Menu

Felújítják a Drégelyvár utca és a Csömöri út közötti felüljárót

2020.03.02.

A március végén  kezdődő munkálatok alatt változni fog a forgalmi rend.

Fontos változásra kell felkészülniük az Újpalotáról a belváros felé autóval közlekedőknek, mert az év jelentős részében nem fogják tudni használni az egyik legforgalmasabb útvonalat.

A XV. kerület Drégelyvár utca és a XIV. kerület Csömöri utat összekötő közúti felüljáró felújítása miatt forgalomkorlátozásra és elterelésre kell számítani március végétől. A felüljárón a kivitelezési munkák ideje alatt félpályás útzár várható, csak a tömegközlekedés járművei haladhatnak majd át. Az autósoknak más alternatív útvonalat kell igénybe venniük.

A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint:

  • a munkálatok várható kezdése 2020. március vége.
  • a felújítás tervezett befejezése: 2020. december vége.

A közlekedők érdekében

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő, Újpalotát és Zuglót közvetlenül összekötő, 1973-ban épült felüljáró megromlott állapota szükségessé tette a felújítást. A közlekedők érdekeit figyelembe véve, a felújítás keretében, a felüljáró szegélyének, védő korlátjának, közvilágításának, és az útpálya burkolatának cseréjét, a pillérek egy részének állagmegóvását végzik el. A kivitelező cég szerint ezzel a beavatkozással további 15 évre biztosítható a felüljáró fennmaradása.

A felújítás – bár esetenként kellemetlenséget okozhat az erre közlekedők számára – a jövőben valamennyi autós érdekét és biztonságát szolgálja majd. A beruházásra a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában, a Colas Közlekedésépítő Kft. kivitelezésében kerül sor.

A forgalmi renddel kapcsolatos további információkról  a XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal is folyamatosan tájékoztatást ad.

A munkálatok idejére kérjük az érintett lakosok és az autósok szíves türelmét!

(D.I.)

Borítókép: Google Street View