Menu

Playstation bajnokság a Budai II. Stadionban

2006.07.30.

Az új szezonban egy újdonsággal szeretnénk szurkolóink és a kerületi fiataloknak előrukkolni. A méltán népszerű Playstation játékot hozzuk be a REAC klubba.

Az első hazai mérkőzésünk napján, augusztus 5-én délelőtt 10 órától lesz lehetőségük a jelentkezőknek egy mini bajnokság lejátszására. A bajnokság valamennyi résztvevője a délutáni mérkőzésünkre, automatikusan vendégünk lesz, de ezen kívül is értékes nyereményekkel szeretnénk díjazni azokat a versenyzőket, akik a labdarúgást a gépen játszva a legjobban művelik.
A díjak átadására a mérkőzés szünetében kerül sor. Úgy gondolom, hogy támogatóink is gyorsan szerepet vállalnak a díjazásokban. A lebonyolítás formáját a jelentkezők száma alapján határozzuk meg. Rendezvényünkkel szeretnénk a Széchenyi téren egy valódi Ifjúsági és Sportközpontot kialakítani – nyilatkozta Bucsik István a REAC marketing igazgatója.

A játékra a e-mail címen is lehet jelentkezni

Körmendy András az EverNet képviseletében elmondta: „Fél éve támogatjuk kerületünk csapatát. A kapcsolatunk kezdetekor azt határoztuk el a Reac vezetőségével, hogy nem csak a szokványos támogatói szerepkörben szeretnénk tetszelegni, hanem a mindennapokban is részt kívánunk venni a csapat életében. Jó alkalomnak és remek ötletnek ítéljük meg a bajnokságot, mely reményeink szerint a szurkolók tetszését is elnyeri. Nem egyszeri rendezvényt tervezünk a vezetőkkel közösen, szeretnénk az összes hazai mérkőzés előtt hasonló eseménnyel megjelenni.”

Kapcsolódó hírek:

Kapcsolódó linkek: