Menu

Ünnepeltek a pedagógusok- itt a tanév vége

2006.06.15.

A Csokonai Művelődési Központban volt az elmúlt hét péntek délutánján a kerületi pedagógus napi ünnepség, melyen először a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár Primavera fúvósötöse Farkas Ferenc: Szerenád és Dvorzak Fantasztikus táncok című művét adták elő.

A rövid műsort követően az este háziasszonyai: dr. Kántásné Szabó Ivett, OMIS osztály csoportvezetője és Ujfalusi Edina, az OMIS osztály munkatársa köszöntötte a meghívottakat, majd Hajdu László polgármester tartotta meg ünnepi beszédét.
-Amikor a pedagógusokat ünnepeljük, ünnepel a fenntartó, hiszen 1400 munkatárs (pedagógus, technikai-, gazdasági munkatárs) foglalkozik a 8664 gyermekkel úgy, hogy nyugodt légkörben nevelődjenek a diákok- mondta. A gyerek hozott anyag és ebből kell dolgoznunk. Hogy mi lesz ebből a gyerekből, az élet bizonyítja be. Úgy gondolom, hogy sikeres év volt az elmúlt tanév, s büszkék lehetünk, hogy ilyen sok pedagógussal, közalkalmazottal tudunk együtt dolgozni. Fontos kiemelni, hogy jó itt a XV. kerületben pedagógusnak lenni, s ha ez így van, akkor nálunk jó ünnepelni, s elismerések átadására is lehetőség nyílik. Az oktatáshoz azonban pénz is kell, s évente kb. 8 milliárd 400 millió forint az elkölthető pénz. Komoly pénzbe kerül a jövőbe való befektetés. De most ünnepelünk, s elismerések, jutalmak átadására is lehetőség nyílik- mondta a polgármester.
Ezt követően Ambrus János a MOS Bizottság elnöke és dr. Herczeg Julianna aljegyző asszony közösen adta át a kitüntetéseket, jutalmakat, elismeréseket.

25 éves hűségjutalomban részesült:

Benedek Amália, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Berta Dénesné, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Csollák Ferencné, a Czabán Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
De Toniné Zsirai Mária, a Dózsa György Gimnázium pedagógusa
Dormán Anikó, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Drégelyi Endréné, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár pedagógusa
Dul Hedvig, a Dózsa György Gimnázium pedagógusa
Halmayné Druga Anna, a Czabán Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Hevesi Imre, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár pedagógusa
Kapczár Jánosné, , a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Kónya Györgyi, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Lestár Pálné, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ dajkája
Nyári Hajnalka, a Czabán Általános Iskola és Óvoda intézményegység-vezetője
Pap Lajosné, a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Petrikóné Joób Annamária, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Szabó Imréné, a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa

30 éves hűségjutalomban részesült:

Balázs Istvánné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa
Bánffyné Tóth Éva, a Czabán Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Bencsikné Szabó Éva, a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Benedek Erzsébet, a Czabán Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Kelemenné Tusa Gabriella, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Kerepesi Kovács Endréné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Kovács Zsolt, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár pedagógusa
Léh Attiláné, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa
Lovasné Pásztor Kinga, a László Gyula Gimnázium Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Luxné Szabó Marietta, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó pedagógusa
Nagyné Gallai Irén, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa
Nemes Károlyné, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó technikai dolgozója
Nováky Lászlóné, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Pathy-Nagy Lászlóné, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Petrács Károlyné, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó pedagógusa
Petrovics Jánosné, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ technikai dolgozója
Puskely Péterné, a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa
Somló Zsuzsa, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Sövényi Ottóné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Szerencsés Gáborné, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda intézményegység vezetője
Szigligeti Gáborné, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda óvodapedagógusa
Tóth Éva, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Dr. Udvarhelyi Gáborné, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Varga Józsefné, a Czabán Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa
Vasné Szakály Mária Piroska, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Vili Béláné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa

35 éves hűségjutalomban részesült:

Bártháziné Horváth Julianna, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda pedagógusa
Fekete Pálné, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó óvodapedagógusa
Homor Istvánné, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár igazgatója
Lukács Borbély Ottóné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ ügyintézője
Matlák Józsefné, a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Schleisz Sándorné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ intézményegység-vezető helyettese
Szénás Béláné, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda technikai dolgozója
Töklincz Zsuzsanna, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Váczi Katalin, a Dózsa György Gimnázium pedagógusa

40 éves hűségjutalmat kapott:

Ruszináné Bálint Veronika, a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda egykori elnök-igazgatója

A közalkalmazottak juttatási szabályzatának alapján 2006. március 1-jétől 2007. március 1-jéig munkáltatói döntésen alapuló illetményrészben részesülhetnek a kerületi közalkalmazottak.
Az elismerést Hajdu László polgármester adományozta.

2006-ban munkáltatói döntésen alapuló illetményrészben részesül:

Bodorné Farkas Zsuzsanna, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ intézményegység-vezetője
Dr. Frenyó Vilmos Lászlóné, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár intézményegység-vezetője
Hajas Lászlóné, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ intézményegység-vezetője
Selényiné Stier Márta, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda intézményegység-vezetője,
Szuhenyákné Papadaki Hajdó, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda intézményvezető-helyettese,
Szunyogh László, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ intézményegység-vezető helyettese

Az önkormányzat intézményeinek közalkalmazottai egyszeri kiemelkedő teljesítményük vagy huzamosabb időn át tanúsított eredményes munkavégzésük elismeréseként ?Polgármesteri Dicséret?-ben részesülhetnek.
Az okleveleket átadta Hajdu László polgármester.

2006-ban Polgármesteri Dicséretben részesül:

Adorjánné Gombos Katalin a Csokonai Művelődési Központ tervező-grafikusa, nyomdavezetője
Adorjánné Gombos Katalin 1996-tól dolgozik a Csokonai Művelődési Központban. Feladata a közművelődési intézmény telephelyei kulturális rendezvényeinek és a kerület nagy rendezvényeinek reklám-propaganda kiadványainak megtervezése és elkészítése. Alkotó munkáját dicséri a közművelődési intézményünk arculatának, dekorációjának városszerte közismert, kiemelkedő minősége.

Littván Istvánné, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa
Littván Istvánné 1974 óta dolgozik az intézményben. Az új módszerek, eljárások alkalmazásában példamutató. Az önképzés mellett szervezett továbbképzéseken is részt vesz. Szakmai munkájának egyik kiemelkedő területe a gyermekek egyéni fejlesztése. Nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniségével járul hozzá, hogy a gyermekek tevékenysége, megnyilvánulása egy jó közösséget takar. A szülőkkel való kapcsolata nyílt, őszinte, a felmerülő problémákat minden esetben a családdal közösen próbálja megoldani.
Nagy Istvánné, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda pedagógusa
Nagy Istvánné 1993 óta dolgozik az intézményben. Tanítóként nagy szerepe van abban, hogy az elsősök mihamarabb megszokják és megszeressék az iskolába járást és a tanulást. Kitartó szorgalommal és nagy önállósággal teljesíti munkaköre feladatait. Megbízható és pontos. Pedagógiai munkája kiemelkedő.

Nagy Nóra, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ pedagógusa
Nagy Nóra 1986 óta dolgozik gyógypedagógusként az intézményben. Szakmai felkészültsége magas szintű. Tudását, tapasztalatát megosztja fiatalabb kollégáival. Iskolai és fővárosi bemutatókat szívesen vállal. Tanítványait csendes szóval, nagy szeretettel, de mindig határozott következetességgel irányítja.

Nyári Hajnalka, a Czabán Általános Iskola és Óvoda intézményegység-vezetője
Nyári Hajnalka óvónői pályáját 1981-ben kezdte kerületünkben a Bocskai utcai óvodában. Az évek során sikerült kialakítania egy stabil nevelőtestületet, amelyet jó közösséggé kovácsolt. Munkája során kivívta a szülői közösség elismerését és bizalmát, hiszen lehetőségeihez mérten felvállalja az igen nehéz körülmények között élő, hátrányos helyzetű családok támogatását.

Semseiné Szűcs Ilona a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola és Óvoda óvodatitkára
Semseiné Szűcs Ilona 1991 óta dolgozik az intézményben. Munkáját igényesség, szakmaszeretet, pontosság jellemzi. A feladatokat napra készen végzi, nyilvántartásai pontosak és megbízhatóak. Az óvoda érdekében segítő munkatárs az úszás kíséréseknél, táboroztatásnál, a gyermekekkel kialakított pozitív kapcsolatát jól hasznosítja a családvédelem terén is. Munkatársai és a szülők is elismerik példamutató magatartását.

Wollner Krisztina, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ óvodapedagógusa
Wollner Krisztina 22 éve dolgozik Bújócska Óvodában. Ötleteivel nemcsak saját csoportját gazdagította, hanem többi kollégáját is magasabb színvonalú munkavégzésre ösztönözte. Személyiségét az igényesség, kreativitás jellemzi. Kedves, szerény egyéniség, aki megtalálja a hangot gyermekekkel, szülőkkel, kollégákkal egyaránt.

A XV. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete Rákospalota, Pestújhely, Újpalota fejlődésének előmozdításában kiemelkedő munkát végző pedagógusainak elismerésül a ?Kerület Jövőjéért? díjat adományozza.

A ?Kerület Jövőjéért? díjat Hajdu László polgármester adta át.

2006-ban ?Kerület Jövőjéért? díjban részesül:

Ézsölné dr. Radnóti Emőke, a Kerületi Nevelési Tanácsadó nyugalmazott vezetője
Ézsölné dr. Radnóti Emőke, beosztott pszichológusként, majd vezetőként munkásságával kialakította, és éveken keresztül meghatározta az intézmény szakmai munkájának színvonalát és az intézmény egységes arculatát. Jó kapcsolatteremtő képessége révén a gyerekekkel, a szülőkkel, a pedagógusokkal és a kollégákkal is harmonikus az együttműködése. Értékrendje, érzékenysége, kedves, szerény, nagy tudást rejlő egyénisége mintaadó a kollégái számára is.

Gyalogné Horváth Györgyi, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanítója
Gyalogné Horváth Györgyi munkáját elhivatottsággal, magas színvonalon végzi. Két évig tanított olyan osztályban ahová diszlexiás, diszgráfiás tanulók jártak. Fejlesztő munkája eredményeként a tanulók többsége integrálható lett normál osztályokba. Sikereit, eredményeit a sport iránit elkötelezettség segíti. Irányítja, szervezi az alsó tagozat sportrendezvényeit. Több mint három évtizedes, sikeres tanítói munkája méltóvá teszi a kitüntetésre.

Horváth Éva, a Szent Korona Általános Iskola és Óvoda intézményegység-vezető helyettese
Horváth Éva 27 éve pályakezdőként kezdte munkáját jelenlegi intézményében. Ez alatt az idő alatt a tantestület meghatározó tagjává vált. Szakmai alapossága és precizitása, valamint magával ragadó egyénisége alapján 15 éve munkaközösség vezetővé, 8 éve igazgatóhelyettessé választották. Munkájának meghatározó eleme a gyermeki személyiség figyelemmel kísérése, a szülőkkel és a kollégákkal való kapcsolattartás. Az intézmény-összevonások után elsőként vette fel a kapcsolatot az óvodapedagógusokkal, hogy minél könnyebbé tegyük az óvodás gyermekek iskolai beilleszkedését.

Kelecsényiné Szűcs Katalin, a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó óvodapedagógusa
Kelecsényiné Szűcs Katalin 31 éve dolgozik a Micimackó Óvodában. Példamutató szakmai tevékenysége elismert nemcsak az intézményében, hanem a fővárosi és országos környezeti nevelési programmal dolgozó óvodákban is. Óvodapedagógusi munkája mellett a munkaközösség és a közalkalmazotti tanács vezetését is ellátta. A gyermekekkel és a kollégákkal példamutató kapcsolatot alakított ki. A családok, szülők elismerik munkáját, véleményét kérik nevelési problémáik megoldásához.

Lengyelné Rendes Ildikó, a Pestújhelyi Nevelési – Oktatási Központ tanítója
Lengyelné Rendes Ildikó, történelem-orosz szakos diplomájával 1983-ban kezdte meg iskolánkban tanári pályáját. Az orosz nyelv kötelező voltának megszüntetése, valamint igényességének, tudás utáni vágyának és kitartásának köszönhetően 1994. júniusában az ELTE Bölcsészettudományi Karán francia nyelvtanári, 2003. júniusában pedig az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Pedagógiai munkáját kezdetektől az elkötelezettség, a tudatosság és a gondosság jellemzi.

Molnár Istvánné, a Száraznád Nevelési – Oktatási Központ pedagógusa
Molnár Istvánné 1974. augusztusában került az intézményhez. 2001-ben megpályázta a szakszolgálat vezetését, és elnyerte a kollégák bizalmát. Embersége, kollégáihoz való viszonya példaértékű. Precíz munkaszervezése, pontos időbeosztása elismerést váltott ki mindenkiből. Szakmai munkája öregbítette intézménye nevét, elismerését és emelte a sajátos nevelési igényű gyermekek színvonalas ellátását a kerületben.

Puskásné Rácz Gabriella, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa
Puskásné Rácz Gabriella 1979-ben kezdte munkáját kerületünkben, Munkáját lelkiismeretesen, magas színvonalon végzi évek óta. A gyerekeket szerető, kreatívan, türelmesen nevelő óvodapedagógus. Határozott, csendes személyiségével sikeresen készíti fel gyermekeinket az iskolai életre. Sokoldalú, megbízható munkatársa óvodájának.

Steinecker Árpádné, a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda pedagógusa
Steinecker Árpádné 1974 óta dolgozik kerületünkben. A Kontyfa utcai Általános iskolában tanári, majd igazgatóhelyettesi megbízás kapott. A Kolozsvár utcai Általános Iskolában 1990-1998-ig igazgatóhelyettesként tevékenykedett, jelenleg földrajz szakos tanárként dolgozik. Pedagógia munkája mintaszerű. Tanítványait szigorú következetességgel oktatja, amit a tanulmányi versenyeken elért kiváló helyezések is bizonyítanak Az iskolából kikerült gyerekek életét, boldogulását is figyelemmel kíséri.

Szőcs Tamás, a Hartyán Nevelési – Oktatási Központ intézményegység-vezetője
Szőcs Tamás, 1983-ban szerezte meg biológiai-földrajzi tanári diplomáját, ebben az évben helyezkedett el a Kozák téri Általános Iskolában, ahol 1995-ig dolgozott. 1999-ben a Hartyán iskola földrajz-biológia tanára lett. Az intézmény szerkezeti átalakítása után a pedagógusok felkérésére, javaslatára megpályázta az iskola intézményegység-vezetői állását, 2001-től e minőségben dolgozik. A gyerekekkel való kapcsolata példaértékű minden vezető számára.

Vásárhelyiné Szilágyi Mária, a Czabán Általános Iskola és Óvoda pedagógusa
Vásárhelyiné Szilágyi Mária,1980. szeptemberétől dolgozik kerületünkben. 1998-ig a Radda Barnen Általános Iskolában, majd annak megszűnése után a Czabán Általános Iskola és Óvoda dolgozója. Pedagógiai felkészültsége kiváló, szaktárgyi tudása kitűnő, ismereteit folyamatosan frissíti. Módszereiben folyamatosan megújulni tudó, az adott tanulócsoporthoz alkalmazkodó, munkáját minden esetben körültekintően végzi. Őszinte és nyílt megnyilvánulásaival, kollégái és tanítványai megbecsülését egyaránt kivívta.

Kiemelkedő, több évtizedes munkájának elismeréseként, nyugdíjaztatásuk alkalmából az alábbi pedagógusok Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapnak.
A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet átadta Hajdu László polgármester és Ambrus János, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke. Az elismerés mellett a díjazottak Beke Györgyi keramikus Oskola-mester szobrát vehették át a polgármester úr külön ajándékaként.

Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesülnek:

Bodorné Farkas Zsuzsanna
Bodorné Farkas Zsuzsanna a Száraznád Nevelési-Oktatási Központban 1974. augusztusától dolgozik. 2002. áprilisától a szakiskola intézményegység-vezetője lett. Tanított alsó és felső tagozaton is, gyermekvédelmi felelősként segítette a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családok gyermekeit. Munkáját a gyermekszeretet, az értük való tenni akarás jellemezte. 1989-től a Pedagógusok XV. kerületi Szakszervezetének titkára. Több évtizedes, a közösségért kifejtett munkájával kollégái és munkatársai nagyrabecsülését vívta ki.

Csonti Istvánné
Csonti Istvánné 1978 óta dolgozik a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában. 1982-92-ig felsős igazgatóhelyettesként, 1992-től folyamatosan vezette az intézményt. 1994-ben felmenő rendszerben nyolc évfolyamos gimnáziumi oktatást is indíthatott az iskola. 1999-ben az intézményhálózat átszervezésekor a létesítmény a körzetében található két óvodával gazdagodott. Nagy tapintattal, jó szervezőkészséggel, megfelelő emberi hozzáállással irányítva zökkenőmentesen illeszkedett egymáshoz a két típusú intézmény. László Gyula nevét felvéve a kerület egyik legszínvonalasabb, a kerület határain túl is igen jó hírnévnek örvendő intézményként vált ismertté.

Debreczeni Attila
Debreczeni Attila 1968-ban kezdte pedagógusi pályáját a Tóth István Általános Iskolában. Annak megszűnése után a Szent Korona Általános Iskola és Óvodában folytatta. 36 éves pályafutása alatt a pedagógusi hivatás szinte minden területén dolgozott. Alsós tanítóként kezdte, majd tanított felsőben, volt munkaközösség-vezető, igazgatóhelyettes, megbízott intézményvezető, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. Munkáját mindig rendkívüli igényesség, pontosság és hozzáértés jellemezte. Kivételes pályafutás az övé, hiszen gyakorlatilag egy munkahelyen dolgozta végig az életét.

Gál Lászlóné
Gál Lászlóné 1979 óta dolgozik óvónőként, 1984-től a kerületben és 1996 óta Szövőgyár utcai óvoda nevelőtestületének tagja. Szakmailag törekedett arra, hogy magasabb szintre jusson, és a legfrissebb információ birtokában lehessen. Szakmája iránti elkötelezettségét többek között az is jellemezi, hogy képességfejlesztő kártyasorozatot hozott létre, amit munkájában eredményesen alkalmazott a gyermekek fejlesztése érdekében. Ezzel is növelni kívánta az óvoda nevelő munkájának színvonalát és hatékonyságát.

Kerepesi-Kovács Endréné
Kerepesi-Kovács Endréné 1976 óta tanít a mai Száraznád Nevelési-Oktatási Központban. Nagy tapasztalatú, határozott egyéniséggel rendelkező pedagógus. 1982-ig a matematika munkaközösség-vezetője volt, majd az osztályfőnöki munkaközösség irányítója. Magas szintű szakmai tudását számos kerületi bemutatón adta át kollégáinak. Nagy munkabírással, lelkesedéssel, eredményesen dolgozott. Művészi vénáját tükrözték az aulában ? évszakonként megújuló ? nagy képei, a rendezvények esztétikus dekorációja. Tehetségét kézműves szakkörön adta át diákjainak.

Kintli Lászlóné
Kintli Lászlóné 1970-ben szerzett történelem-testnevelés szakos tanári diplomát. 1973 óta tanít a Kavicsos közi Általános Iskolában, a későbbi László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában. Az itt eltöltött 33 év alatt szakmai hozzáértéssel, humánus magatartásával hozzájárult az intézmény arculatának kialakításához. Évtizedeken át volt osztályfőnök, számos kirándulás, sportesemény, erdei tábor résztvevője és vezetője. Tíz éven át vezette a diák önkormányzatot. Kedves, nyugodt, letisztult pedagógiai elveket valló tanárnő.

Kovács Árpádné
Kovács Árpádné a László Gyula Gimnázium Általános Iskola és Óvoda óvodapedagógusa 32 éve dolgozik kerületünkben. Munkájában megbízható, precíz, lelkiismeretes. Tevékenyen részt vett az első helyi óvodai program kidolgozásában és a Commenius 2000. programban. Szeretetteljesen, mindig a gyermekek érdekében figyelembe vételével végezte munkáját. Bábtevékenysége kiemelt szerepet játszik egész pályafutása során. Harmonikus, kiegyensúlyozott személyisége nagyban segítette a csoportok nyugodt, derűs életét.

Kovács Lászlóné
Kovács Lászlóné 1968-ban kezdett el óvónőként dolgozni, 26 évet tevékenykedett a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ Árendás közi óvodájában. Elsőként kapcsolódott be a Montessori óvodai programba. A játék, mint az óvodai tevékenység alapja, olyan formájában jelent meg mindennapi munkájában, hogy az a mérhető, összehasonlítható valóságot tükrözi. Évek óta szakszervezeti titkárként is tevékenykedett. Szakmai bemutató foglalkozások és előadások tartásával az óvoda jó hírnevét növelte.

Molnár Bencéné
Molnár Bencéné pedagógusi pályáját 1969-ben kezdte, majd 1986-1997-ig igazgatóhelyettesként folytatta.. 1997 óta, mint közoktatási ügyintéző dolgozik kerületünkben a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályán. Munkaköréhez két középiskola, egy különleges gondozást igénylő gyerekek nevelési-oktatási intézménye és a kerületben működő alapítványi iskolák tartoznak. Német nyelvtudása révén folyamatosan részt vett a berlini és a bécsi nemzetközi kapcsolatok programjaiban. Felkészült, nagy tapasztalattal rendelkező munkatárs, aki igen lelkiismeretesen és alaposan teljesítette a rábízott feladatokat. Munkatársai körében tiszteletnek, szeretetnek örvend. Szakmai felkészültsége nagy segítsége volt munkatársainak. Sok éves pályafutása során a nevelés-oktatás területén végzett felelősségteljes és kiemelkedő szakmai munkája példaértékű.

Molnár Istvánné
Molnár Istvánné a Száraznád Nevelési-Oktatási Központban 1974- óta dolgozik logopédusként. Embersége, kollégáihoz való viszonya példaértékű. A keze alatt vált valóra az ambuláns logopédiai ellátás: az óvodai, iskola dadogó csoport, valamint az utóbbi évben a felsős diszlexiás gyermekek ellátása. Vezetőként átérezte és segítette a kezdő fiatal kollégák beilleszkedését a közösségbe.

Pregitzer Jánosné
Pregitzer Jánosné 1974 óta dolgozik a pedagógus pályán. A Hartyán Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskolában 1987 óta tanítja a matematikát. Módszertani kultúrája példamutató. A fiatal pályakezdő tanárok beilleszkedését és munkáját jó érzékkel segítette. Tanítványai eredményesen szerepeltek különböző matematika versenyeken. Nagy szeretettel és odafigyeléssel vette körül osztályának tagjait. Tanítványai ma is állandó vendégei, pedig már rég felnőttek.

Puskely Péterné
Puskely Péterné a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ Szövőgyár utcai óvodájában megalapítása óta, 1976-tól dolgozik. Szakmai lelkiismeretesség, következetesség, gyermekek iránti tisztelet és szeretet jellemzi. Módszertani tudásának bővítésére mindig törekedett, a megszerzett ismereteket szívesen adta tovább fiatalabb kollégáinak. Az óvodapedagógusi munkája mellett az intézményegység-vezető helyettesi teendőket is ellátta.

Soóky Judit
Soóky Judit 1971 óta dolgozik a XV. kerületben és 1972-től a Dózsa György Gimnáziumban. Szakmailag felkészült, kiváló biológia-kémia szakos pedagógus. 1997-ben igazgató-helyettes lett. Kedves, barátságos, vidám személyiség. Pedagógusi munkájára a következetes szigor, és egyben a gyerekek iránti humánum és empátia jellemző. A tehetséggondozás, és a biológia tantárgy megszerettetését mindig fontosnak tartott. Osztályfőnöki munkáját is a gyerekek iránti szeretet és odafigyelés jellemezte. Segítségére az iskolai minden területén mindig, mindenben és mindenki számíthatott.

Steinecker Árpádné
Steinecker Árpádné 1974 óta dolgozik kerületünkben. Pedagógiai munkája kiváló, amit a versenyeken elért, jó helyezések is bizonyítanak. Kapcsolata munkatársaival és a szülőkkel korrekt. Segítőkész, önzetlen ember, mindenkor lehet rá számítani. Szívesen ad tanácsot, segítséget pályakezdő tanároknak. A Pedagógus Szakszervezet munkájában is nagy részt vállalt. Kollégái érdekeit messzemenően képviselte.

Tamás János
Tamás János pályáját tanítóként kezdte, majd 1985-ben technika szakos általános iskolai tanári képesítést szerzett. 1977 óta tanít a László Gyula Gimnázium Általános Iskola és Óvodában. 29 éves tanári pályafutása alatt magas szakmai színvonalon tanította tantárgyát, e mellett lelkiismeretes osztályfőnökként bizonyította pedagógiai rátermettségét. Igényes, a szépre nyitott, szorgalmas, segítőkész tanár, akinek lelkesedése példaértékű fiatalabb kollégái előtt is. 15 éve vezeti az iskolai DSE-t és az ezen belül működő kézilabda szakosztályt. Három évtizedes kiemelkedő munkája alapján az iskola meghatározó tanáregyénisége volt.

Török Erzsébet
Török Erzsébet 1982-ben szakoktatói képesítést szerzett. Azóta tanít a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában. 1986-ban fizika tanári végzettséget szerzett. 24 évet töltött az iskolában, ez alatt kiemelkedő szorgalommal és odafigyeléssel tanította a technika és a fizika tárgyakat. Hivatástudata és problémaérzékenysége mindvégig alkalmassá tette őt arra, hogy jó osztályfőnökként tevékenykedjen. Az intézmény egyik legmegbízhatóbb, humánus tanár egyénisége volt.

Vajda Józsefné
Vajda Józsefné 2000-ben került a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ, Óvoda, Általános Iskolához. Rövid idő alatt olyan kapcsolatot tudott kiépíteni tanítványival, hogy azok szinte bálványként tisztelték. Minden osztályánál abból indult ki, hogy nem csak tanító néninek, hanem szülőnek, barátnak is kell lennie. Pedagógiai érzékenysége abban rejlik, hogy rövid idő alatt felismeri, mi nyomja egy-egy gyerek szívét. Minden tanítványában azt próbálta erősíteni, amiben tehetséges. A pályán eltöltött negyven év alatt megmaradt töretlen optimizmusa abban, hogy a gyerekeket arra kell nevelni, hogy a ?mindennaposban? is keressék a ?csodálatost?.

A XV. kerületi önkormányzat képviselőinek és vezetőinek nagy örömet jelent minden évben az 50, 60, 65, 70 évvel ezelőtt szerzett diplomák elismeréséül adományozott díszoklevelek átadása.
A díszokleveleket Hajdu László polgármester és Ambrus János a Művelődési Oktatási és Sport Bizottság elnöke adta át.

50 éves diplomájának elismeréséül aranyoklevélben részesül:

Bella Ferenc
Bella Ferenc a Pécsi Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakán 1956-ban államvizsgázott. 1964-ig tanárként, 1964-1971-ig igazgató-helyettesként dolgozott a dukai általános iskolában. 1971-től másfél évig a XV. kerületi Sződliget u. Általános Iskolában tanított, majd 1972. novemberétől a XV. kerületi Kavicsos Közi Általános iskola igazgató-helyettese 1977-ig. 1977-től ugyanebben az intézményben nyugdíjba vonulásáig matematikát és fizikát tanított 1996-ig.

Bende Gusztávné
Bende Gusztávné az óvónőképzőt a Nyírbátori Állami Óvónőképzőben végezte 1956-ban. Első munkahelye a Nyírvasvári Idény Napköziotthon volt, majd a Karcagi Kuthen úti óvodában kapott állást. 1963-tól nyugdíjazásáig, 1999-ig a XV. kerületben dolgozott. 35 éven át a Nádastó park 1. számú Napköziotthonos Óvoda vezetője volt.

Bihari Lászlóné
Bihari Lászlóné 1955-ben általános iskolai tanítói oklevelet szerzett a Lővey Klára Tanítóképzőn. 1958-ig a mezőszilasi Általános Iskolában tanított, majd 1958-1990-ig Budapesten a VI. ker. Bajza u-i Általános Iskolában dolgozott. 1974-1977-ig a Külügyminisztérium Moszkvai Magyar Nagykövetség Honismereti Iskolájában is tanított. 1990-ben vonult nyugállományba.

Bozsér Pálné
Bozsér Pálné Budapesten a Teleky Blanka Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet 1956-ban. 16 évig a dányi Állami Általános Iskolában tanított. 1971-ben a XV. kerületi Pattogós u-i Általános Iskolában kapott állást, ahol 1995-ig dolgozott. 1996-tól, már mint nyugdíjas a Kavicsos köz 4. szám alatti Általános Iskolában tanított további nyolc éven át. 49 évet töltött el a pedagógusi pályán.

Dr. Bádonyi Istvánné
Dr. Bádonyi Istvánné a Szegedi Pedagógiai Főiskola ének szakán végzett 1956-ban. Első munkahelye a Budakeszi Általános Iskolában volt. Itt négy évig tanított. 1959-1990-ig, nyugdíjba meneteléig, majd további két éven át a XV. kerületi Rädda Barnen Általános Iskolában tanított éneket. 1995-2000-ig a Szigethalmi Általános és Zeneiskola énektanára volt. Jelenleg a XV. kerületi Idősek és Nyugdíjasok Egyesületének tagja, és az énekkar vezetője.

Gyuris Anna
Gyuris Anna a tanítói diplomáját Budapesten a XIV. kerületi Állami Tanítóképzőben szerezte 1955-ben. Pályáját a Viola utcai iskolában kezdte. Tanított az Attila utcai Általános Iskolában, a IV. kerületi Bányai Júlia Nevelőotthonban, majd a II. kerületi Vöröshadsereg úti fiú nevelőotthonban. 1969-ben a XV. kerületi Czabán Samu téri iskolában napközivezető lett. 1970-ben a Lenin úti Általános Iskolába került tanítónak, majd 1977-től a Pattogós utcai Általános Iskola igazgató-helyettese lett. 1979-től a Kozák téri Általános Iskola igazgatója volt 13 évig, nyugdíjazásáig.

Katona Éva
Katona Éva 1956-ban a budapesti Teleki Blanka Tanítóképzőben diplomázott. Pedagógusi pályáját a felsőgödi Általános Iskolában kezdte. 1972-ben a XV. kerületi Pattogós utcai Általános Iskolában kapott állást, ahol 1991-ig, nyugdíjazásáig dolgozott. Ezalatt az időszak alatt az intézményben ellátta a könyvtárosi feladatokat is, 1973-ban a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar tanári oklevelet szerzett, 1980-ban igazgató-helyettesi kinevezést kapott. Pályája során több kitüntetésben is részesült.

Kántor Lajosné
Kántor Lajosné 1956-ban a budapesti Zirzen Janka Állami Tanítóképzőben szerezte diplomáját. 1962-ig a székesfehérvári Május 1. úti Általános iskolában tanított, majd áthelyezéssel 1971. augusztusától a XIV. kerületi Álmos Vezér utcai Általános Iskolában folytatta munkáját. 1972. szeptemberétől a Füredi utcai Általános Iskolában tanított. 1978. augusztusában a XV. kerületi Frankovics Mihály utcai Általános Iskolába került. 1983-tól igazgató-helyettesként dogozott a XV. kerületi Árendás közi iskolában, majd 1988. augusztusától ugyan ebben a munkakörben folytatta pályáját a kerületi Kurimszky Sándor Általános Iskolában. Innen vonult nyugállományba 1992-ben.

Molnár Gyuláné
Molnár Gyuláné óvónői képesítését 1953-ban szerezte a budapesti XIII. kerületi Huba utcai Állami Óvónőképzőben. Munkásságát Kókán kezdte, majd Budapesten folytatta. 1965-ben kérte áthelyezetését a XIII. kerületből kerületünkbe, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig dolgozott a Patyolat utcai óvodában.

Paróczi Józsefné
Paróczi Józsefné diplomáját 1956-ban a gyulai Állami Óvónőképzőben kapta. 1962-től 1996-ig kerületünkben dolgozott. Többek között a Rákos utcai Napköziotthonos Óvodában óvónőként, a Mézeskalács téri és a Hartyán közi óvodában vezetőként, a IV. sz. Összevont Óvodában óvónőként. 13 évig a Pedagógus Szakszervezet XV. kerületi szervezetében volt tagozatvezető, majd bizalmi. Számos kitüntetéssel ismerték el munkáját.
Egészségügyi állapota miatt ma este nem tudja személyesen átvenni a díszdiplomát.

Regős Ferencné
Regős Ferencné 1955-ben az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakán szerzett tanári oklevet. 1960-tól Budapesten az Egressy úti Kertészeti Technikuban tanított nyugdíjazásáig. Az iskola nappali tagozatán matematikát oktatott és az osztályfőnöki munkaközösség vezetését látta el. Az esti, illetve a levelező tagozaton matematikát tanított. Egykori kollégái és tanítványai is tisztelik kiemelkedő tudása és emberszeretete miatt.

Schiller Györgyné
Schiller Györgyné 1956-ban Budapesten a Bezerédj Amália Állami Óvónőképzőben diplomázott. Még ebben az évben a kerületi Kolozsvár utcai óvodában kezdett dolgozni óvónőként, később vezető óvónőként. Az intézmény megszűnése után 1983-ban az I. sz. Összevont Óvodák Aulich utcai óvodájába folytatta munkáját 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként még egy évet a Mézeskalács téri óvodában tevékenykedett. 45 éven keresztül nevelte kerületünk gyermekeit. Még ma is nagy szeretet veszi körül kiemelkedő munkássága miatt.

Schlenker Emilné
Schlenker Emilné óvónői képesítését 1951-ben szerezte. Két évig a budapesti Textilfestő Gyár óvodájában dolgozott, majd 1953-tól a Fővárosi Villamosvasút óvodáiban folytatta a gyermekek nevelését 1988-ig, egészen nyugdíjazásáig. Ebben az időszakban csoportvezetőként és vezető óvónőként is tevékenykedett. Pályafutása során több elismerésben is részesült.

Szatmári Károlyné
Szatmári Károlyné 1956-ban kapta kézhez tanítói oklevelét a budapesti III. kerületi Állami Tanítóképzőben. 1957-1992-ig kerületünkben tanított. Utolsó munkahelye a Kontyfa utcai Általános Iskola volt, ahol 1974-1992-ig tanított. Innen vonult nyugdíjba is. Az iskolai sport terén tanítványival kerületi és budapesti szinten is jelentős eredményeket ért el. A kerületi Nevelési Tanácsadóban évekig segédkezett, 15 évig a Szakszervezeti Bizottságban munkálkodott, mint ellátási felelős. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték.

Szőke Lajosné
Szőke Lajosné tanítói diplomáját 1956-ban Kecskeméten az Állami Tanítóképzőben szerezte. Gyakorlóévét a kállósemjéni Általános Iskolában töltötte. A tanítói oklevél megszerzése után Balkányon az Állami Nevelő Intézetben, majd 1957-ben a kartali Általános Iskolában tanított, 1958-tól Galgahévízen 8 évig folytatta munkáját. 1966-ban költözött családjával Budapestre. 1967-1992-ig nyugdíjazásáig a Belügyminisztérium Gyermekotthonában dolgozott. Nyugdíjazása után még 10 évig különböző iskolákban volt napközis nevelő. Munkáját több kitüntetéssel értékelték.

Szőllős Andrásné
Szőllős Andrásné a budapesti XIV. kerületi Tanítóképző Intézetben szerzett diplomát 1956-ban. Első munkahelye a XV. kerületi Tóth I. utcai Általános Iskola volt. 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig ebben az intézményben tanított. Volt munkaközösség-vezető, igazgató-helyettes. Tanítványai a tanulmányi versenyeken az élvonalban végeztek. Több alkalommal tartott kerületi bemutató órákat is. Szakmai munkája elismeréseként kitüntetést is kapott.

60 éves diplomájának elismeréséül gyémántoklevélben részesül:

Bathó Tivadarné
Bathó Tivadarné 1946-ban a budapesti állami gróf Brunszvik Teréz Óvónőképző Intézetben szerzett oklevelet. 1948-ig a Szikra Gyermekotthonban dolgozott. 1983-ig a Belügyminisztérium Óvodáiban 15 évig óvónő, 20 évig vezető óvónő volt. 1983-ban vonult nyugdíjba. Jó munkáját kitüntetéssel is elismerték.

Halmai Antalné
Halmai Antalné óvónői diplomáját 1946-ban a budapesti Szent Lujza Intézeti Római katolikus Óvónőképző Intézetben kapta. 1960-ban kezdett dolgozni Budapesten. 1971-ig Újpesten volt óvónő, majd a Tóth I. utcai óvodában, a Patyolat utcai óvodában. Végül a Rákos út 163. sz. tagóvodának volt vezetője. Munkáját kitüntetéssel jutalmazták. 1981-ben ment nyugdíjba, de a munkát 1987-ig folytatta a Testvériség téri óvodában.

Kardos Sándorné
Kardos Sándorné tanítói oklevelét a nyíregyházi Kálvineum Református Tanítóképző Intézetben szerezte 1946-ban. Tanított Nyíregyházán és Makón. Szegeden elvégezte a Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakát. 1979-től 1983-ig a nyíregyházi Kölcsey utcai Kisegítő iskolában, továbbá a Szarvas utcai Kisegítő Iskola és Nevelőotthonban tanított nyugdíjazásáig.

Regős Ferencné
Regős Ferencné a budapesti II. kerületi Állami Tanítónőképző Intézetben 1946-ban szerzett oklevelet. Szécsényben a Római Katolikus Elemi Leányiskolában, mint egyedüli világi tanító kezdte a pedagógusi pályát. Esténként a dolgozók iskolájának osztályaiban is tanított. 1952-ben meghívták óraadónak a helybéli mezőgazdasági technikumba. 1955-ben a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola matematika-fizika szakán tanári diplomát szerzett. Pályáját nyugdíjazásáig tanári munkakörben folytatta.

Soós Károlyné
Soós Károlyné óvónői képesítését az Állami gróf Brunszvik Teréz Óvónőképző Intézetben 1946-ban szerezte. 1947-1974-ig a hatvani Bajcsy-Zsilinszky úti II. sz. Általános Iskola Óvoda vezetője volt. 1975-től Budapesten a IV. kerületi MÁV Napköziotthonos Óvoda vezetője 7 évig. 1984-ben kerületünkben az Árendás közi óvodában dolgozott óvónőként nyugdíjazásáig.

65 éves diplomájának elismeréséül vasoklevélben részesül:

Bohár Károlyné
Bohár Károlyné 1941-ben végzett az Angolkisasszonyok Budapesti Királyi Katolikus Tanítónőképző Intézetben. 1951-től 31 évig tanított kerületünkben. 1956-ban tanári diplomát szerzett. 26 évig a Kozák téri Általános Iskolában, nyugdíjba vonulása után a Kontyfa utcai iskolában tanított.

Dr. Szalay László
Dr. Szalay László 1941-ben szerezte diplomáját a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1941-ben tanári állást kapott abban a középiskolában, ahonnan egyetemre ment. Egykori tanárai szeretettel fogadták. Később kinevezték az iskola igazgató-helyettesének, majd igazgatójának. 60 éves korában igazgató-helyettesként ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulás után még három évig tanított 1980 végéig. Pedagógusi hivatásának szentelte életét. Munkája elismeréseként több kitüntetésben is részesült. 33 éve kerületi lakos.

70 éves diplomájának elismeréséül rubinoklevélben részesül:

Frenyó László
Frenyó László a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1936-ban magyar-latin szakos diplomát szerzett. A diploma után Orosházára került, ahol az Evangélikus Gimnázium alapító tanárainak egyikeként tartják nyilván. 1947-től az Evangélikus Általános Iskola megválasztott igazgatójaként folytatta munkáját. 1953-tól Szentesen a Közgazdasági Technikumban, a későbbi Közgazdasági Szakközépiskolában tanított magyart az igazgatóhelyettesi teendők mellett. Sok száz tanítvány nagy tisztelettel vette körül az évtizedek során. Mozgásában ugyan már korlátozott, de szellemileg továbbra is frissen telnek napjai. Nagy jelentőségű számára tanítványai őszinte szeretete és tisztelete, akik közül sokan a mai napig is felkeresik pestújhelyi otthonában.

A köszöntéseket követően Ambrus János mondta el pohárköszöntő szavait, melyben külön kiemelte, hogy ezen a napon nemcsak a pedagógusok egész éves munkáját kell megköszönni, hanem külön köszönet illeti a gazdasági és technikai munkatársakat is.
-Jó néhány éve ezen a napon ünnepeljük a pedagógusokat, de az igazi köszönet akkor van, amikor a hajdani diákok összegyűlnek és a tanáraik hajdani mondataira, tetteire emlékeznek. A köszönet az emlékezésben van.
A MOS Bizottság elnöke szintén visszaemlékezett hajdani tanáraira néhány mondatban, így szót ejtett ének tanáráról, aki nemcsak az éneket, hanem a zene szeretetét is megtanította.
-Bárdosi Németh János szavait idézve: „Az vagy, ami a munkád, nem több és nem kevesebb, az eltűnő időből ez őriz meg”.