Ünnepségsorozat március 15-én

A Széchenyi téri Emlékmécsesnél miután 1848-as verbunknóták hangzottak fel, a Himnusz hangjainak felcsendülésével vette kezdetét az ünnep.
Az egybegyűltek a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda ünnepi műsorát tekinthették meg, melyben a Bogáncs utcai Általános Iskola pedagógusai és diákjai működtek közre. Így Wass Albert verse mellett felcsendült többek között a Piramis együttes két dala is (Szállj fel magasra, Miért nincs két életem?). A műsort Petényiné Egri Erzsébet tanította be.
A műsor elhangzását követően Kiss Péter miniszter, országgyűlési képviselő tartotta meg ünnepi beszédét.
-2006. Március 15., miként 1848 márciusa is a cselekvésről, a tettekről szól. A bátor cselekvésről, amely Európa élvonalába emeli Magyarországot. Akkor a nemzeti függetlenség egyet jelentett a népek szabadságának elismerésével. A magyarság nem a nemzeti kizárólagosság, nem a nemzeti kivagyiság jelképe volt a korabeli Európában, hanem a bátorságé, a Habsburgok világával szemben, a nyitottságért az európai haladó értékek iránt- mondta. Az ünnep számvetésről szól, az emlékezés pedig a múltról. Olyan párbeszéd ez múlt és jelen között, amelyben azzal nyugtázzuk a régmúlt üzenetét, hogy bebizonyítjuk, tanultunk belőle. És mi más mutatná ezt jobban, mint mai cselekedeteink. Amikor tekintélyuralmi elszólásokkal riogatják a nemzetet, akkor különösen aktuális 48 köztársasági üzenete. A köztársaság nem egy levehető ruhadarab, hanem magának a forradalomnak és a magyar népnek a történelmi küldetése. Ezért, aki ma hűséges 1848 eszméihez, törekvéseihez, politikai értékeihez, az a köztársasági jogrend védelmezője is. Petőfi dicshimnuszt írt a köztársasághoz, a Respublika című versében 1848 augusztusában, a hol csodás és igazságos fiatal nőnek ábrázolja. Igen a köztársaság szép és kívánatos. Ne hagyjuk cserben, legyünk mindannyian udvarlói! A nemzeti eszméhez azok ragaszkodnak európai módon, Petőfi szellemében, akik a kiművelt fők, a szegények és kirekesztettek humanista és szociális Magyarországában gondolkodnak. Bátor cselekedetekkel Európa élvonalába emelni Magyarországot, mai kihívásunk is. A lehetőségért megszenvedtünk, a fejlesztési pénzekért megharcoltunk, az új Magyarország programját megalkottuk, egy a teendő: cselekedjük meg bátran és közösen, nem a jobb vagy baloldaliakért, hanem mindannyiunkért. Közösen, mert, ahogy Széchenyi mondta: ?egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.? Közösen, mert egy új Magyarország megteremtése az ezredfordulót követő két emberöltő nagy esélyét jelenti mindannyiunknak. Közösen, mert az Unióhoz tartozásunk lehetőségéből az itt élő milliók javára közösen illik csodát csinálnunk. Új politikára, új Magyarországra van szükség, tehát, rossz kedvünk tele után végre tavaszra a fejekben és a lelkekben egyaránt. Kedves Ünneplő Közönség! 1848-ban egy ország egyesült reményben és bizalomban, és sem a Habsburg önkény, sem a cári hadsereg nem tudta sárba tiporni hitüket. Ez a hit vezérelte a nemzetet az 1867-es kiegyezéskor, 1918-ban, 1956-ban és 1989-ben, a független, szabad Magyarország létrejöttekor is. Minden szabad gondolat, minden nemzeti óhaj 1848-hoz köt bennünket. Ezért mondom ma is, ne engedjünk a 48-ból, ne engedjünk a nemzeti egyetértés, a szabadság, egyenlőség, testvériség programjából! Ne engedjünk, mert csak így építhetjük fel az új Magyarországot! Olyat, amelyben végre kevesebb a teher, több a lehetőség és nagyobb a biztonság. Magyarországunkért, mindannyiunkért legyen így!
A miniszteri köszöntő szavakat követően a hagyományoknak megfelelően az ünneplők elhelyezték koszorúikat az emlékmécsesnél.
A XV. kerületi Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal koszorúját Hajdu László és Dr. Nagy Antal helyezte el, míg az országgyűlési képviselők nevében
Kiss Péter és Hajdu László koszorúztak.
A XV. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevében Becker Dávid és
Kántás Éva koszorúzott, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt XV. kerületi szervezetének koszorúját Naszádi Ferenc és Takács Aladár, a Jobbik Magyarország Párt koszorúját Lajos Sándor helyezte el, a Kereszténydemokrata Néppárt XV. kerületi szervezetének nevében Kereskényi Jánosné, Sallai Dénes, a Keresztény és Szociális Néppárt nevében Kormos Dénes és Dr. Mandl Károly, a Magyar Demokrata Fórum nevében Pettkó András és Mihályi Zoltán, a Magyar Szocialista Párt XV. kerületi szervezete nevében Ambrus János és Gyurcsánszky János, a Magyar Szocialista Munkáspárt XV. kerületi szervezetének nevében Csaba Elemér és Koszorú László, a Munkáspárt XV. kerületi szervezetének nevében Molnár András és Gombos Krisztina, a Szabad Demokraták Szövetsége országos képviselőjelöltjei nevében Geberle Erzsébet és
Máté Gyula, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat nevében Rafael János és Sztojka István, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat nevében Kuzma István és
Kovács Zoltánné, a Német Kisebbségi Önkormányzat nevében Vajda Sára, Csombók István, az Evangélikus Egyházközség nevében Bátovszky Gábor és Dudás Lajos, a Rákospalotai Baptista Gyülekezet nevében Fábián Sándor, Dr. Szabó István, Szabó Tivadar, az 56-os Szövetség XV. kerületi Szervezete nevében Kiss Amadéné és Bácskai Endre, az 56-os Szövetség XV. kerületi Szervezetének Ifjúsági Szervezete nevében Nacsa Andrea és Nacsa Zoltán, a Budapest XV. kerületi Ipartestület koszorúját Gablovics Károly és Rabnecz Károly, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi Szervezete nevében Lowescher Vilmos és Székely István, az Idősek és Nyugdíjasok Egyesülete nevében Rezács Istvánné és Tunner Jenő, Dr. Szabó Miklós, a Lakásbérlők Egyesülete nevében Budai Sándorné és Hunya Lászlóné, a Létminimum Alatt Élők Társasága nevében Oláh Józsefné és Rafael János, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nevében Szabó László és
Szabados György, a Polgári Érdekképviseleti Egyesület nevében Szalóczy Lajos és Daragits Sándor, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége XV. kerületi Szervezete (POFOSZ) nevében Kecskés Mihály, Matók József és Jakabfi Istvánné, a Palotai Önvédelmi Védegylet nevében Papp Barnabás és Soós Tibor, a Palotai Polgárőrség nevében Vona János, Matúz László és Sümeg Sarolta, a Rákospalotai Gazdakör nevében Molnár József és Cselőtei István, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda nevében
Molnár István, Becker Dávid, Brezovszky Szonja, és Heizer Emma, a Dózsa György Gimnázium nevében Ábri László és diákjai helyeztek el koszorút.
A Szózat elhangzását követően a megemlékezők a Kossuth szoborhoz sétáltak át, ahol a Rákospalotai Gazdakör műsorával folytatódott az ünnepség, beszédet mondott dr. Varga Pál.
-Ne beszéljünk arról többé, hogy szép, ragyogó, dicső nap volt március 15. Ismerjük el, hogy szükséges nap volt!- mondta. Szükség volt egy napra, mely lökést adjon az időnek, mely a nemzetet évtizedekkel előbbre vigye. E szavakat Jókai Mór írta, és ez a megállapítása mindenkor igaz lesz. Dicső ez a nap, mert a népet szabadította fel, a nemzet millióit tett honpolgárokká, s verejtékük által áztatott föld uraivá. Az emberek pontosan tudták, érezték e nap nagyszerűségét, és a mindenkor regnáló államvezetéssel szemben mindig ünnepnek tekintették a forradalom napját. Akár az akkori Monarchiában éltek, akár később a trianoni határokon túl, akár a Horthy korban 1927-ig, akár a Rákosi rezsimben, akár a Kádár-korszakban. Mert igazi nemzeti ünnepelni nem kormányzati parancsra, hanem belső lelkesültségből lehet, de sosem egyedül ünneplünk, hanem mindig nagyobb közösségben. Fenti gondolataim bizonyítására elmondok egy történetet, mely 1848-ban két hónappal március 15-e és egy héttel Pünkösd után esett meg Alsórákoson, Erdélyben.
Fiatal diák érkezett meg a falu határába, és hozta a hírt a földeken és mezőkön dolgozóknak, hogy az országgyűlés eltörölte a jobbágyságot és az úrbéri terheket. Az alsórákosiak nagyon megörültek, és rétről rétre, hegyről hegyre átkiabálták egymásnak, hogy menjünk a templomba. Minden földeken dolgozó felvette a szerszámot, és dologidő kellős közepén bevonult a faluba, ahol a református templom volt a legnagyobb épület. Ennek kertjében lerakták a kaszákat, kapákat, és kérték a lelkészt, hogy áldja meg ezt a napot, tartson istentiszteletet. A lelkész eleinte ellenkezett, hogy előző nap volt vasárnap, de a falusiak határozott fellépésére, hogy addig maradhat a faluban, amíg a nap az égen van, engedett, és megtartotta az istentiszteletet. Ezután a jelen levő sokaság kört alkotott a templom körül, letérdelt, megfogta egymás kezét, és erős esküvést tett, hogy ezt a napot mindig megünnepli. Esküvést tett a sokaság, de átkot is mondott. Hogy, amíg ember él a faluban, ezt a fogadalmat nem felejtheti el senki.
Az alsórákosiak méltó utódnak bizonyultak, azóta is minden évben, egy héttel Pünkösd után hétfőn zsúfolásig megtöltik a templomot, újra felidézik a jobbágyfelszabadítás történetét, műsort adnak, énekelnek, Petőfi-verset szavalnak, és imádkoznak. Ezt az ünnepet, a kicsiny Pünkösdöt még a legfojtogatóbb Ceaucescu-korszakban is ünneplő öltözetben megtartották, a gyerekeket nem engedték iskolába, sőt a környező falvakból, Apácáról, Köpecről is átjöttek részt venni a falu ünnepélyén. Nekünk, késői utódoknak nem kell erős esküvést tennünk, nem kell átkot mondanunk. De éreznünk kell annak a szabadságnak az erejét, amit 1848 adott, és együtt kell emlékeznünk, és ünnepelnünk méltóságteljesen és emelkedetten.
Dr. Varga Pál beszédét követően a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes domaházi táncokat adott elő, Toldi Csaba énekelt, majd a Babits Mihály Gimnázium 9. osztályos tanulóinak táncát követően ismét a Szilas Néptáncegyüttes lépett fel, s adott elő rábaközi táncokat. A délelőtti program koszorúzással ért véget.

Délután a Pestújhelyi téren folytatódott az ünnepség, ahol a Kolozsvár Általános Iskola és Összevont Óvoda diákjainak műsorát tekinthették meg az ünneplők. A műsort Láng Tamásné tanította be.
A műsort követően Hajdu László polgármester tartotta meg ünnepi beszédét.
-„Félre kishitűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet”- kezdte Petőfi Sándor versének idézésével beszédét Hajdu László polgármester, majd ezzel folytatta.
-Ezeket a sorokat Petőfi Sándor 1848. áprilisában vetette papírra. Az a hónap, április teljesítette be vívmányaival és az áprilisi törvényekkel mindazt, amit a március 15-i pesti és pozsonyi események elkezdtek. Mindenhol remény és várakozás! Azután eltelt a forró nyár és kiderült, nem lesz könnyű dolog az alkotmányosság és annak védelme. Kiderült, nem lesz tréfadolog a szabadság kivívása.
Minden nemzet életében vannak fordulópontok, amelyek hosszú időre kijelölik annak sorsát. Kijelölik azt a mozgástere, azt a pályát, amelyen az elkövetkezőkben járni lehet, s amelyen járni kell. 1848. március 15-e is egy ilyen pillanat volt. Amikor végignézünk az általunk eddig megtett, ezer esztendőt átszelő úton, láthatjuk: március 15-e azon kevés történelmi dátumok közé tartozik, mely egyébként kedves minden magyar ember számára.
A polgármester ezután a népek tavaszának eszméiről beszélt, s arról, hogy a 12 pontban legfőbb követelésként megfogalmazódott mottó gyanánt, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
-A forradalom győzelme utáni napokban az ország felelős vezetői békés életre készültek fel. Miután valóra váltották mindazt, amit a 12 pontból az adott körülmények között valóra lehetett váltani, nagy erővel kezdték meg az ország építését- mondta Hajdu László.
-Ma az a feladatunk, hogy éljünk és gyarapodjunk, jussunk előbbre életünk során. Mégis, amit ők adtak nekünk a Nemzeti dallal, a 12 ponttal, az nemcsak az ő életüknek volt egy fényes, szép napja, de az egész nemzet életének egy olyan pillanata, amely azóta is erőt ad nekünk, amikor egy szebb és boldogabb életről gondolkodunk…
-Petőfi a Nemzeti dalban komoly kötelességet rótt reánk:
„Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket”
Emlékeznünk kell tehát nekünk is. Emlékeznünk kell Petőfire és a márciusi ifjakra. A politikusokra, a gróf Batthyány Lajosokra, a gróf Széchenyi Istvánokra, a Deák Ferencekre, a Kossuth Lajosokra. A hadvezérekre: Móga Jánosokra, Görgey Artúrokra, Bem Józsefekre. A mártírokra, az aradi tizenháromra és a névtelen bakákra., akiket messzire hurcoltak hazájuktól, hogy idegen országban verekedjenek idegen érdekekért. Nekünk az egykori Rákospalota település Kossuth mellé állt lakóira, az önálló lovas bandériumra, amelyet a palotaiak adományoztak a szabadságharcnak, külön is illik e napon emlékezni. Azokra a hősökre, akik életüket adták rákospalotaiként a hazáért.
A polgármester beszédét Petőfi Sándor: A magyarok Istene című versének utolsó versszakának idézésével fejezte be:
„Élni fogsz, hazám, mert élned kell? dicsőség
És boldogság lészen a te életed?
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!”
Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően koszorúzással ért véget. Az önkormányzat, a polgármesteri hivatal, a pártok, a kisebbségi önkormányzatok, az egyházak, civil szervezetek és a diákok koszorúinak elhelyezését követően a Pestújhelyi Pátria Egyesület tagjai helyezték el a megemlékezés virágait.
A program zárásaként a megemlékezők a Pestújhelyi Közösségi Házba sétáltak, ahol az Utra Mari Társaság tartotta meg ünnepi műsorát: Huszárosra vágatom a hajamat – 1848 emlékezet a magyar népzenében címmel.

Képes beszámoló