Menu

Köszönet és tisztelet az ápolóknak

2020.05.12.

Május 12-én ünnepeljük az Ápolók Nemzetközi Napját.

A XV. kerülettel szoros partneri együttműködésben levő Bethesda Gyermekkórház egyik szak­ápolójával készített riportot az XV Media.

(Száraz-Hollai Ágnes)

– A mi kórházunk is a járványhelyzetre készül – mondta Száraz-Hollai Ágnes gyermeksebészeti szakápoló –, emiatt a tervezett műtéteket leállították és egy későbbi időpontra halasztották, illetve a kórházat is kiürítették. Megkezdődött az egészségügyi dolgozók intenzív terápiás (COVID-vírus elleni) felkészítése is. Így legalább tudjuk, hogy mivel kell szembenéznünk.

A járványhelyzet fokozódása miatt még az is előfordulhat, hogy a Bethesdában nem gyerekeket, hanem felnőtteket kell majd ellátniuk az orvosoknak és az ápolóknak. Első körben azonban a gyerekek gyógyítására, ápolására készülnek.

– Jómagam azért lettem gyerekápoló, mert már fia­talon segíteni szerettem volna – mesélte Ágnes. – Igazából csak az érettségi után döntöttem úgy, hogy ezt a pályát választom. 2009-ben helyezkedtem el a Bethesdában, mert a képzés során itt voltam gyakorlaton, és már akkor megszerettem. Különösen a sebészeti osztályt, ahol ma is dolgozom. Ettől még az sem tudott eltántorítani, hogy nap mint nap sok sérült gyerekkel találkozom.

A szakápolóknak összetett a feladatuk. Többek között az orvosoknak is a „keze alá kell dolgozniuk”, azaz a kórházba érkező beteget fogadniuk kell, akit aztán kezelésre, műtétre kell előkészíteniük. Fontos és összetett pszichológiai feladatuk is van: nyugtatniuk és bátorítaniuk kell a sérült gyermeket és a szülőket is.

– Gyakorló anyukaként tudom, mit élhet át egy szülő, amikor a sérült gyermekét behozza a kórházba. Ezért megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt a stresszt oldani tudjuk. Ugyanakkor a napi munkánkat mi is csak úgy tudjuk elvégezni, ha az érzelmeinket kikapcsoljuk.Ha nem így tennénk, nehezen dolgoznánk fel a látottakat. De még így is előfordul, hogy néha egy-két megrázó esetet hazaviszek, amit muszáj kibeszélnem magamból – mondta a szakápoló.

 

Forrás: XV Media, Riersch Tamás
Fotó: XV Media, Vargosz

(D.I.)