Menu

Átadták a rendhagyó főzőverseny díjait

2020.05.27.

Köszöntötték a karanténkonyha kiválóságait.

A május elsejei programkavalkád a járványhelyzet miatt sajnos a XV. kerületben is elmaradt az idei évben. A sercegő hagyma illata sem járta be a Budai II. László Stadion és a Bányász park környékét. Az immár hagyományos főzőversenyen a bográcsok alatt is csak azon családok udvarán ropogott a tűz, akik az online lehetőséggel élve, pályáztak. Finomabbnál-finomabb ételek készültek a kerületiek konyháiban, amelyekkel szép számban neveztek a 2020-as rendhagyó főzőversenyre.

A pályázók közül az első öt versenyző részesült díjazásban. Az önkormányzat által összeállított ajándékcsomagokat és emléklapokat május 25-én a Polgármesteri Hivatal előtt adta át Cserdiné Németh Angéla polgármester, aki megköszönve valamennyi résztvevő munkáját elmondta, amint a lehetőségek adottak lesznek még idén bepótolják „élőben” is a kerületi megmérettetést.

Gratulálunk!

Díjazottak:

  • I. helyen végezett – Jóka Gáborné (722 lájk).
  • II. helyezett: Angyal Nóra (309 lájk),
  • III. helyezett: Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Cseke Júlia (201 lájk),
  • IV: helyezett: Csokonai Kulturális Központ Kikötő Ifjúsági Közösségi Tér, Bedő Mónika (175 lájk),
  • V. helyezett: Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Szabóné Koszty Gizella (165 lájk),

(A képen az első helyezett: Jóka Gáborné veszi át nyereményét)


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Cserdiné Németh Angéla polgármester rendhagyó online főzőversenyt hirdetett április végén. A Majális napja az, amikor már kora reggel összejönnek a kerületi civil és szakmai szervezetek tagjai, a különböző politikai pártok képviselői, a baráti társaságok, hogy egy közös főzőversenyen mérjék össze tudásukat. Az idei évben a koronavírus veszélyhelyzet kapcsán számtalan dologról kell lemondanunk, de a hagyományokat ápolva, tovább öregbítve szerette volna, ha „kicsit másképp is”, de megvalósul az esemény.

Így született meg az online főzőverseny gondolata. Arra hívta fel a lakosság, a civil szervezetek, a pártok figyelmét, hogy 2020. május 1-3. között otthon a lakásban vagy kint a kertben főzzenek egy pörköltet. Mindegy hogy fazékban, lábasban vagy bográcsban, és az sem számít, hogy ez marha-, csirke-, sertés- vagy éppen birkapörkölt. A nevezés maga a főzés.

A főzésen túl annyi teendője volt a nevezőknek, hogy az elkészült ételekről küldjenek egy darab fotót 2020. május 3., vasárnap éjfélig e-mailben.

34 nevezés érkezett

Cserdiné Németh Angéla facebook oldalán megtekinthetők az ínycsiklandó finomságok.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2500813430233054&type=3&__xts__%5B0%5D=68.ARB_gYNnJ1C7FVvJhADyDn0c5UccI1lzkMtl4VSy0V_lTshFbWERXhvON1KS_46pDSY66k4if0457KUJe35-FPx_NbEmKGsKghjxao2yVR8_0vqz9H2jg9zuvmzmFQTfVrxgGrZPtWVHUDhWzLasym_BtmT2-kodSCLc2R_vXER_eZyYiNpY0NTu4mRonKqSMTC7FUHHzJYmIW5r5E315TM6A-TEP8g8B8rHneCpOnySg2_kQQQx0Ns9cd8XFZxi_nerKNsIBuea9bH8frgB6RqwgP-XloKuOr1AXDk0wuM7WhI8XN-2L_gM1rv0TlYjcOWJdzpq0KM0n6JXW1dzMjBAUiXtm4hNotkMbqe5r6VMfdu96MGGlDFDwrVHmHa3oEoB6wFmUyoeVij8kipNF8lrAlomclvopMLF3bbAss5i2jGjRNhtiD9Vw_ayqy5CP9DOglFLmeJmhiaDQw5BDr32PA&__tn__=-UC-R

A beérkezett fotókra 2020. május 4-6. között lehetett szavazni, polgármester asszony Facebook-oldalán. A legtöbb kedvelést begyűjtő 5 fotó tulajdonosa kerül díjazásra, akik egy kis ajándékcsomagot is kapnak az önkormányzattól.

Egy kis összefoglaló videóban is bemutatjuk az idei rendhagyó főzőverseny alkotásait és a díjazottakat.

Köszönjük valamennyi pályázó munkáját!

  • Angyal Nóra – tejfölös csirkepaprikás nokedlivel
  • Baloldali Jövő Fórum – krumpileves
  • Civilitas Egyesület, Sebestény István – pestújhelyi karantén pincepörkölt
  • Csokonai Kulturális Központ Kikötő Ifjúsági Közösségi Tér, Bedő Mónika
  • Csokonai Kulturális Központ Újpalotai Szabadidő Központ, Gergely Barbara – csirkepörkölt
  • Csőke Attila – pacalpörkölt
  • Együtt Újpalotáért Egyesület, Borbély Julianna – csülökpörkölt
  • ERESZ Látássérültek Egyesülete, Paupera Tamás – harcsapörkölt házi galuskával karantén idején
  • Fehér Erzsébet – Zsike kacsaszíve
  • Fézler Zoltán – kolozsvári szalonnás sertés pörkölt tojás nokedlival
  • Gyurita Éva
  • Harsányi Péter – karanténpörkölt
  • Jóka Gáborné
  • Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület, Dózsa Józsefné – csilis bab
  • Momentum Mozgalom, Karczub Andrea – májas pörkölt nokedlivel
  • Momentum Mozgalom, Steimetz Alex – csirkepörkölt bográcsban
  • Nagy Károly
  • Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Cseke Júlia – pörkölt juhtúrós sztrapcsakával
  • Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Domány Annamária – pörkölt medvehagymás galuskával
  • Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Rafa Attiláné – pörkölt csúsztatott tésztával
  • Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete, Szabóné Koszty Gizella – pörkölt medvehagymás nokedlivel
  • Pálmai Attila önkormányzati képviselő – házi kovászos kenyér pörkölthöz 😉
  • Palota RSC, Nádasi Anna – Röppörkölt
  • Palotafalka, Burás Ferenc – székelykáposzta bográcsban füstölt nyúljával
  • Párbeszéd, Deschelák Károly önkormányzati képviselő – azték pörkölt
  • Péter Ferencné – pincepörkölt házi lilahagymás cipóban
  • Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE), dr. Németh Péter – babos káposzta füstölt csülökkel
  • Sándor Lászlóné – bográcsgulyás karanténban
  • Sas Gábor – Pulykapöri a la Palota
  • Scharrer Tamás – csülökpörkölt bográcsban
  • Szabó Sándor – rakott krumpli
  • Szladeki László – Bográcsban készült csülkös pacal
  • Tóth Mária – csirkepörkölt
  • Tóth Veronika önkormányzati képviselő – bográcsban készült csirkepörkölt

Gratulálunk! Jövőre reményeink szerint már a megszokott rendben tarthatjuk a főzést, amelyre szeretettel invitálunk mindenkit!

 

(D.I.)