Menu

Vállalkozások figyelmébe! Garantált bérminimum július elsejétől

2006.06.26.

Július 1-jétől a legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkező, legalább két éve foglalkoztatott szakmunkások bére 68 ezer forintra emelkedik. A garantált bérminimum bevezetését a munka törvénykönyvének tavalyi módosítása írja elő.

A Munka törvénykönyvének tavalyi módosítása ez év július elsejei hatállyal vezeti be a garantált bérminimumot a legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkezők részére. Így a ma minimálbérrel foglalkoztatott, legalább két éves gyakorlattal rendelkező szakmunkások bére 68.800 forintra emelkedik, de 2008-tól már 86.300 forint lesz.
2008-ig tervezett a béremelkedés
Az idei minimálbér 62.500 forint, júliustól a 2 évnél kevesebb gyakorlattal rendelkezők ennek 105 százalékát (65.700 forintot), az ettől hosszabb gyakorlattal rendelkezők 110 százalékát (68.800 forintot) kapnak garantált bérminimumként. Jövő évben a 65.500 forintos minimálbérhez mért szorzó 110, illetve 115 százalék (72.100, illetve 75.400 forint). A minimálbér és a szorzó is tovább emelkedik 2008-tól. Abban az évben a 69 ezer forintos minimálbérhez 120 százalékos szorzó (82.800 forint) tartozik két év gyakorlat alatt, két év gyakorlat felett pedig 125 százalék a szorzó, amely 86.300 forintos garantált bérminimumot jelent.
A gyakorlati idő munkaszerződéssel, vagy bármilyen más hitelt érdemlő módon igazolható. Az 50 éven felüli munkavállalóknak viszont nem kell igazolás, náluk automatikusan a 2 évnél hosszabb gyakorlati idővel kell számolni a garantált bérminimumot.
A kereskedelmi ágazatban még nincs megállapodás
A kereskedelmi ágazat munkáltatói és munkavállalói hetek óta keresik a kompromisszumos megoldást, hogy miként lehetne a cégeknek és a dolgozóknak egyaránt előnyös megállapodást kötni a kötelező minimálbérről. A kétféle szorzót a gyakorlati idő szerint kell alkalmazni. Az erre vonatkozó egyezséget viszont azzal a feltétellel fogadta el a múlt évben az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a munkáltatói oldal, hogy a jóléti elvtől eltérően az ágazati szerződésekben lefele is el lehet majd térni az egyébként országosan kötelező mértéktől. Ez újszerű alkura ad lehetőséget, ezt kezdték el az ágazatban, bár a tárgyalásoknak eddig nincs eredménye.