Menu

Kerületi fejlődés, kormánypárti gáncsolás

2020.07.16.

A helyi fideszes képviselőknek mélységesen fáj, hogy a járványhelyzet és a minden helyi akaratot eltiporni akaró kormányzati megszorítások ellenére haladunk előre, ezért minden érdemi tájékozódás nélkül összevissza beszélnek a XV. kerület életéről – állítja Tóth Imre alpolgármester. A Mindenki a Tizenötödikért frakcióvezetőjével arról beszéltünk, mi történik most a városrészben és ki, mit akar meglátni ebből.

A járványhelyzet enyhülésével nemcsak visszatért az élet a XV. kerületbe, hanem teljesen új lendületet kapott a városrész szépítése, fejlesztése. Előtörtek a visszatartott energiák?

Valóban ez történt, és az energiákat nemcsak a járványhelyzet, hanem a tavalyi év is visszafogta. Emlékezzünk, 2019-ben majdnem egy évig nem volt elfogadott költségvetése a kerületnek, a fideszes képviselők blokkolása miatt nem tudtuk elfogadni a büdzsét – vagyis nagyon keveset tudtunk megvalósítani a terveinkből.

Az önkormányzatokkal kapcsolatban mostanában folyamatosan megszorításokról hallani, honnan van akkor minderre forrás?

Mint említettem, a fideszes blokkolás miatt a tavalyi költségvetésben szereplő fejlesztéseket csak előkészíteni, elindítani tudtuk, vagyis nagyon jelentős maradvány keletkezett. Így az első félévben több, 2019-re tervezett beruházást is végrehajtottunk.

Melyek voltak ezek, az itt élők mindennapjait szolgáló beruházások?

A teljesség igénye nélkül is nagyon sok munkát tudok felsorolni, hiszen megújult a Veresegyházi utca, rendeztük a fasort a Sződliget utcán, illetve utóbbin biztonságossá tettük a kereszteződést a Fő útnál, zajlik a Batthyány utca felújítása. Parkolókat alakítottunk ki, újítottunk meg a Cserba Elemér utcában, a Kossuth utcában, a Nyírpalota úton és a Mézeskalács téren, Rákospalotán növeltük a 30-as, forgalomlassított övezet biztonságát. Csinosítottuk tereinket, parkjainkat az Énekes utcában és a Törökszegfű téren. A karantén alkalmat adott az óvodákban szükséges munkákra: a Bújócska Tagóvoda tálalókonyhája megújult, a Szövőgyár utcában csoportszobát újítottunk fel. Köztereinken is gondoltunk a kisebbekre, hiszen 17 játszótéren végeztünk újításokat. Az egészségügyre is volt figyelmünk, hiszen megérkezett a CT-gép a Rákos úti szakrendelőbe, és korszerű laborgép is munkába állt. A Polgármesteri Hivatal épületében ugyancsak változások zajlanak: épül az akadálymentes lift, és újjávarázsolták a Házasságkötő termet. Köszönet minden hivatali munkatársnak és önkormányzati dolgozónak, aki lehetővé tette ezeket a fejlesztéseket!

Kényes kérdés, de mekkora lehet a kormányzati elvonás, illetve a bevételkiesés 2020-ban?

Világosan elmondtuk, hogy idén 3-3,5 milliárd forintra rúg majd az elvonás, valamint a járvány miatti bevételkiesés, és utána további 4,4 milliárd forintot tesz ki négy év alatt a kormányzati sarc. Azonban nem tőlünk, városvezetőktől veszi el ezt a pénzt, hanem az itt élőket rövidíti meg Orbán Viktor, akit egyedül a bosszú vezérel és az, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a fideszes településeket pedig hálás kegyeltekké idomítsa! Ő egy fordított Robin Hood, aki a néptől veszi el a pénzt és adja oda a főuraknak, vagyis a Mészáros Lőrinceknek és Tiborcz Istvánoknak.

Mit mondanak erre a helyi kormánypárti képviselők, akiknek szintén az lenne a dolguk, hogy az itt élőkért dolgozzanak?

Ők csak a kormányzati propaganda szövegeit tudják ismételni, minden héten abból a kottából kell játszaniuk, amit Habony Árpád szerzett, és amelyet Rogán Antal hangszerelt. A tavalyi költségvetési viták hevében többször is a kerület gyilkosainak neveztem a Fidesz politikusait. Mára be kell látnom, tévedtem, korrigálnom kell: nem gyilkosok ők, hanem gyámolatlan, „bőgő óvodások”. Rögtön szeretnék elnézést kérni a megbántott kicsiktől, de ami az esetükben életkori sajátosság, az a helyi, vesztes fideszesek esetében szánalmas szerepzavar. Ha elveszik a játékukat, vagyis a választási vereség miatt nem tudnak a saját zsebükre figyelve uralkodni a kerületen, akkor szaladnak az óvónénihez, vagyis a propagandamédiához. Ha ez nem jön be, akkor meg mennek Apához, akiből – szerintük – csak egy van, Orbán Viktor. Amikor az elvonásokról beszéltünk, a helyi fideszesek azt mondták, nincsenek is elvonások, valójában több forrásunk lesz, és felajánlották, hogy lobbiznak a kormánynál fejlesztésekért. Látjuk, hogy mi lett ebből: lobbizás helyett a lakájmédiához szaladgálnak, hogy sületlenségeket beszéljenek, hogy lejárassák a kerületet.

Mire gondol?

A kerületi fideszes vezetők, Pintér Gábor, illetve a frakció vezetésében utódja, Lehoczki Ádám az önkormányzat, a kerület és a főváros alapvető működését sem ismerik. Még ezen is túl lehetne lépni, de ők kérdezni sem hajlandóak, hanem rögtön kihívják a Magyar Időket – pardon, most Magyar Nemzetnek nevezik – és butaságokat nyilatkozgatnak. Eleve öngól a Drégelyvár utcai felüljáró felújítása miatt támadni a kerületet, hiszen az Tarlós István sara: addig gáncsolták a XV. kerületi útfelújításokat, hogy a hidat egyik napról a másikra le kellett zárni, hogy össze ne dőljön.

Mi a helyzet a Kolozsvár utcai piac melletti lezárással?

Ha kérdeztek volna, tudnák: már folyik az engedélyeztetés a BKK Közútnál annak érdekében, hogy a piac mellett új parkolókat hozzunk létre. Többször is ott voltam a helyszínen, amikor egyeztetett a hivatal, a választókerület fiatal, agilis képviselője, Gyurkó Dániel, a piacüzemeltető Csapi-15 Kft., valamint a bérlők közössége. Ráadásul olyan, rézsűn kialakított, a lakossági és bérlői igényeknek megfelelően kialakított parkolók lesznek, amelyek megkönnyítik a piac elérését. A fakenews-gyár cikkében panaszkodó Pléhcsárdánál pedig jobban tennék, ha a kormánypropaganda helyett inkább a Nébih előírásaival barátkoznának behatóbban.

Lehoczki Ádám a Fő tér állapotát is bírálta, talán tévedett?

Azt gondolom, hogy a képviselő lakóhelye, Rákospalota-Kertváros nincs olyan messze Újpalotától, hogy ne tapasztalhatná: a Fő téren a tisztaság az úr, a közteresek pedig kiemelten figyelik a környéket. Ha nem talált vizet a szökőkútban, az nem a fürdőző hajléktalanok, hanem munkavédelmi előírások miatt van: így biztonságosabb szerelni a kút világítását. Ismételni tudom magam: ha Lehoczki Ádám nyilatkozat helyett kérdezett volna, most okosabb lenne. De a helyi Fidesznek mélységesen fáj, hogy a járványhelyzet, a minden helyi akaratot eltiporni akaró kormányzati megszorítások ellenére haladunk előre, ezért inkább minden érdemi tájékozódás nélkül összevissza beszélnek a XV. kerület életéről.

Lát esélyt az együttműködésre a kerület érdekében?

Egyáltalán nem, mert a fideszesek csak rombolni tudnak, Lehoczki frakcióvezető még a polgármester nevét sem tudja helyesen. Mondhatnám, szerencsére a rosszindulat felkészületlenséggel, lustasággal párosul az esetükben, de rövidlátó lennék, ha így gondolkodnék. Egyébként is nagyapám egyik bölcsessége jut eszembe a helyzetről. Olyan velük vitatkozni, mint a galambbal sakkozni, aki ugrál a táblán, odapiszkít, és azt kiabálja, hogy „én nyertem, én nyertem!” Az a szomorú, hogy a fideszesek tényleg sakktáblának tekintik a kerületet és nem itt élőket, hanem csak bábukat látnak, akiken bármikor átlépnek.

(Cs.B.)

Fotók: Nagy Botond/XV. Média