Menu

Változás az óvodai és bölcsődei ügyeletben

2020.05.05.

Minden nap nyilatkozni kell az óvodások és bölcsődések egészségéről.

Amint ismert, a járványügyi veszélyhelyzet kezdete óta nem működnek a kerületi fenntartású óvodák, bölcsődék, csak ügyeletet biztosít összesen négy intézmény. Az erről rendelkező polgármesteri közlemény módosult most – mert történt néhány apróbb változás.

Az ügyeletet előzetes igénylés alapján tudják igénybe venni a családok. Módosul ennek menete az óvodák és bölcsődék esetében: a szülőnek írásban minden napra vonatkozóan nyilatkoznia kell arról, hogy a gyermeke nem szenved fertőző betegségben. (A nyilatkozatot minden nap az óvodába, illetve bölcsődébe érkezéskor kell leadni, ennek hiányában az intézmény nem fogadhatja a gyermeket.)

A nyilatkozat innen érhető el.

A másik változás a bölcsődéseket érinti. A bölcsődei gondozási díjat az ügyeletet kérő gyermekek számára 2020. április 30-ától a 152/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet visszavonásáig nem kell megfizetni.

A teljes, módosított közlemény az óvodás és bölcsődés gyermekek ügyeleti ellátásáról itt olvasható.

A XV. kerületben ügyeletet biztosító intézmények:

  • Rákospalotai Összevont Óvoda Mozdonyvezető Tagóvodája (1155 Budapest, Mozdonyvezető utca 3-5.)
  • Hétszínvirág Összevont Óvoda Molnár Viktor Tagóvodája (1155 Budapest, Molnár Viktor utca 94-96.)
  • Újpalotai Összevont Óvoda Páskom Tagóvodája (1157 Budapest, Páskom park 37.)
  • Egyesített Bölcsődék XV/12-es bölcsődei tagintézmény (1157 Budapest, Nádastó park 1.)

(Cs.B.)