Menu

Elhunyt Szendrei Judit

2020.03.25.

A kerületünkben élő és alkotó tűzzománc művész életének 79. évében hunyt el.

Szendrei Judit tűzzománc művész, pedagógus volt, sokan a Pestújhelyi Közösségi Házban működő Tűzvirág Alkotókör vezetőjeként ismerték.

“Az élet véletlen játékaként kezdtem foglalkozni a tűzzománcozás technikáival 1975-ben. Iskolánk, Újpalota első iskolája, a Pattogós utcai Általános Iskola, ahol napközis nevelőként dolgoztam, kapott ajándékba egy kemencét. Kíváncsi lettem rá, mit lehet vele kezdeni” – így vallott saját honlapján olvasható életrajzában. Egy személyes, mély interjúban pedig arról beszélt, hogy milyen nehezen indult élete, és mégis rátalált a művészetre, amire gyerekkora óta vágyott. “Szó szerint a semmiből építkeztem. Mert nem volt mögöttem semmi. Mégis: ha nem is tudatosan, de valamilyen erős belső indíttatásból haladtam előre, hogy valakivé váljak” – jellemezte így küzdelmeit.

Szendrei Judit 1941. május 31-én született Budapesten. Szüleit még a háború alatt elvesztette, deportálták őket, rokonokhoz, nevelőszülőkhöz került. Tanult fodrásznak, dolgozott tanácsnál, majd a Nemzeti Színház közönségszervezőjeként, aztán 1973-ban egy véletlen folytán képesítés nélküli napközis tanár lett a Pattogós utcai Általános Iskolában. Itt kapott az iskola ajándékba egy kemencét, Szendrei Judit pedig a feladatot, hogy nézzen utána, mi az a tűzzománc.

Elvégezte a tanítóképzőt, emellett pedig folyamatosan képezte magát a tűzzománcozásban. A XV. kerület egykori parlamenti képviselője, Somogyi József szobrászművész és dr. Feledy Balázs művészettörténész a segítségére volt, így jutott el Kátay Mihályhoz és Sisa Józsefhez, akiktől megtanulta a tűzzománcozás legfontosabb fogásait. Alkotótáborokat szervezett, majd a Zebegényi Ifjúsági Szabadiskolában tevékenykedett 15 évig. Pedagógusként is előrelépett, 1984-ben a Pattogós iskola igazgató-helyettesévé nevezték ki. Négy évvel később a Sződliget utcai Általános Iskolában folytatta pályáját

Szendrei Juditnak soha sem a saját alkotásai jelentették a legtöbbet, hanem mindig tanítványait helyezte előtérbe. 1992 óta vezette a Pestújhelyi Közösségi Házban a Tűzvirág Alkotókört, ahol eleinte csak gyerekekkel foglalkozott, majd spontán módon felnőttek is csatlakoztak hozzá.  Már majdnem 25 éve foglalkozott a tűzzománccal, amikor közösségi ház munkatársainak, elsősorban Nagy Edit biztatására munkáival részt vett egy csoportos tárlaton a Külvárosi Szalonban. 1999-ben kapott először önálló kiállítást, azóta több önálló és csoportos kiállításon is bemutatkozhatott.

Szendrei Judit 2020. március 14-én hunyt el, életének 79. évében. A képviselő-testület március 18-i, rendkívüli ülésén egyperces néma csenddel emlékezett rá.

Aki ismerte annak azért, akik nem, azoknak amiatt ajánljuk a következő írásokat, amelyekből megismerhetik Szendrei Judit élettörténetét: az XV. Média 75. születésnapja alkalmából készített vele interjút, a Szín Közösségi Művelődés folyóirat 2015-ben egy nagyon hosszú, mély életútinterjút közölt vele, kerületi blogunk, a Periszkóp Palotán így számolt be három éve nyári táboráról, az evangelikus.hu pedig 2016-ban a koronázási palást Pestújhelyi Közösségi Házban bemutatott tűzzománc “másáról” beszélgetett vele.

(Cs.B.)

Fotó: Pestújhelyi Közösségi Ház, Vargosz/XV. Média