Menu

A jókedvű Erzsi néni 100 éves lett

2006.04.29.

Újpalotán él 1974 óta Németh Istvánné Erzsi néni, aki tegnap ünnepelte századik születésnapját. Köszöntésére ellátogatott körzeti orvosa is, aki virágcsokrot hozott az ünnepeltnek, majd gyorsan visszament a rendelőbe, mivel Erzsi néni miatt érkezett csak egy pár percre.

Az ünnepeltnek Hajdu László polgármester, Király Csaba alpolgármester, Marsovszky Györgyné a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke, Kovácsné Márkus Éva, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője, valamint Németh Angéla önkormányzati képviselő gratulált.
A polgármester a hagyományoknak megfelelően átnyújtott egy emlékoklevelet, amelyen az olvasható, hogy Erzsi néni valóban száz éves lett.
Hamar került torta is az asztalra, s a 100-as gyertyát Erzsi néni egy szuszra fújta el. Az ünnepeltről unokája elmesélte, hogy mindig háztartásbeli volt, két gyermeke született, ám a fiát 14 évesen a második világháborúban elveszítette. A Neptun utcában 1974 óta lakik, s huszonhat éve hunyt el férje. Jelenleg a lakótelepi lakásban lányával és két dédunokájával él együtt, de unokája, annak férje és a harmadik dédunoka is XV. kerületi lakos.
Erzsike néni látása és hallása már nem az igazi, de nagyon jó kedvvel fogadta a gratulációkat és még puszit kapott mindenki, aki köszöntötte.
Mi is gratulálunk neki!

Kapcsolódó cikkek:










Képes beszámoló