Menu

Lezárult az önerős járdafelújítási pályázat!

2020.08.06.

A célra biztosított 80 millió forintos keret kimerült, így nem lehet már pályázni.

Az idei önerős járdafelújítási pályázatra szánt költségforrás kimerült a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Főosztályának tájékoztatása szerint, ezért a pályázat lezárult. A 2020. augusztus 6. (csütörtök) 13.00 óra után beérkező pályázati adatlapok bizottsági elbírálására már nincs lehetőség.

A képviselő-testület a 2020-as kerületi költségvetésben 80 millió forintot biztosított az önerős járda-felújítási pályázathoz. A pályázat elsődleges célja az, hogy az Önkormányzat a lakosság, illetve az egyes szervezetek igénye alapján, a finanszírozásba való bevonásukkal végezze el a rossz műszaki állapotban lévő szakaszok teljes felújítását.

A pályázati kiírás ideje alatt több mint 150 járdaszakasz (körülbelül 2,5 km hosszúságban) és több mint 80 darab gépkocsi behajtó felújítására érkezett igény. A pályázók létszáma, illetve felújítási igénye az előzetes számok alapján a költségvetési keretet már kimerítette, így a pályázatok befogadása ezt követően már nem lehetséges.

A Városgazdálkodási Főosztály a beérkezett pályázatok elbírálásáig kéri a résztvevő lakosok és szervezetek szíves türelmét!

(Cs.B.)