Menu

Tájékoztatás a XV. kerület járványügyi helyzetéről

2020.09.21.

A XV. kerületben 2020. március 16. napjától 2020. szeptember 17. napjáig, 1155 személy került karanténba, ebből 36 fő fertőzött beteg, 34 fő fertőzés gyanúja miatt, 302 fő beteg kontakt, és 783 fő határátlépés miatt. Az elmúlt két hétben egy megbetegedést diagnosztizáltak.

 

Koronavírussal fertőzött személlyel való kontakt  miatt, több intézményünkben dolgozó munkatársunk esett át koronavírus szűrésen, eddig mindenkinek negatív volt a tesztje, de van érintett sportoló, aki megfertőződött, és a Polgármesteri Hivatalban, valamint az önkormányzati cégcsoporton belül is előfordult érintettség. Természetesen az érintettek hatósági, illetve önkéntes  karanténba kerültek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: csak egészséges ember menjen közösségbe!

Az önkormányzati fenntartású bölcsődékben, óvodákban – szerencsére – eddig nem történt koronavírus fertőzés, köszönhetően a szigorú egészségügyi protokollnak, a kollégák fegyelmezett magatartásának, valamint a szülői együttműködésnek. Információink szerint eddig,  a XV. kerületi oktatási intézmények közül sem kellett bezárni egyet sem fertőzés miatt.

Figyelemmel arra, hogy  a járványgörbe napról napra emelkedik, folyamatosan nő a fertőzöttek, a karanténban lévők száma, nagyon fontosnak tartom és kérek minden XV. kerületi lakost, az itt dolgozókat, hogy tartsák be a járványügyi protokollokat, a szakemberek ajánlásait annak érdekében, hogy kerületünk – ahogy az ország is – működőképes maradjon, az élet ne álljon meg, zavartalanul működhessenek intézményeink, a piacok, az üzletek, a boltok. Tudom, hogy időnként zavarónak vagy indokolatlannak érezzük a  járványügyi intézkedéseket, de most mindannyiunknak egyéni felelőssége van a szabályok betartásában, mert csak így védhetjük meg szüleink, gyermekeink, barátaink, ismerőseink és a magunk egészségét, életét.

Kérem, hogy  a XV. Kerületi Polgármesteri Hivatalban és cégeinknél, az ügyfélszolgálatokat csak a legszükségesebb esetben keressék személyesen, ahová csak maszkban lehet belépni!  Amely ügyben lehetséges, az elektronikus ügyintézést részesítsék előnyben!

Kérem továbbá a kedves szülőket, hogy az  óvodai és iskolai étkezés megrendelését, a díjfizetést elsősorban elektronikusan, a Gazdasági és Működtetési Központ  (a továbbiakban: GMK) weblapján a https://befizetes.gmkxv.hu/Account/Login oldalon intézzék, tekintettel arra, hogy szülő, törvényes képviselő az oktatási intézmény területére a testhőmérséklet-mérési pontig léphet (431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelete a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről).

A fentiek miatt,  azok az érintettek, akik nem tudják az elektronikus alkalmazást használni, az iskolai étkezés megrendelése, kifizetése a rákospalotai területen lévő tanintézmények részére (Károly Róbert Általános Iskola, Kossuth Lajos Általános Iskola, Czabán Általános Iskola, Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola) a Budai II László Stadion (1152 Bp. Széchenyi tér 8-10.) sz.,a pestújhelyi területen lévő tanintézmények részére (Szent Korona Általános Iskola, Kolozsvár Általános Iskola, Pestújhelyi Általános Iskola) GMK épületében (1158 Bp. Ady E. u. 31-33.), az újpalotai területen lévő tanintézmények részér (Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, Hartyán Általános Iskola, László Gyula Általános Iskola és Gimnázium, Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium) a Kikötő – Ifjúsági Közösségi Sziget épületében (1156 Bp. Száraznád  u.5. ) fog történni.

A Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben a maszkon kívül kesztyűben, hőmérsékletmérést követően lehet csak belépni!

A nyugdíjas klubjainkat egyelőre lehet látogatni, de kérek minden érintett, hogy fokozottan ügyeljen a higiénés szabályok betartására és a távolságtartásra és csak indokolt esetben látogassa a klubját.

A XV. kerületi önkormányzati sportfelületeink pillanatnyilag nyitva vannak, de ha esetleg sorozatos COVID-19 fertőzés alakul ki valamely telephelyen, akkor a sportszervezetekkel egyeztetve, bezárni kényszerülünk az adott sportfelületünket, annak érdekében nehogy gócpont alakuljon ki.  Az iskoláinkban lévő műfüves pályákat, az Észak-pesti Tankerületi központ igazgatójával történt egyeztetés alapján, az öltözők, mosdók kivételével egyelőre lehet használni.

A XV. Kerület Operatív Törzsének vezetőjeként folyamatosan figyelemmel kísérem a kerületet érintő járványügyi státust és szükség szerint intézkedem, amelyről folyamatosan fogom a lakosságot értesíteni.

A XV. kerületi lakosok tavasszal, a járvány kitörésekor,  példás fegyelmezettségről és együttműködésről tettek tanúbizonyságot.  Most is erre kérem a rákospalotai, a pestújhelyi és az újpalotai lakosokat!

Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!


Cserdiné Németh Angéla
polgármester