Menu

Földieper és szerb ízek

2006.06.01.

A Kolozsvár NOK-ban a héten is sok izgalmas dolog történt: május 24-én a legkisebbektől a szülőkig, pedagógusokig nagyon sokan gondolták úgy, hogy a Kihívás Napján ők is gyűjtik a pontokat némi sportolással, majd május 2-án a pedagógusok indultak el Szerbiába egy rövid tantestületi kirándulásra.

Az eseményekről Nagy Kriszta, szabadidő-szervező számolt be:
-A Kihívás napján a Mézes óvodába járó gyermekek, szüleik és a pedagógusok együtt mozogtak, a csoportok egymással versenyeztek, hogy ki teljesíti a legtöbbet, melyik csoport szülei bizonyulnak a legaktívabbnak. A nap reggel nyolc órakor a szülők, a gyerekek és a pedagógusok közös zenés tornájával indult. Majd a szülők megmérettetése következett: választhattak labdapattogtatás, fekvőtámasz, guggolás, karikázás, ugráló kötelezés között. Teljesítményüket a „szigorú” óvónőkből álló zsűri értékelte. A délelőttöt a gyerekek csoporttornával és labdajátékokkal fejezték be. Délután ismét a szülők sportoltak, versenyeztek egymással, végül közös zenés tornával zárták a napot. A verseny eredményeként kiderült, hogy a legaktívabbak a nagycsoportos szülők voltak, ezért csoportjukat egy nagy tál földieperrel jutalmazták.
-Az ovisok programjával egy időben a Kolozsvár Általános Iskolában május 24-én a Kihívás napja zenés tornával indult, amit a nyolcadikos lányok tartottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A reggeli edzésen több mint kétszázan mozogtak együtt a lelkes nyolcadikosok irányítása alatt. Ezt követően egész nap az osztályok, rendhagyó órák keretében játékos vetélkedőkkel mérték össze erejüket.
-Május 26-án a Kolozsvár Általános Iskola pedagógusai tantestületi kirándulásra indultak Szerbiába. Az úticél Szabadka volt, amely Újvidék után a Vajdaság második legnépesebb városa, fontos kulturális és ipari központ. Megnéztük a város legreprezentatívabb épületét, a méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő szecessziós Városházát. Majd a szabadkaiak „Váci utcáján” végighaladva jutottunk el a Szabadkai Népszínház korinthoszi oszlopos épületéig, ahol többek között Blaha Lujza kezdte pályafutását. Szabadka központját a századforduló épületein kívül két új szökőkút teszi még barátságosabbá, amelyeket csakúgy, mint a városházát Zsolnay kerámiával fedtek. Útközben betértünk egy hangulatos étterembe, ahol megismerkedtünk a szerb konyha ízeivel és kipihenhettük a hosszú út fáradalmait- fejezte be beszámolóját Nagy Kriszta.

Kapcsolódó hírek: