevezett oxyfát ültetett a Répszolg a polgármesteri hivatal felújított ügyfélparkolójában 2015 szeptemberében. A növényeket – mind a 15-öt – Vékás Sándor képviselőtársammal vettük meg és ajánlottuk fel a Répszolg számára, illetve néhányan talán emlékeznek is, hogy az elsőt közösen ültettük el” – emlékezett vissza a helyszínen dr. Matlák Gábor.

A hétfői tájékoztatón elhangzott tőle továbbá, hogy „az elmúlt öt év tapasztalatát figyelembe véve, egyeztettünk a városüzemeltetéssel és abban maradtunk, hogy megteremtjük a lehetőségét még több oxyfa ültetésének.

Zöldülő kerület

Nagyságrendileg10-15 millió forint állt rendelkezésre, hogy új fákat ültethessenek a kerületben. „Minden erőmmel azon leszek, hogy idén még több pénzt különítsünk el erre a nemes célra. Szeretném, hogyha Budapest külső kerülete, Rákospalota, Pestújhely és Újpalota egy tisztább levegőjű, gyarapodó zöld felületű kerület lenne”- jelentette be dr. Matlák Gábor. Az alpolgármester kiemelte: „Elmúlt az az időszak, amikor a Fideszes képviselők blokkolják a költségvetést és végre lehetőségünk van szabadon tenni minden kerületi lakóért. Nehéz év előtt állunk, mert a kormány a költségvetési forrásunkból százmilliós tételeket vont el, de akkor is a szemünk előtt kell lebegjen, hogy a környezetünket nem hanyagolhatjuk el.”


A tájékoztatón ismertette, hogy idén, összesen 132 darab új fa ültetését tervezték – ezek közül 20-at tavasszal, 102-őt ősszel, illetve további 10-et a tél második felében – tehát jövő év elején ültetnek. Ez a szám nem foglalja magában a pótlási kötelezettségeket, tehát azokat a fákat, amelyeket betegség vagy külső körülmény miatt ki kellett kivágni, és amelyek helyére újat kellett ültetni. Ebben a számban nincs benne például a Sződliget utcai rekonstrukció, ahol 96 darab fát pótoltak.

dr. Matlák Gábor

„A cél értelemszerűen az, hogy a következő évben ennél egy jóval magasabb számot érjünk el, ezért pedig szavamat adom, hogy mindent megteszek az előttünk álló költségvetési egyeztetések során. Nemcsak a hagyományos fafajták ültetését, hanem a mellékelt példa kapcsán látott oxyfák terjesztését is szorgalmazni fogom” – fogalmazott  az alpolgármester.

(D.I.)
Fotó: XV Media / Vargosz

 

 

Az oxyfa mesterségesen keresztezett és klónozott, EU-s engedélyekkel rendelkező, hivatalosan bejegyzett növényfajta. Gyors növekedésű, lombhullató fa. Az ültetést követő hatodik évben elérheti a 16 méteres magasságot és a 25 centiméteres törzsátmérőt. A gyors növekedéshez nagy mennyiségű szén-dioxidra van szüksége, ezért sok szén-dioxidot alakít át oxigénné. Karógyökere akár 9 méter mélyre is elér. A talaj mélyéről veszi fel a táp­anyagot, így más növények is megélnek mellette. Gyökeréről regenerálódik, az első kivágást követően még 4-5 alkalommal újranő. Nagyméretű, 25–45 cm széles levelei vannak, a lombkoronája meghaladhatja a 10 méter átmérőt. Évente egyszer virágzik, gyümölcse tojás alakú. Rovarok és hernyók nem kedvelik. Strapabíró növény, jól tűri a szélsőséges időjárást, kevésbé jó adottságokkal rendelkező talajokban is megél.

 

Az XV Media videós anyagát itt tekinthetik meg: https://xvmedia.hu/oxigendusitas-a-kiserlet-sikerult/