Menu

Koncert a másik oldalon vagy a hajón?-CD bemutató

2006.06.16.

Néhány nappal ezelőtt a Dunán egy sétahajókázás keretében mutatta be a Bolgár Országos Önkormányzat és a Malko Teatro a Koncert a másik oldalon című CD-t, melynek megvalósulásában segítséget nyújtott többek között a XV. kerületi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat.

A bemutatón Hadzsikosztova Gabriella, színművésznő, a XV. kerületi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat elnöke mesélt arról először, hogy a Malko Teatro Koncert a másik oldalon című előadása 2003 februárjában született meg. A darabban hat monológ és közel száz éves öregekkel készült riportok mutatják be az öreg emberek életét, sorsát, filozófiáját, s ennek az előadásnak a zenei anyagából született a CD.
-Néhány éve egy másik műfajban dolgoztam együtt Tóth Viktorékkal, s ekkor odaadtam neki a saját gyűjtésből származó bolgár népdalokat, hogy dolgozta át, hangszerelje át négy szaxofonra. Sikerült nekik.
-Amikor a bolgár öregekkel (98-100 évesekkel) beszélgettünk az előadás létrehozását megelőzően, faggattuk őket az életükről, s ők azt mondták, azért szeretnek itt élni, mert itt nagyobb a béke. Úgy fogalmaztak, hogy őket itt felejtette az ég. Ugyanis nincs olyan, hogy élet és halál, hanem csak az életnek van két vége: egyik a földön, a másik az égben. Gudini, gudini- évek, évek- ég és föld között megtalálom-e önmagamat- mondta Gabi, majd énekelni kezdett.
S innentől szálltunk a zene szárnyán- időnként megborzongtunk, időnként mosolyogtunk. A hatás azonban mindenkit megérintett. Köszönet ezért minden alkotónak, aki ott volt, részt vett e csodálatos estén. Ami biztos, az előadásban elhangzó dalok a Rodope-hegység és a Trojáni Balkán falvainak varázslatos, de eltűnőben lévő világát tükrözték. Közreműködtek a színművésznőn kívül a Road Six Sax Quartett tagjai: Tóth Viktor, Solymosi Milán, Haaz Imre, Weisz Gábor) valamint először dobbal, majd harmonikával a kezében Wertetics Szlobodan.
A CD megjelenése az első ünnep az idén, ám ősszel ismét összegyűlik a nagy csapat, hiszen szeptember 23-án a Bolgár Művelődési Központban ünnepli a Malko Teatro fennállásának 10. évfordulóját.