Menu

Régen várt átkelő kialakítása kezdődött szerda reggel

2020.05.21.

Megkezdődött a gyalogátkelőhelyek kiépítése a Sződliget utca – Fő út csomópontban.

A zebra hiánya évek óta megnehezítette a közlekedést, és nem kevés bosszúságot okozott a gyalogosan áthaladóknak. Szerdán reggel Lukács Gergely a XV. kerület 1. számú választókerületének képviselője elmondta, több szempontból is szükségszerű a forgalmas kereszteződés átalakítása.

A képviselő a lakossági igényeket ismerve, saját bőrén is tapasztalja mennyire fontos a kereszteződés tekintetében is a járókelők biztonságos közlekedésének feltételeit biztosítani, így nagyon örül, hogy elkezdődhetnek a munkálatok. A környéken élők, és mindazok, akik gyalogosként közlekednek, biztonságosabban közelíthetik meg ezentúl a Rákospalota-Újpest vasútállomást is. A környező utcákban élőket is segíti, akik gyalogosan járnak bevásárolni, főként az idősebb korosztályt, akiknek még nehézkesebb volt a kereszteződésen történő átkelés.  Az új zebrák létesítésével a Dózsa György Gimnáziumba tartó diákok is könnyebben juthatnak át majd az úttesten. A Sződliget utcáról a Pázmány Péter utca irányába autóbusz is közlekedik, így a BKK járataival érkezőket is kedvezően érinti az új átkelő kialakítása.

Forgalomkorlátozás várható

A várhatóan három hétig tartó munkálatokat két ütemben végzik el a Répszolg szakemberei. A kivitelezés alatt részleges elterelésre, félpályás útkorlátozásokra kell számítani az érintett utcákon közlekedőknek. A kereszteződésben elválasztó szigeteket létesítenek, –  ez az autósoknak is nagyobb biztonságot jelent – továbbá megújul az útburkolat és annak felfestései. A fővárosi kezelésű forgalmas útszakaszon a kerület gyalogosforgalmának biztonságosabbá tételére közel 10 millió forintot biztosít a XV. kerületi önkormányzat. A felújítás több korábbi beruházáshoz hasonlóan a 2019-es tervek között szerepelt, amelynek megvalósulását a költségvetés elfogadásának fideszes visszatartása hátráltatott.

(D.I.)
Fotó: XV Media