Ballagás után irány az érettségi, a felvételi

A kerületi honlap munkatársai a Dózsa György Gimnázium ballagására látogattak el, így Dinnyei Béla, filozófia szakos tanár úr búcsúszavaival indítjuk el a megmérettetések előtt álló diákokat az ÉLETBE.
-Amikor a szervezők megbíztak e megtisztelő feladattal, felkérésük olyan váratlanul ért, mint a kocsmázás után a közúti ellenőrzés, ráadásul azzal sem számoltam, hogy a megbízatás mennyi nehézséget tartogat.
Két év után ismét az ünnepi szónok szokatlan szerepére vállalkozom, de remélem, hogy senkinek nem fogok csalódást okozni. Megígérem nektek, hogy őszinte leszek, mint egy rockballada, és meglepő, mint egy Szondi-teszt eredménye. Megtisztelő és kissé kényelmetlen ez a helyzet, hiszen az elmúlt hetekben nagy szabású beszédektől volt hangos az ország. A felemelő szónoklatok és a kollektív hisztéria nagy lármája után végre megnyugodva nézhetünk egymás szemébe, és talán beszélhetünk az igazán fontos dolgokról is.
Neurotikus természetem átka, hogy ismét feltettem magamnak a kérdést: Most vajon mit mondhatnék nektek?
Jövőbe mutató szép szavakat a nagybetűs életről vagy didaktikus értékelést az iskolában eltöltött idő hasznáról?
Tartózkodni fogok a lendületes útmutatástól is, amelyen egykor nagy vezéreink idomították alattvalóikat, mert nem úgy szeretem az ünnepi alkalmakat, ahogyan a látványos ceremóniák virtuózai elképzelik.
A keresztény ünnepek előtti téboly idején is rettegek a szupermarketek polcain twistelő Mikulástól, akárcsak a Stile Nacht-ot éneklő elektromos rénszarvastól, mert a látvány és a tárgyak fétisébe merülő szeretet hamis gesztusaitól nem látjuk a lényeget. Ezért kelt bennem aggodalmat mindenféle ünnepély, ha csak a rítus nyelvén szólal meg, és ezért van bennem keserűség, ha a valentin-napi plasztik-szívecskék elárasztják a várost, mint régi május elsejéken a vörös lobogók.
A különbség -vesztünkre- csak annyi, hogy a Moszkvából távirányított komisszárok mágiájában csak kényszerből vett részt a nép, ma pedig önként termelünk extraprofitot a virágárusoknak minden sátoros ünnepen.
Ne értsetek félre, nem akarok ünneprontó lenni!
Biztosan megdöbbenne az ifjú pár, ha a plébános a rájuk váró komor jövőt ecsetelné az esküvő napján, és ha a boldogság reménye helyett az unalmas hétköznapokról, civakodásról és házasságtörésről prófétálna az ihletett pillanatban. De megbocsáthatatlan lenne az is, ha a képmutatás zsákutcájába csalnálak benneteket.
A ballagás szép hagyomány és felejthetetlen alkalom minden szerencsés életében, aki eljut a tizenkettedik tanév végéhez, ám mégsem ez a legmegfelelőbb pillanat a nagy igazságok kimondásához. Méltatlan lenne a helyzethez, ha lapos bölcsességekkel búcsúznék tőletek, miképp Mónika vagy Balázs ad lendületes összegzést a helyes életvezetés fortélyairól a délutáni bulvárblokk közepén.
Engedjétek meg, hogy elverjem a port a nagy igazságok némelyikén!
Kezdhetném azzal, hogy kiléptek a sokat emlegetett felnőtti életbe, ahol anyu gondoskodása vagy apu haragja éppúgy nem segít, mint a tanárok aggodalma, vagy az okos szentenciák. A felnőtti élet biztosan nem akkor kezdődik, amikor kiállítják az érettségi bizonyítványt, de nem a pubertáskor és nem is a munkaviszony kezdetével. Talán akkor érünk meg igazán, amikor feladjuk a nagy terveket és a rózsaszín illúziókat, amikor megértjük, hogy az élet leginkább hétköznapi, a születéstől a halálig. Jó nyomon csak akkor járok, ha a mindennapi lét tudata megelégedéssel tölt el, és nem ábrándozom többé egy sosem lesz, lehetetlen jövőn.
Esetleg a magyar alkat átka, hogy kivételes pillanatokban mindig megragadjuk az alkalmat silány bölcsességeink ismételgetésére vagy vélt erkölcsi igazságaink mantrázására.
Közéletünk szómágusai néhány évvel ezelőtt divatba hozták a tudásalapú társadalom és az élethosszig szóló tanulás frázisait. A felsőoktatási intézmények burjánzásával előbb-utóbb oda jutunk, hogy az egész országot ellepik majd a diplomások, ahol nem lesznek többé titkárnők, csak Manager-asszisztensek, ahol nem lesznek utazó ügynökök, csak területi képviselők. Talán jót tesz a hiúságnak, ha elhitetik velünk, hogy parancsnoknak születtünk és kiskatonára nincs többé szükség.
A tudásalapú társadalom szólama ízletes narkotikum addig a pillanatig, amikor kilépünk a munkaerőpiacra és emberi erőforrásainkat áruba bocsátjuk.
Mellőzöm a nagy szavakat akkor is, amikor itteni tanulmányaitokra gondolok. Nagy kihívás előtt álltok, hiszen egy reformfolyamat kellős közepén indultok az érettségire, amelynek rendszere mára már szinte átláthatatlan gépezetté vált.
Ám legyen enyhítő körülmény a pedagógusok felé is, hogy sokszor magunk sem tudhatjuk, mit kívánnak tőlünk a rendszer irányítói, és milyen terveket szövögetnek a mindenkori hatalmasok. Remélem, senki nem fél attól, hogy az iskola emelt szintű gyermekmegőrző intézménnyé válik, de joggal aggódhatunk azon, hogy munkánk fokozódó ellenállásba ütközik. Az ellenállás oka azonban nem ti vagytok, hanem a helyét és célját kereső társadalom, aki másfél évtized alatt képtelen volt feldolgozni traumáit és a történelem terhét.

Végezetül a banális erkölcsi törvények hiábavalóságával szeretném hallgatóimat letaglózni. Oktatási törvényünk passzusai szerint az iskolai képzés célja többek között a fiatalok egészséges erkölcsi fejlődésének biztosítása, valamint autonóm és szocializált emberré nevelése volna.
Ha felidézem egykori tanáraimról készített virtuális tablómat, rögtön megtalálom Feri bácsit, az új ember kovácsát, aki könyvből tanította a tigrisbukfencet, de lázas álmaimban időnként visszatér Gizi néni is, aki nem tudott belőlünk technikai zsenit nevelni. De éppúgy megtalálom gimnáziumi testnevelőmet, akitől megtanultam, hogy a sport nem káros az egészségemre, de említhetném a számtantanárnőt is, akinek tizenkét év óta hálás vagyok, hogy hiányos tudásom ellenére átengedett az érettségin.
Örömmel emlékszem mindazokra, akik nem az erény pulpitusáról hirdették igazságaikat, hanem megértették, hogy fiatalok, gyerekek voltunk. Isten óvjon bennünket a küldetéses moralistáktól, mert a moralistákból lesznek a legjobb terroristák.
Ne higgyünk a hamis próféta szavának, amikor erkölcsi nagyságával fenyeget és a mindenkori ifjúság állítólagos romlottságával szembesít, de ne dőljük be a totális demokrácia szemfényvesztőinek sem, akik az önpusztítás szabadságára buzdítanak.

Mondandóm végére érve szeretnék a szentimentális öreg bácsi szerepébe helyezkedni. Bár rengeteg nehézség vár rátok a jövőben, de generációtok talán szerencsésebb, mint a régebbiek. Akkor születtetek, amikor a szocializmus Behetmótja már haldoklott, és többé már nem futotta arra az erejéből, hogy újabb nemzedékeket kábítson el a hamis közösségi erény ópiumával. Remélem, hogy élni tudtok az új idők szabadságával, és életetek végéig élvezhetitek a cselekvő ember méltóságát, akárcsak a szólás és a gondolat élményét.
S hogy személyes benyomásaim se maradjanak szó nélkül:
Bár a filozófia oktatása időnként akadályversenyre emlékeztetett, de a nehéz terepviszonyok ellenére is hálás vagyok a jóindulatért és az emberi viszonyulásért, amellyel munkámat segítettétek az elmúlt két év során. Hiányozni fog a közvetlenség és a humorérzék, de azt hiszem, a sokszor nyers őszinteségetekből is sokat tanultam.
Talán, még elvonási tüneteim is lesznek, ha majd a közös filmezésekre vagy az emlékezetes beszélgetésekre gondolok. Örülök, hogy lehettem vitapartner vagy nagyi, szocializációs ágens, vagy sörtestvér, sőt néha filozófiatanár, de azt sem bánom, hogy harminc éves koromig kellet várnom életem legjobb osztálykirándulására.
A jövőben tanuljatok és dolgozzatok sokat, de ami a legfontosabb: Ne feledkezzetek meg az élet örömeiről sem!
A soron következő próbatételhez, az érettségihez mindenkinek sok sikert kívánok, s egyúttal köszönöm kollégáim áldozatos munkáját!
Minden jót kívánok!- mondta végezetül Dinnyei Béla tanár úr.

Kapcsolódó oldalak
Dózsa György Gimnázium honlapja

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)